Ígértem, hogy néha írok nem csak kulturális jellegű élményekről, hanem olyanokról is, amik kifejezetten segítettek abban, hogy kellemesen teljen egy-egy napom, és ne csak a szürke hétköznapokról szóljon az élet. Ráadásul ilyen programokhoz nem kell feltétlenül nagyot álmodni, vagy átutazni a fél világot: néha a legszebb dolgok itt vannak mellettünk. 

A túrázás nálam nagyon nagy mumus. Régen, a gimnáziumi osztályommal gyakran jártunk a Bükkbe, azonban én mindig utáltam – nem értettem, mi élvezhető van abban, hogy megyünk hegynek felfelé, közben majd kiköpöm a tüdőmet, úgy sem látok semmit a tájból, mert csak a lábam előtti talajt bámulom, hogy el ne essek. Elfáradunk, éhesek vagyunk, izzadunk. Ennél talán csak egy dolgot szerettem kevésbé: a hideget. A kettő együtt: télen túrázni? Nekem felért volna régen egy büntetéssel.

Azonban az ember változik: pár éve volt szerencsém télen Ausztriában tölteni pár napot: míg a többiek síeltek, én sétáltam, és akkor döbbentem rá, hogy a téli táj mennyire gyönyörű, és hogy nem is lehet fázni mozgás közben. Három éve pedig kutyánk is van, ami magával hozta a napi szintű sétákat, a hétvégi túrákat, olyannyira, hogy már nem szenvedést, hanem kellemes kikapcsolódást látok benne: együtt lehetek azzal, akit szeretek, órákon át beszélgethetünk, amit máskor olyan ritkán tehet meg az ember, csodálatos természeti csodákat látok, és a kutyámat is csodálhatom, hiszen mindig tud valamilyen meglepetést okozni.

A hosszú bevezető után a lényegre is térnék: február utolsó hétvégéjén a Mátrában túráztunk, pont akkor, amikor fél méteres hó és -10 fok volt. Annyira gyönyörű volt, hogy nem tudom, mikor láttam ilyen szépséget utoljára. Csend béke, a lábad alatt a roppanó hó, a család, beszélgetések, fél óránként egy korty pálinka, néha egy kis lejtőn csúszás, sok nevetgélés és este kellemes elfáradás. Bizony, még egy kiadós, hosszú családi ebéd sem nyújt elegendő időt arra, hogy annyit beszélgethess a szeretteiddel, mint egy kiadós, egész napos túrán.

Kellenek ilyen napok.

(A túráról kutyás vonatkozásban itt is írtam röviden.)

Utóhatás: izomláz, kellemes fáradtság, egy hétvége, amire mindig mosolyogva emlékszem majd.

Most, miután kipihentem magam (na jó, nem igaz, nem sikerült aludnom, az éjszakázást kb 2-3 óra pihenés követte csak), röviden összefoglalom az Oscar díjátadó tanulságait.

Először is, kezdem unni a gálát: persze nem egy Rammstein szintű tűzijátékos koncertet vagy éppen a foci vb döntőjét várom ilyenkor, ugyanakkor annál mégis többet, hogy elmélázom azon, milyen jó lenne aludni.

A másik, ami számomra, nőként csalódás volt: nem volt kedvenc ruhám az idei gálán, egyszerűen nem akadt olyan ruhaköltemény, ami után sírtam volna (voltak szép ruhák, de egyik sem volt számomra hűha kategória…)

A harmadik tanulság, aminek örülök viszont: egész szépen megoszlottak a díjak. Nem feltétlenül gondolom, hogy ez azt jelentené, hogy a mezőny ennyire erős volt, ennyire sok fantasztikus film született 2017-ben, sokkal inkább azt, hogy egyik sem volt kiemelkedő, mindegyik film valamiben erős volt, de volt, amiben nem, így nem is érdemelt volna több díjat annál, mint kapott. Valahol igazságos az eredmény, és én azt sem bánom, hogy a Lady Bird és A Pentagon titkai díj nélkül távozott: egyik film sem sikerült elég hatásosra, témájukban láttam már jobbat.

Összefoglalva:

4 díj A víz érintésének (legjobb film, rendezés, díszlet, zene)

3 díj a Dunkirknek (legjobb vágás, hangkeverés, hangvágás)

2 díj a Három óriásplakátnak (legjobb női főszereplő, férfi mellékszereplő)

2 díj A legsötétebb órának (legjobb férfi főszereplő, smink)

2 díj a Szárnyas fejvadásznak (legjobb operatőr, vizuális effektek)

2 díj a Coconak (legjobb animációs film és betétdal)

1-1 díj a Szólíts a neveden (adaptált forgatókönyv), a Tűnj el (eredeti forgatókönyv), az Én, Tonya (női mellékszereplő) és a Fantomszál (jelmez) című filmeknek.

A legkellemesebb meglepetés számomra a Tűnj el díja volt, titkon szurkoltam neki, még a legjobb film díjra sem tartottam volna érdemtelennek.

A tegnapi tippjeim alapján a szívem vágya teljesült 10 kategóriában, az Oscar szavazók ízlését pedig 16 esetben találtam el. Ez még mindig azt jelenti tehát, hogy különbözik az ízlésem az Akadémia tagjaihoz képest, ugyanakkor 24 díjból 10 esetben mégis szívből örülhettem, így annyira mégsem vagyok csalódott.

A legnagyobb bánatom, hogy a legjobb film kategóriában A víz érintése nyert: mikor bontották a borítékot, nagyon úgy éreztem, hogy a Három óriásplakát fogja kapni, és magamban meg is elégedtem volna azzal az eredménnyel, hogy a Dunkirk, a Három óriásplakát és A víz érintése egyaránt 3-3 díjat zsebel be, kb. mindegyik abban a kategóriában, amelyikben megérdemelte, vagyis mondhattam volna, hogy igazságos hármas döntetlen született. Így viszont a mérleg elbillent del Toro filmje felé, amivel én nehezen békülök ki, mert számomra a leggyengébb film volt a jelöltek közül. Tényleg csak annyi kell Hollywoodnak, hogy jó sok hollywoodi utalás legyen a filmben, és már el is érzékenyülnek?

Idén mi, magyarok, díj nélkül maradtunk, a chilei Fantastic Woman nyert legjobb idegennyelvű film kategóriában, de nem búslakodik senki emiatt, hiszen kétszer egymás után is már nagyon nagy szó volt nyerni, és a Testről és lélekről így is szép sikereket ért el nemzetközileg.  

Utóhatás: egész héten álmos leszek…

Még egy nappal az Oscar előtt, tegnap, szombaton is megnéztem két filmet a moziban (később írok is majd róluk), csak hogy tényleg minél szélesebb rálátásom legyen a jelölt filmekre, és ha tippelgetésbe bocsátkozom, akkor tényleg hitelesen tudjak egyik vagy másik filmre voksolni.

Persze már régóta nincsenek illúzióim: az Akadémia tagjai, akik valójában szavaznak a filmekre, sokkal kevésbé precízek, sokszor meg sem nézik az összes jelölt filmet, és arra szavaznak, amiről azt hallották, hogy jó, ezért vagy azért megérdemelné. A marketing szerepe fontosabb, mint az, hogy valójában melyik film igazán jó, így nem szabad nagyon elkeseredni, ha nem a várakozásaink szerint alakul az éjszaka.

Viszont éppen ezért én úgy szoktam tippelni, hogy kettő tippet adok: az egyik az, amelyiknek én szívem szerint adnám az Oscar díjat, mert láttam, és az alapján megérdemelné, a másik tippem az, melyik jelölt ilyen-olyan okokból a legvalószínűbb befutó.

Nézzük akkor a tippeket, és hétfőn majd értékelem az eredmények alapján:

Legjobb film:

Szólíts a neveden!

A legsötétebb óra

Dunkirk

Tűnj el!

Lady Bird

Fantomszál

A Pentagon titkai

A víz érintése

Három óriásplakát Ebbing határában

Én neki adnám: Három óriásplakát Ebbing határában

Szerintem ténylegesen kapja: A víz érintése

(Megjegyzem, nehéz volt választanom a Három óriásplakát és a Dunkirk között, végül előbbi felé billentem. Továbbá imádtam még a Tűnj el! című filmet is, viszont egyáltalán nem értem A víz érintését, mint legnagyobb esélyest, nálam az a leggyengébb, míg a többi jelölt film inkább közepes kategóriába esik véleményem szerint.)

Legjobb rendező:

Christopher Nolan (Dunkirk)

Jordan Peele (Tűnj el!)

Greta Gerwig (Lady Bird)

Paul Thomas Anderson (Fantomszál)

Guillermo del Toro (A víz érintése)

Én neki adnám: Christopher Nolan (Dunkirk)

Szerintem ténylegesen kapja: Guillermo del Toro (A víz érintése)

Legjobb férfi főszereplő:

Timothee Chalamet (Szólíts a neveden!)

Daniel Day-Lewis (Fantomszál)

Daniel Kaluuya (Tűnj el!)

Gary Oldman (A legsötétebb óra)

Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.)

Én neki adnám: Gary Oldman (A legsötétebb óra)

Szerintem ténylegesen kapja: Gary Oldman (A legsötétebb óra)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Willem Dafoe (Floridai álom)

Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában)

Richard Jenkins (A víz érintése)

Christopher Plummer (A világ összes pénze)

Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

Én neki adnám: Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

Szerintem ténylegesen kapja: Christopher Plummer (A világ összes pénze)

Legjobb női főszereplő:

Sally Hawkins (A víz érintése)

Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)

Margot Robbie (Én, Tonya)

Saoirse Ronan (Lady Bird)

Meryl Streep (A Pentagon titkai)

Én neki adnám: Margot Robbie (Én, Tonya)

Szerintem ténylegesen kapja: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)

Legjobb női mellékszereplő:

Mary J. Blidge (Mudbound)

Lesley Manvill (Fantomszál)

Octavia Spencer (A víz érintése)

Allison Janny (Én, Tonya)

Laurie Metcalf (Lady Bird)

Én neki adnám: Allison Janny (Én, Tonya)

Szerintem ténylegesen kapja: Allison Janny (Én, Tonya)

Legjobb idegen nyelvű film:

A Fantastic Woman (Chile)

Testről és lélekről (Magyarország)

The Insult (Libanon)

Szeretet nélkül (Oroszország)

Négyzet (Svédország)

Én neki adnám: Szeretet nélkül (Oroszország) – elnézést kérek a magyar film alkotóitól…

Szerintem ténylegesen kapja: A Fantastic Woman (Chile)

Legjobb animációs film:

Coco

Ferdinánd

Bébi úr

The Breadwinner

Loving Vincent

Én neki adnám: Coco

Szerintem ténylegesen kapja: Coco

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Rögtönzött szerelem

Tűnj el!

Lady Bird

A víz érintése

Három óriásplakát Ebbing határában

Én neki adnám: Három óriásplakát Ebbing határában

Szerintem ténylegesen kapja: Három óriásplakát Ebbing határában

(A Tűnj el címűnek is szívesen adnám, de muszáj dönteni…)

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Szólíts a neveden!

The Disaster Artist

Logan – Farkas

Elit játszma

Mudbound

Én neki adnám: Mudbound

Szerintem ténylegesen kapja: Szólíts a neveden!

Legjobb eredeti betétdal:

Mighty River (Mudbound)

Mystery of Love (Szólíts a neveden!)

Remember Me (Coco)

Stand Up For Something (Marshall)

This Is Me (A legnagyobb showman)

Én neki adnám: Stand Up For Something

Szerintem ténylegesen kapja: Remember Me

Legjobb eredeti filmzene:

Dunkirk​​​​​​

Fantomszál

Star Wars: Az utolsó Jedik

Három óriásplakát Ebbing határában

A víz érintése

Én neki adnám: Dunkirk​​​​​​

Szerintem ténylegesen kapja: A víz érintése

Legjobb operatőr:

Roger A. Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)

Bruno Delbonnel (A legsötétebb óra)

Hoyte van Hoytema (Dunkirk)

Dan Laustsen (A víz érintése)

Rachel Morrison (Mudbound)

Én neki adnám: Roger A. Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)

Szerintem ténylegesen kapja: Roger A. Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)

(Nagyon szívesen adnám Hoyte van Hoytema-nak is, de itt most a szívem is elhúzott az esélyesnek tartott felé.)

Legjobb vágás

Dunkirk

Én, Tonya

Három óriásplakát Ebbing határában

A víz érintése

Nyomd, Bébi, nyomd!

Én neki adnám: Dunkirk

Szerintem ténylegesen kapja: Dunkirk

Legjobb vizuális effektus:

Szárnyas fejvadász 2049

Star Wars: Az utolsó Jedik

A majmok bolygója: Háború

A galaxis őrzői vol. 2.

Kong: Koponya-sziget

Én neki adnám: Szárnyas fejvadász 2049

Szerintem ténylegesen kapja: Szárnyas fejvadász 2049

Legjobb díszlet:

A szépség és a szörnyeteg

Dunkirk

A legsötétebb óra

Szárnyas fejvadász 2049

A víz érintése

Én neki adnám: Szárnyas fejvadász 2049

Szerintem ténylegesen kapja: Szárnyas fejvadász 2049

Legjobb jelmez:

A víz érintése

A szépség és a szörnyeteg

Viktória királynő és Abdul

Fantomszál

A legsötétebb óra

Én neki adnám: A legsötétebb óra

Szerintem ténylegesen kapja: A legsötétebb óra

Legjobb hangkeverés:

Nyomd, Bébi, nyomd!

Szárnyas fejvadász 2049

Dunkirk

A víz érintése

Star Wars: Az utolsó Jedik

Én neki adnám: Dunkirk

Szerintem ténylegesen kapja: Dunkirk

Legjobb hangvágás:

Nyomd, Bébi, nyomd!

Szárnyas fejvadász 2049

Dunkirk

A víz érintése

Star Wars: Az utolsó Jedik

Én neki adnám: Dunkirk

Szerintem ténylegesen kapja: Dunkirk

Legjobb smink:

A legsötétebb óra

Viktória királynő és Abdul

Az igazi csoda

Én neki adnám: A legsötétebb óra

Szerintem ténylegesen kapja: A legsötétebb óra

És akkor azok a kategóriák, amikről hitelt érdemlően nem tudok nyilatkozni, mivel nem láttam ezek közül semmit sem (vagyis de, az Aleppot láttam, de az nem túl sok), csak azt tippelem meg, vajon ki kapja a díjat:

Legjobb dokumentumfilm:

Abbicus: Small Enough to Jail

Faces Places

Icarus

Last Men in Aleppo

Strong Island

Szerintem kapja: Last Men in Aleppo

Legjobb dokumentum rövidfilm:

Edith and Eddie

Heaven is a Traffic Jam on the 405

Heroin

Knife Skills

Traffic Stop

Szerintem kapja: Heroin

Legjobb rövidfilm:

Dekalb Elementary

The Eleven O’Clock

My Newphew Emmett

The Silent Child

​​​​​​Watu Wote/All of Us

Szerintem kapja: The Silent Child

Legjobb animációs rövidfilm:

Dear Basketball

Lou

Garden Party

Negative Space

Revolting Rhymes

Szerintem kapja: Lou

 Utóhatás: Lassan aludnom kellene, ha éjjel 2 körül már popcornnal a kanapén akarom nézni a díjátadót…

A Cinefesten volt már egy orosz film (Arrhythmia), amiről ódákat zengtem, és most a Szeretet nélkül, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölt alkotásról is szinte csak jókat tudok mondani. Természetesen nem egy pörgős, gyors filmről van szó, egyszer-kétszer éreztem, hogy lelassult, de összességében nagyon mélyen érintett a történet.

Alapvetően mondhatjuk azt, hogy szörnyű még belegondolni is abba, hogy egy kisfiút ne szeressen senki: se az anyja, se az apja, se a nagyanyja. De aztán ahogy telik a film, a néző elbizonytalanodik: biztos, hogy nem szeretik? Legalább az anya? Nem lehet, hogy a felnőttek minden mondata, de sokszor még a tetteik is, más, egyéb sérelmekből fakadó indulatlevezetések csupán, hazudnak, de a szívük mélyén, mégis csak szeretik? Én szeretném így látni ezt a filmet.

A történet azonban még így is fájdalmas: egy 12 éves kisfiú egyik nap eltűnik, a szülei éppen válnak, és feltehetően azért szökött meg, mert nem szeretik őt...

Kiemelném az operatőri munka és a zene kivételes összehangolását a filmmel. Képileg többször visszatérő motívum, hogy az ablaküvegen át látjuk az eseményt, mintha csak az a vágyunk teljesülne, hogy ne legyünk a család teljes közelségében, kell egy pici fal, a mozivásznon túl is, ami elválaszt tőlük.

A zene a film legelején úgy berántott ebbe a zaklatott, kényelmetlen világba, hogy emiatt végig zaklatott voltam én is. De tökéletesen működött az élmény. Nem csak a zongora volt jól eltalált az elején, de az a zenei motívum is, ami akkor szólt, amikor az anya éppen a legboldogabb pillanatában hazament, és boldogan lefeküdt aludni: a zene éreztette, hogy ez a boldogság tényleg csak ebben az pillanatban létezik, és soha többé nem létezik majd. Vagy említhetném a metált, ami akkor szólt, amikor a szülők az autóban veszekednek, robbanásig tele feszültséggel.

Minden tökéletesen a helyén van. Csak a gondolataink nem: az a kép, amit ez a film mutat az orosz társadalomról, sokszor összefüggésbe hozható a magyar viszonyokkal is. Tehát miközben egy családi drámát látunk, azon is elszomorodunk, hogy mintha önmagunkat, az itthoni viszonyokat is felismernénk. Tényleg ilyen világban élünk? A külsőségek és a nagyfokú önzés korában?

A legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjei közül eddig három alkotást láttam. A legesélyesebbnek korábban a Cannesban győztes Négyzetet tartották, de én azt jó szívvel senkinek sem tudom megnézésre ajánlani. Messze nem tökéletes film, még ha fel is vet pár fontos kérdést. A Testről és lélekről egy gyönyörű film, gyönyörű ábrázolásmóddal, ugyanakkor véleményem szerint apró hibákkal, és némiképp súlytalanul. Persze nem szurkolhatok a magyar film ellen, nem is teszem, ugyanakkor a Szeretet nélkül nálam a nyertes, ez az a film, ami még sokszor fog eszembe jutni, és sokszor fogok még összerezzenni, ha belegondolok egy-két jelenetébe. (Még két filmet nem láttam, az iránit és a chileit, amiket pedig mostanában a legesélyesebbnek tartanak, de így sajnos azokhoz nem tudok hozzászólni.)

8,5 pont

Utóhatás: hazafelé arról elmélkedni, hogy a főszereplők, a felépített karakterek, vajon melyik pillanatukban voltak őszinték, melyik pillanatukban nem. Szeretet nélkül kit lehet szeretni ebben a filmben?

Nagy rajongója vagyok a jól sikerült animációs filmeknek, és ugyan az idei Oscar jelöltek közül egyedül a Coco-t láttam, engem teljesen elkápráztatott.

A mexikói halottak napját veszi alapul a történet, és arra épít fel egy nagyon különleges túlvilágot. A halottak szellemei akkor tudnak visszatérni az élők világába – úgymond látogatóba, ha valaki az élők közül kiteszi a fényképét a családi oltárra halottak napján.
A főhősünk, egy kisfiú keveredik ezen a napon nem kis kalamajkába, melynek kiindulási pontja, hogy ő zenélni szeretne, de a családja foggal-körömmel harcol ez ellen, mert neki a hagyományt követve cipőket kellene készítenie.

Adott tehát a családi konfliktus, egy gyönyörűen megalkotott túlvilág, ahová eljut a kisfiú, egy bolondos kóbor kutya, és néhány meglepő fordulat. Jók a zenék, az egész mese gyorsan elröppen, nem lehet rajta unatkozni, és a vége annyira megható, hogy még nekem is lecsordult egy könnycsepp az arcomon… Nem is tudom, sírtam-e már valaha mesén. Természetesen ettől függetlenül happy end a vége.
Nálam 8 pont, és az utóbbi idők egyik legkellemesebben eltöltött 2 órája.

Utóhatás: feliratosan láttam, de kíváncsi vagyok rá szinkronnal is, mivel a meséknél általában figyelnek, hogy a szinkron is jól sikerüljön.

Az Oscar előtti hajrában igyekszem minél több filmet megnézni, így februárban is annyit voltam már moziban, mint máskor 2-3 hónap alatt összesen. Írhatnék külön-külön a filmekről, de inkább most egy csokorba szedem azokat, amik nem voltak rám túlzottan nagy hatással:

Én, Tonya (Tonya Hardingról, a 90-es évek hírhedt amerikai műkorcsolyázónőjéről)

Szólíts a neveden (Két férfi szerelme a 80-as években, Olaszországban)

A víz érintése (Egy fura kétéltű lény és egy néma lány szerelmi meséje a 60-as évek Amerikájában)

Pár nap különbséggel láttam ezt a három filmet, és összességében komoly, jól összerakott alkotásokkal van dolgunk, mindegyiknek megvan a maga erőssége – és persze gyengéje is.

A Tonya borzasztóan erős karakterekben és színészi játékban, A víz érintésének a látványvilága egyedi, a Szólíts a neveden pedig nagyon elkapta a 80-as évek hangulatát, és ügyesen tartotta abban a nézőt végig a film folyamán.

Negatívum, hogy a Tonyát egyetlen percig nem élveztem nézni: bosszantott, idegesített (de ez a karakterek miatt is van), nem értettem, hogy ennyi IQ-val, hogy lehet élni. A víz érintése nem több egy szép mesénél, de nem mondott sok újat számomra sem a szerelemről, sem Amerikáról, és egy pillanatig nem tudtam komolyan venni, még többször meg is mosolyogtam magamban. A Szólíts a neveden pedig néhol leült, kifejezetten vontatott volt, de még ennél is jobban bosszantott 1-2 jelenet, amin persze senki nem mert vihogni a moziban, mivel ez egy művészfilm, de ha az Amerikai pite soron következő részében szerepelt volna a barack, akkor nyilván sírtak volna a nevetéstől a nézők.

Kicsit kemény vagyok mindhárom filmmel kapcsolatban, de talán azért is, mert mostanában láttam néhány sokkal jobban sikerült alkotást.

Pontszámok nálam:

Én, Tonya                   7 pont

Szólíts a neveden       7,5 pont

A víz érintése              6,5 pont

Természetesen ez csak az én véleményem: akivel a Tonyát néztem, imádta a filmet, azt mondta, hogy mennyire erős, kemény, igazi életet tükröző film, hogy jobb, mint a Három óriásplakát (???!!!). A Szólíts a neveden címűről pedig elárulta, hogy ahogy telnek a napok, annál többször jut eszébe a film, és értékeli egyre jobban a mondanivalóját, az operatőri munkát – ő mindkettőre adna szerintem 8 pontot is akár.

Abban viszont egyet értettünk, hogy nem értjük A víz érintésének ilyen mértékű jelölését az Oscar díjakra. Egyikünk sem szeretné újra megnézni a filmet, és a látványvilágon kívül túl sok pozitívumot sem tudunk felsorolni vele kapcsolatban. Az már biztos, melyik filmnek NEM szurkolunk majd március 4-én, még ha az egyik legesélyesebbek között is tartják számon (vajon van ennek köze ahhoz, milyen sok régi hollywoodi film van benne bevágva?)

Utóhatás: Hogy évek múlva a három közül én melyikre fogok emlékezni?

Szólíts a neveden: ehhez a valóban nem egyszerű, komplikált témához a filmbéli szülők hozzáállása számomra példaértékű volt. Ha másért nem is, de az apa mondataiért megérte megnézni ezt a filmet.

A február majdnem mindig arról szól, hogy felfedezzem az Oscar jelölt alkotásokat. Sokszor nagy csalódás kíséri a folyamatot, ám ebben az esetben ez semmiképpen sem mondható el. Végre úgy álltam fel a moziszékből, hogy elégedett voltam, és a film minden percét élveztem. Illetve fel sem akartam állni: a film egyetlen problémája a vége! Vagyis, hogy nem volt vége, nem volt lezárása, pedig egy ennyire gördülékeny, jó ritmusú, minden percében élvezhető filmet én még szívesen néztem volna további fél órán keresztül, hogy megkapjam a tökéletes végkifejletet. Tehát hiányérzetem maradt a végén, de ettől még imádtam a filmet és most azon töröm az agyam, hogy mikor nézzem újra...9 pont.

A történet röviden annyi, hogy egy vidéki asszony tinédzser lányát megölték, azonban hónapokkal később sem találják a gyilkost, és úgy érzi, a rendőrök nem tesznek meg mindent a nyomozás érdekében, ezért lép egy merészet: óriásplakátokat tesz ki az út mentén, amelyben erre a helyzetre hívja fel a figyelmet, és főleg a rendőrfőnököt teszi felelőssé.

Aki persze nem igaz, hogy nem tett meg mindent, de nyilván más problémája is van: például halálos beteg. Nagyon sokszor történt olyan a filmben, ami kizökkentett a kényelmes üldögélésből. Vagy azért, mert adagolt egy olyan apró plusz információt, ami az addigiakat egészen más színben tüntette fel, vagy azért, mert felkészültem arra, hogy mi fog történni, és erre csavartak egyet a storyn és tuti nem az lett, amire számítottam.

Történetvezetésben tehát nagyon erős rendezésről van szó, és szintén ki kell emelni a karaktereket, eszméletlenül jól kitaláltak, a színészek pedig tökéletesen formálják meg őket. Ugyan a film vége felé történik egy olyan végletes karakterfejlődés, ami súrolta a teljesen hihetetlen kategóriát, a színészi játékkal mégis olyan finoman érzékeltette a szereplő a változást, hogy hajlandó vagyok megbocsátani, és talán második nézésre már el is hiszem majd, hogy létezik ekkora pálfordulás.

Utóhatás: Még sok filmet nem láttam, de ez lesz az egyik film, aminek rendezésért és színészi játékért mindenképpen szurkolni fogok az Oscar díjátadón.

Talán nem kell nagyon magyaráznom, hogy a Kojot című magyar film körül milyen hirtelen jött felhajtás kerekedett... Köszönhetően annak, hogy a Magyar Filmhétről visszavonták a nevezését, és így nem is vetítették. A tavalyi bemutató után is nem sokkal később már hiába kereste az ember, nem nagyon volt lehetősége sehol sem megnézni.

Sajnálom egyébként, hogy a magyar filmek úgy általában is rövid ideig vannak moziban, én ugyanis nem mindig rohanok azonnal a bemutató után, hogy megnézzek egy-egy filmet. Elsőre ez sem érdekelt annyira, de még meg kell hogy mondjam, hogy a miskolci Cinefesten is inkább a külföldi filmeket választottam, ahelyett hogy éljek az alkalommal, és megnézzem a Kojotot. Pedig a kritikák az elejétől fogva jók voltak, valamiért az erőszak annyira mégsem volt nálam hívószó a moziba (mondom én, akinek az egyik kedvenc filmje az Oldboy.).

Nos az utóbbi pár nap botrányának hatására (erről kérek mindenkit, máshol keresse a bővebb infókat), megtörtént az, amit soha nem szerettem volna: mobilon néztem meg egy mozifilmet... Mivel nem kereshető linkként került fel, a youtube alkalmazásom sehogy sem akarta felismerni, és ezáltal átpasszolni a tv-mre... A filmnézés első fél órája ezzel a próbálkozással ment el, na meg a folyamatos bosszankodásommal. Aztán valahogy a film második felére mégis átvarázsolódott a dolog a tv-mre, na de a formátum, vagy tudomisén mi miatt, sokkal nem nyertem nagyobb képet ezzel.

Hogy miért kellene minél több embernek megnéznie a Kojotot?

Mert még mobilon keresztül is beszippantott a világába, és tágra nyílt szemekkel néztem, hogy ez egy magyar film: egy magyar film, ritkán látott (vagy soha nem látott) színészekkel, akik hihetőbben mondják a szövegüket, mint például a legutóbb látott Testről és lélekről szereplői, vagy úgy a magyar filmek nagyobbik hányadában bárki.

Hogy a kemény, erőszakos jelenetek végre nem cikik, végre azok is hihetően történnek a vásznon. 

Hogy igenis van mondanivalója a filmnek, ami szintén ritkaság.

Hogy ezen mondanivalót a botrányok után sokan politikai vizekre terelik - azt hiszem ez a mai közéletnek a velejárója. Nem hiszem, hogy a rendezőnek eredetileg is ez lett volna a célja vele. De ezek után valószínűleg sokat már nem tehet ellene. 

Hogy pontosan kik és miért nem akarták a filmet a Filmhétre küldeni? Egyáltalán miért tettek bármit, és utána miért tették ki a filmet youtube-ra?? A történet szempontjából a miértek akár mellékesek is lehetnek. A lényeg, hogy a film ezzel elindult egy sokkal nagyobb közönség irányába, mint arról az alkotók valaha álmodtak. A film talán még kultuszfilmmé is válhat. 10 év múlva úgy beszélünk róla, mint a Moszkva térről. És ha újra mozikba kerül, én ott leszek és kifizetem érte a jegyárat, hogy láthassam normális méretben, tökéletes hangminőségben.

De mivel nem tudom, hogy erre lesz-e még valaha lehetőség, ezért remélem az alkotók sem bánják, hogy sokan megnézték ilyen minőségben. A film értéke, hogy még így is megéri nálam a 8 pontot! Külön gratulálok a színészeknek, tényleg meglepetten néztem az alakításokat! Hogy ne csak jót mondjak: én tökéletesen ellettem volna az átvezető felhőtáncok nélkül, feleslegesnek éreztem.

Utóhatás: Én várom Kostyál Márk következő filmjét!

Nagyon régóta meg akartam nézni a Testről és lélekről című filmet. Nem, nem azóta, hogy az Oscar bővített listájára felkerült, pláne nem azóta, hogy a szűkített jelölti listán is ott van. Kb. 1 éve akarom megnézni: amióta bemutatták. Először mindig volt más film, ami jobban felcsigázott, és inkább arra ültünk be, utána pedig volt, hogy egyszerűen nem sikerült eljutnunk a moziba, hiába terveztük be egy adott estére, valami közbe jött. De olyan is volt, amikor decemberben elindultunk ugyan a moziba, beálltunk a sorba, majd mielőtt sorra kerültünk volna a jegyeladó kikiáltott a kis kuckójából, hogy nem tud több jegyet adni erre a filmre. 

Szóval többszöri nekifutás után végre január legvégén egy délelőtti vetítésre sikerült bejutnunk! Nyilván nagy várakozásokkal, aminek eredménye mindig egy kis csalódás. De persze nem akarok ünneprontó sem lenni, bőven megérte megnézni, úgy érzem, a film egyedi hangulatával Enyedi Ildikó nagyon sokakat megtalál. 

Ugyanakkor sajnálom, hogy ennyire lassú a film, hogy ennyire hosszú, és hogy ennyire zavarnak a színészi alakítások... Tudom, tudom, Európa legjobb színésznője lett Borbély Alexandra: hogy jövök én ahhoz, hogy kritizáljam, de mégis úgy éreztem, hogy ezzel a lélektelen, teljesen hangsúlytalan mondatokkal egy amatőr színész is meg tudott volna birkózni. Értem én, hogy ez volt a cél, ezt kellett eljátszani, mégis olyan filmen kívüli élmény volt hallgatni - lehet persze utószinkron is volt, ami közrejátszhatott abban, hogy a szövegmondás nekem nem volt elég hihető... És az sem segített, hogy a másik főszereplőnek (Morcsányi Géza) hasonlóan lélektelen, hangsúlytalan volt a szövegformálása, és kicsit  nagyobb kontraszt a két főszereplő beszéde között talán hihetőbbé tette volna a lányt. Sajnálom, hogy ezt leírom, és sejtem, hogy valószínűleg senki nem ért velem egyet, de én ezt éreztem végig, és szörnyen zavarta. (A külföldi díjat azzal magyarázom, hogy a színészi játék nem kifejezetten magyarul érthető része, tehát a mimika, a testbeszéd, minden egyes pillantása a színésznőnek nagyon rendben volt, tényleg megemelem a kalapom.)

A legjobb véleményem szerint a Jordán Tamás alakította pszichológus volt: hiába van alig néhány mondata az egész filmben, az annyira hihető és igaz volt, hogy ott látszott igazán, ki az érett színész, és ki az, akinek egy szemöldökfelvonásában is teljesen összetett emberi vonások lapulnak meg.

A filmnek van pár nagyon jó jelenete, kedvencem a lemezboltos, vagy éppen a fürdőkádas: végre nem az történik, amire számítanék! A legnagyobb pozitívum pedig a zeneválasztás. Laura Marling dala megmutatja, milyen tökéletesen tud egy zene illeszkedni egy filmhez, és mennyire is fontos, hogy a rendezők megtalálják azt a zenét, ami a legtöbbet teszi hozzá a látottakhoz.

Összességében megérte megnézni a filmet, és szurkolni is fogok neki az Oscaron, de ahogy a Saulnál is azt éreztem, hogy nem tökéletes, úgy itt is ezt mondom: nem tökéletes, de büszkék lehetünk rá, van egyénisége, stílusa, és egy jó kampány még bármire elegendő lehet (bár sokkal kevésbé gondolom esélyesnek, mint annak idején a Sault). Hajrá!

Nem éppen művészmozihoz szokott nézőknek mindenképpen a lassúságára hívnám fel a figyelmet, egyébként pedig megadom a 8 pontot, amivel egy egész magas pontszámot kap tőlem.

Utóhatás: Laura Marlingot nem ismertem eddig, a film óta viszont sokszor hallgatom.

Sokat törtem a fejem azon, hogy egyáltalán szánjak-e rá pár mondatot, vagy nem éri meg azt a 10 percet sem a téma...

Aztán úgy döntöttem, csak leírom az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Először is tudom, hogy ezekkel a díjátadókkal nem kell sokat foglalkozni: hiába nézem őrült módjára minden évben az Oscar gálát, ritkán értek egyet azzal, hogy melyik film nyer, de hát tudjuk, hogy ott sem feltétlenül az alapján szavaznak, hogy mit tartanak jónak. 

A Grammy számomra viszont ismeretlen övezet volt, akkora nagy zenerajongó sosem voltam, hogy a Grammyt megnéztem volna. Idén először szerettem volna nézni. Azt lestem, hogy hol közvetítik élőben, ha tv-n nem tudom nézni, akkor hol csíphetném el neten, de szerencsére még időben értesültem pár infóról, megkímélve magam egy felesleges éjszakázástól.

Az egész díjátadó számomra a Nothing More miatt lett érdekes: hosszú idő óta újra rajongok egy zenekarért teljes szívemből, akiket ráadásul egyedüliként 3 díjra is jelöltek rock kategóriában! Nagyon drukkoltam nekik, és nagyon készültem az éjszakára. Aztán megtudtam, hogy a Grammy számára a rock egy érdektelen, valószínűleg kevés nézőt vonzó stílussá vált, ugyanis egyáltalán nincs ezen kategóriából fellépő.

Mit fellépő nincs: ezen kategória díjainak átadását sem közvetítik. A nyerteseket már a gála előtt bejelentik.

Ezek után miért maradtam volna fenn?

Másnap mi volt az első, amit olvastam? Hogy szörnyen unalmas produkciók voltak a Grammy díjátadón. Lapos és semmitmondó fellépésekkel szórakoztatták a nézőket. Meg is érdemlik. Ha teret engednének néhány érdekesebb stílusnak, talán érdekes produkciókat is lehetne látni. De nem az érdekes a jó szó: a Nothing More-t élőben látni azért volt felejthetetlen, mert olyan őszinte, hatalmas energiákat sugároztak, hogy szemem-szám tátva maradt. Ha a Grammy szervezők valami tüzet szerettek volna vinni a díjátadóba, nem hagyják ki ezt a hatalmas potenciált. 

Hogy a rock halott lenne, és senkit nem érdekel??? Húúúú: tessék ellátogatni nyáron egy-egy rock fesztiválra, vagy olvasni a Nothing More FB oldalán a hozzászólásokat: hány embernek adnak ők erőt, hány ember érzi azt, hogy ez a banda a rock megmentője. Nagy szavak, nem is én akarom ezeket leírni, de ezeket lehet olvasni. A rock halott lenne???

Halott, minden bizonnyal...

Mert azt már meg sem akartam említeni, hogy a Grammy ítészek olyannyira így gondolják, hogy Leonard Cohennek adnak díjat rock kategóriában. (Nem, semmi bajom nincs vele személy szerint, de a kategorizálásával és a díjazásával már annál több.)

A Nothing More nem lépett fel, és nem kapott a 3 jelölésből egy díjat sem. Annyi baj legyen!!! Így járt már más is, pl. a Queen vagy a Led Zeppelin. Ők is példa arra, hogy ettől még lehet maradandót alkotni és akár a rock műfaját megújítani. A fiúk remélem ugyanolyan lelkesen dolgoznak tovább, ahogy eddig tették!