Brazíliába rokonlátogatás kapcsán kerültünk december végén, így a szilvesztert is ott töltöttük (már írtam két összefoglaló anyagot Bahiaról, valamint a város látnivalóiról, ott több fényképet is láthattok, itt viszont, mivel szilevszter este nem kattogtattunk, nem lesznek képek!)
Otthon, a pakoláskor jól átgondoltam, hogy a szilveszteri estére egy vadul csillogó ruhácskát pakolok, hiszen itthon mindenki így bulizik. Az első furcsaság ezért az volt, amikor kora este, a szálloda halljában sétálva elkezdett feltűnő lenni, hogy mindenki hófehérbe van öltözve. De tényleg mindenki. Ekkor gyanús lett, hogy ennek valamilyen jelentősége lehet, ezért gyorsan utánaolvastunk: igen, Brazíliában szilveszter éjjel a fehér ruha viselete mondhatni kötelező: ez szimbolizálja az újrakezdést, hogy mindenki úgymond tiszta lappal indul a jövő évre.
Nos, még fehér ruhát csak-csak találtam a bőröndben, ugyanakkor a másik szokáshoz már nem sikerült alkalmazkodni: nevezetesen, hogy vadonatúj fehérnemű legyen rajtad. A szín ott már kevésbé érdekes, illetve attól függ, hogy mit szeretnél a jövő évre, úgy kell választanod színt. Például a piros a szerelmet jelképezi, a fehér a nyugalmat, a kék a barátságot, a sárga a szerencsét és a pénzt, a narancs a sikert, a zöld az egészséget. A nagyon rafinált brazilok ilyenkor szivárványszínű alsót húznak, hogy lehetőleg mindenre felkészüljenek, és minden jóban részesüljenek az új évben.
Egy másik szokás a tengerparton ünneplőknél, hogy be kell sétálni a tengerbe, és hétszer ugrani, 7 egymást követő hullámba. (Ahol mi ünnepeltünk, ugyan parton volt, de sziklás részen, így itt senki nem ment be éjjel a vízbe, de megnyugtattak minket, hogy másnap napközben is pótolható a 7 db ugrás a hullámokba. Pótoltuk is!) Minden egyes ugrásnál kívánni kell valamit az új évre, majd megfordulni, és arccal a part felé kisétálni a vízből: egészen addig nem szabad visszanézni az óceánra, amíg teljesen ki nem ért az ember száraz részre.
Az ételek terén lencsét itt is szokás enni szilveszterkor (igaz, mi nem találkoztunk vele), ezen kívül szintén a remélt gazdagság miatt szokás enni gránátalmát (a magokat ilyenkor el is teszik és megőrzik), valamint 12 szem szőlőt 12 perccel éjfél előtt.
Mi ezen szokások közül végül csak a fehér ruhába öltözést és a másnapi hullámokban való ugrálást tudtuk megvalósítani. Vendéglátóink egyébként egy helyi, parton rendezett buliba vittek el minket, ahol még este 10 körül is csak szállingóztak az emberek. Inkább 11 felé érkeztek sokan – így aztán könnyű hajnalig bulizni. Egymást váltották az élő zenekarok a színpadon, hihetetlen jó hangulat volt, látszott, hogy a fiatalok mind nagyon jól érzik magukat, én pedig csak meresztgettem a szememet a legkülönbözőbb fehér tengerparti ruhakölteményekre. Nagyon durva, hogy milyen rucikban járnak a brazil lányok! Mondhatni, tényleg mindent megmutatnak. A zene pedig, igazi brazil, rengeteg dobbal, afrikai beütésű ritmusokkal, így a merész ruhákhoz a merész tánc is párosul: bizony sokszor azt gondoltam, hogy ha otthon felvennék egy ilyen ruhát, és hozzá még így is ráznám a fenekem, akkor bizony nagyon meglepő reakciókra számíthatnék. Itt viszont ez tűnt teljesen normálisnak, megszokottnak, egyik lányt sem féltettem, hogy valaki majd megtámadja haza felé.
Őszintén szólva a zene egyébként nekem egy idő után unalmassá vált: kevés dallam, rengeteg ritmus: egy ideig átitatja az embert, és együtt bulizik a többiekkel, ugyanakkor egy idő után monotonná válik, és még a füled is elkezd fájni tőle. A zene tehát az egyik pont, ami miatt a brazil kulturát fényévekre éreztem az európaitól.
