Az előző bejegyzésekben már sokat meséltem a brazil utunkról, arról, hogy nem számít egy álom úti célnak manapság, még ha gyönyörű is, mégsem vonzza a turistákat a rossz közbiztonság miatt. Ezzel együtt meglepő volt, hogy az egyik legszabadabb, legelfogadóbb hely, ahol valaha jártam, de írtam a szilveszteri szokásaikról és a Salvador környéki kirándulási lehetőségekről is. Utoljára még a helyi ételekről mesélnék néhány érdekességet (a képek minőségéért elnézést kérek előre is).
Előre leszögezném, hogy nem lettem rabja a brazil ételeknek, a negyedik estén már sírni tudtam volna egy hazai húslevesért vagy egy jó olasz tésztáért. De utazásaink során mindig az egyik legmeghatározóbb élmény a helyi specialitások megkóstolása, így nem adtam fel. Míg az európai nagyvárosokban általában boldogságra fakasztanak a kulináris élmények, itt napról napra egyre furcsábbnak éreztem minden ízt. De nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem jók az ételek, hiszen minden, amit ettünk friss halból, húsból, gyümölcsökből állt, nem volt hasmenésünk egyszer sem, csak egyszerűen az alapízeket és fűszereket nem szerettem meg.
Tudni kell azt is, hogy Salvador da Bahia gasztronómiájáról lesz szó, amely az egyenlítőhöz közeli része Brazíliának, és több ételükre mondták, hogy még Rio-ban sem ismerik, nem fogyasztják, mert csak speciálisan náluk, Bahia államban létezik, terem meg az adott növény vagy gyümölcs.
Reggeli
A szállodai választékból a legjobban a tápióka lepény ízlett. Ezt forró vaslapon sütötték frissen, mégpedig úgy, hogy rászitálták a tápióka lisztet köralakban (mint ha egy palacsintát formáznának), kisütik mindkét oldalát, majd amit kérsz bele (húst, sajtot, zöldséget, hagymát), azzal jól megszórják és félbe hajtják. Lényegében az elkészítési módja és ideje hasonlított egy omletthez, ízben nem igazán tudom mihez hasonlítani, elég semleges volt, talán ezért választottuk reggelire gyakran. (Hoztunk haza természetesen egy kis tápiókalisztet, és a családnak sütöttünk is belőle, de hát nem lettek meggyőzve arról, hogy ez lenne a legjobb reggeli, ami kint kapható.)
A másik reggelire fogyasztott étel, amire visszajártam, az úgynevezett carima volt, ami pedig leginkább a mi tejbegrízünkre hasonlít. Ezt manióka lisztből főzik, teljesen sima állagú, tejbepapi feelingje volt, ízben is arra emlékeztetett. Mivel kókusztejben főzik, így meghatározó jellegű kókusz íze is volt.
Reggelire egyébként még a friss gyümölcsöket említhetném, a papayat, a mangót, a sárkánygyümölcsöt, a dinnyeféléket, amiknek tényleg sokkal gazdagabb az ízvilága, mint amit itthon kaphatunk.
Ebéd
A reggelinél jól elteltünk mindig, így ebédre általában vagy nem ettünk semmit, vagy csak egy kis apróságot, kvázi street foodot a parton. Ez lehetett sültkrumpli, de ha helyi specialitást akarunk kóstolni, akkor még a következők jöhettek szembe a parton:
Queijo coalho
Ezt röviden csak valahogy úgy tudom lefordítani, hogy grillsajt nyársra húzva, melasszal leöntve (hogy jó édes legyen). Nekem nagyon ízlett, talán a legolcsóbb harapnivaló a parton: az árusok, a saját kis hordozható faszénes grillsütőjükön előtted lepakolnak, és a napernyőd árnyékában frissen grillezik a nyársra húzott sajtdarabokat. Opcionális, de egyszer mindenképpen javasolt kérni, hogy öntsék nyakon az édes szósszal.
Acarajé da Mara - a helyi gyros
Mi elneveztük a helyi gyrosnak, de az egyetlen hasonlóság talán az általunk ismert étellel, hogy ezt is hasonló formában tálalják, egy kör alakú lepénykét töltenek meg, papírba csomagolják és már mehetsz is utadra vele. A lepény egyébként - ha jól értettük – valamilyen babpüréből készül, a benne található dolgok pedig zöldségek, valamilyen furcsa szósz és garnélarákok. Ez volt az egyik olyan étel, ami nagyon nem jött be...nem csak azért, mert a rákocskák a páncéllal együtt voltak tálalva – és biztattak, hogy nem gond, ezt így kell megenni, hanem a fűszerezése is nagyon zavaró volt. Vagy azért, mert dende olajban sütötték ki, vagy valamilyen egyéb íz is került bele, de én ebből az ételből két falatnál többet nem tudtam legyűrni. (Volt azért, akinek európai gyomorral is ízlett).
Acai – fagyi helyett
Az acai egy pálma típus a brazil esőerdőkben honos, a termése pedig külsőre leginkább lila szőlőszemekre hasonlít. Ebből a gyümölcsből készül a helyi fagyi, lényegében simán egyszerűn csak le van turmixolva és lefagyasztják. A világ egyik legegészségesebb ételének tartják, kiemelkedő antioxidáns tartalma miatt (kétszer annyi, mint a kék áfonyában), és meglepő módon még Omega zsírsavakat is tartalmaz. Rendkívül ízletes gyümölcs, önmagában is finom, azonban az acai-fagyizókban durván fel is turbózhatod az élményt: kérheted plusz gyümölcsökkel megszórva, de csokiöntettel, karamellel, vagy még nutellával is ízesítve. Nyilván az egészséges értékéből így már veszíthetünk, én általában csak egy kis banánnal és müzlivel a tetején ettem. Nagyon finom! (Európában nem tudom, hol kapható, Lisszabonban láttam egyszer, egyébként inkább cask étrendkiegészítő tabletta formájában valószínű, hogy találkozunk vele)
Ha szomjasak vagyunk természetesen itt is kapható több különböző helyi sör is (pl. Petra, Bohemia, Devassa, teljesen egyszerű hagyományos világos sörök), de talán érdemes átállnunk a Caipirinha koktélra (cukornádból készült rum, lime és jó sok barnacukor elegye, ütős). Ezt a koktélt tartják a brazilok tradicionális koktáljának, és a legtöbb helyen egyébként fel is turbózzák nekünk friss gyümölcsöknől, ha kérjük (Magyarországon is ittam már Mangos caipirinha-t, de ott nyilván egy kevéls mangó szirupot öntöttek hozzá, itt viszont a teljesen friss mangót kapják elő és turmixolják bele nekünk az italba. Mennyei.)
Aki nem érdeklődik az alkoholok iránt, az akkor utcai árusknál bátran keresse cukornádat frissen préselve és a kókuszdiót. Mindkettőt szinte fillérekért adják: a kókuszdiót a tetejénél felvágják, megnyitják nekünk és már sétálhatunk is tovább, a cukornádat pedig az orrunk előtt teszik bele egy préselőbe, hogy kinyerjék az édes nedűt belőle. Ezt egy kis jéggel és lime-mal együtt kapjuk a kezünkbe, és esküszöm, az egyik legfinomabb kvázi gyümölcslevelet kortyolgathatjuk a tűző napsütésben. (A cukortartalmának persze nem merek utánanézni...)
Vacsora
Itt találkozhatunk a legfurcsább ízekkel, de ha nagyon keresünk, akkor találunk kifejezetten magyar konyhára emlékeztető ízeket is.
Moqueca
A moqueca egy forró serpenyős egytálétel, amit általában 4-8 fős társaságoknak szolgálnak fel, egy hatalmas vasserpenyőben, amiben mint egy jó ragus egytálétel, összesültek a belevalók (általában halas, rákos vagy vegyes tengeri gyümölcsös változatok kaphatóak), nagyon egyedi, általam nem beazonosított fűszrezeésű ragus szószban. Ehhez mindig jár kísérőnek rizs, főtt bab, és egy kis farofa is köretként. A farofa nem más, mint a mainóka lszt megsütve, igazából sokáig tanakodtunk, hogy mi ez a por, és hogyan működik köretként, de aztán ráéreztünk az ízére, én kifejezetten megkedveltem, és leginkább a teljesn egytálételt megszórtam vele vastagon, mintha egy fűszer lenne.
Ettünk még furcsa, leginkább krumplipüréhez hasonló egytálételt is, amibe füstölt húsok voltak belekeverve, és egészen biztos, hogy nem krumpli volt az alapanyag, de a nevére már nem emlékszem.
Grillételek
Ha valakit elriasztottam a moqueca-val, akkor bátran nézzen szét a grillhúsok között, abban egész megszokott ízeket kapunk és igazán finom a brazil marhahús. Köretként itt is a fent felsoroltakat kapjuk, mindenki szedhet magának abból és annyit, amit szeretne.
Feijoada (babos húsos egytálétel)
Ez az étel nem tipikusan bahiai, hanem portugál eredetű, és egész Brazíliában nemzeti ételnek számít. Lényegében egy húsos-babos egytálételt kell elképzelni, ami a sok tengeri mütyür és furcsa fűszer után üdítően ismerősnek, magyarosnak hat majd. Egy óriási fazékba kerül bele a bab . speciálisan helyi fekete bab, valamint többféle hús, általában disznó vagy marha, de ezekből mindenféle, amik az étel igazi ízét megadják majd: kolbász, füstölt hús, sima hús. EZ egy ilyen igazi, mindent bele étel, és a füstölt húsok miatt lehet a végeredmény nagyon is ismerős a mi nyelvünknek. Én imádtam. A végeredményt fehér rizzsel és némi farofa-val tálalják (manióka liszt megsütve, nagyon érdekesnek tűnik elsőre, de egyébként én egy idő után rákaptam).
Természetesen a szállodákban sokkal nemzetközibb az ételválaszték, és bizonyos éttermekben pizzát, hamburgert is kapunk. Tehát ha valaki egyáltalán nem akarja megkóstolni ezeket az egyedi ízeket, akkor sem fog éhen halni. Személy szerint nekem a főételek közül a Feijoada jött be a legjobban, a street foodok közül a grill sajtok, az italok közül pedig minden ízletes volt véleményem szerint.
A legfurcsább élményünk talán a kávéval volt egyébként. Mindenki hallott már arról, hgoy a braziloknak jók a kávéik, főleg itt, közel az esőerdőkhöz, mi is azt gondoltuk, hogy úton-útfélem milyen egyedi, kifinomult kávézókba botlunk majd. Nos: aki nem tud kávé nélkül élni, mindenképpen készüljön fel: a razilok otthon szeretnek kávézni, általában csak reggelihez. A szállodában persze kapható kávé, de bent a városban, többször pórul jártunk. Egyyszerűen nem tartanak kávét a legtöbb bárban, sörözőben és étteremben. Egy part menti sétányon, ahol egymás érték a beülős helyek, sorba kellett kérdeznünk a pincéreket, van-e kávéjuk. A válasz egymás után soeban, mindig az volt, hogy nincs. Nagy nehezen, kb a tizedik helyen azt mondták, hogy van, de amikor 3 presszót rendeltünk, akkor kicsit láttuk, hogy elbizonytalanodott a felszolgáló. Majd láttuk, hogy elsétált egy tizenkettedik helyre, ahonnan kért egy harmadik csészét, mert nekik egyébként csak kettő kávéscsészéjük volt a bárban. És tejben ne is reménykedjetek: ha hosszas keresgélés után találtak egy helyet, ahol egyáltalán kávét felszolgálnak, azt is csak feketén fogjátok megkapni. Sokat mosolyogtunk az eseten, és természetesen egyébként ha nagyon-nagyon keresünk, akkor találunk kifejezetten kávézót a városban, de úgy el vannak rejtve, hogy európai szemmel és kávéfüggőként ez volt az egyik legfurcsább tapasztalásunk.
A végére pedig pár szót engedjetek meg környezetvédelmi szempontból: míg otthon már nem adnak műanyagszatyrot a bevásárláshoz (vagy csak pénzért, ha külön kérünk), addig itt még a szinte minden egyes termékhez a pénztáros dobálja mellé kettesével a szatyrokat…
Az éttermekben, a bulizós helyeken még megszokott, hogy rengeteg a műanyag tányér, evőeszköz, pohár. A legfurcsább az volt, hogy még egy kisebb összejövetelen is azt tapasztaltuk, hogy a műanyagpoharakat egyetlen használat után dobták el a vendégek, és mentek újabb koktélt vagy gyümölcslevet kérni a pulthoz egy teljesen új műanyag pohárba. Így egyetlen este alatt fejenként kiszámolni sem mertem, hogy mennyi műanyagpohár került kukába, én pedig próbáltam a sajátomat védeni, hogy a pincér se vigye el, és ameddig lehet, én mindent ugyanabból a pohárból ittam.
Ez az ország akkora, mint egy kontinens. És a műanyaggal kapcsolatos gondolkodásuk – de még a felső középosztályban is - olyannyira elmaradott, hogy nagyon elkeserítő volt látni, mekkora szeméttermelés folyik megállás nélkül.
Azért kivételeket is tapasztaltunk, például a szállodánkban nem találkoztunk műanyagszívószállal, ott már papír alapúakat tettek a koktél mellé, és az egyik brazil ismerősünk is büszkén mutatta a saját fémszívószálát, amit mindig a táskájában hord, így bármikor koktélozik, ő már nem kér hozzá szívószálat. Tehát azért reménykedhetünk abban, hogy idővel ott is szélesebb körben figyelnek majd a természetre.
Röviden ennyit Brazíliáról. Nem volt rossz, nagyon sok szép emlékkel távoztunk, de az is igaz, hogy nem feltétlenül vágyom vissza oda. Túlságosan különböztek a szokásaik, az emberek, az ételek.
