Még tavaly ősszel ajándékba kerestem metál koncertre jegyet, akkor találtam rá a svéd Avatarra, és leginkább bohókás kinézetük miattam vettem meg a belépőt, az ég világon semmit sem tudtam róluk.

Hogy lehet ez??? Hogy lehet, hogy nem ismertem őket eddig, és tegnap este az A38-on, teltház előtt, életem egyik legnagyobb metálbuliján vettem részt!!!?

Nem viccelek: a régi nagyok közül a Rammstein élő fellépései érnek meg minden pénzt, az újabbak közül nekem a Nothing More az, amelyik energiában, színpadi produkcióban tényleg pluszt tud nyújtani, de az Avatar koncerten úgy éreztem: ők mindkét kedvenc bandámat lepipálják.

Az énekesük az arcfestéssel (tudom, hogy ilyet is láttunk már), na meg a száj és szemmozgásával engem folyamatosan a Heath Ledger-féle Jokert juttatta eszembe… Többször előkerült a „freak” szó is, amit én szintén Jokerhez kötök. Egy kicsit minden Avatar rajongó freak! Na de ők a színpadon! Ami egy-két kép alapján bohóckodásnak tűnhetett ismeretlenül, az a színpadon átváltozott, valódi őrült világ lett, vicces, de mégsem bohóckodós szereplőkkel. Egy teljesen más világgal. Az Avatar világgal – ahová érdemes csatlakozni, a kicsit őrültek közé. 

Nagyon sok volt a kommunikáció is a közönséggel, az énekes szerencsére szépen, nagyon jól érthetően beszélt angolul, így könnyű volt megérteni a poénokat és sztorikat a koncert közben. Ami nem is egy szimpla koncert volt: egy megkomponált, tökéletes színpadi show, a dalok között is komoly átvezetésekkel, amit nyilván nagy munka és tervezés előzött meg.

A külsőségek és a folyamatos színpadi teljesítmény sem lenne persze elegendő, ha zeneileg nem nyújtanának legalább egy stabil átlag szintet. Na de zeneileg is kiemelkedőt alkotnak! Imádom a rockot, a metált, és valahol hirtelen megértettem, hogy a múlt heti Amorphis koncertre miért mondta valaki azt, hogy zeneileg unalmas. Na az Avatar zenéje mellett valóban az (félreértés ne essék, továbbra is imádom az Amorphist).

Modern metált játszanak az új kedvenceim  (van ebben groove, heavy, death, és még ki tudja mi minden). A koncert dalai közül egyik erősebb volt a másiknál, mindegyikben voltak meglepő elemek, fordulatok, az énekes is hol énekelt, hol sikított, hol üvöltött (csatlakozott azon félistenekhez, akiknek több különböző technikával is őrült jó hangjuk van), és ritmikailag is valami olyat hoztak, hogy nem túlzás azt mondanom, képtelenség volt megállni, hogy még a legutolsó sorban is ne mindenki headbangeljen megállás nélkül. Mi viszonylag elől álltunk, ott aztán tényleg vitt magával a hangulat, még én is, aki viszonylag visszafogottan szoktam azért jelen lenni a metál koncerteken, úgy beszippantott a hatás, hogy én is eggyé váltam a tömeggel és a hajóval: mert az A38 is velünk bólogatott, a hullámzás a zene ritmusát vette fel.

Valami ilyesmit kell elképzelni....

A szédítő zenei élményhez kellett egyébként a kiváló hangosítás: tökéletesen megszólaló mélyekkel, és fantasztikus gitárokkal. (Az ének egyszer-kétszer talán lehetett volna hangosabb). 

Nagy szavakat használok, de tényleg felejthetetlen élmény volt. A különleges hangulatot érezték a zenészek is: mint az énekes, Johannes Eckerström elmondta, 10 éve léptek fel Magyarországon utoljára, és azóta győzködték a szervezőket, hogy ide vissza kell jönniük, de erre még ők sem számítottak. Tényleg úgy tűnt, hogy elérzékenyültek attól, hogy a telt házas közönség velük üvölti a dalokat, hogy szűnni nem akart visszatapsolás. Valóban úgy tűnt, hogy ők is meghatódtak ettől az élménytől, egyáltalán nem olyan mondatoknak tűntek, amiket minden egyes fellépési helyszínen eldurrogtatnának.

Természetesen gyorsan elkezdtem hallgatni az albumaikat. Nem a legutóbbi, a legfrissebb termés tetszik a legjobban tőlük (talán kicsit ott lágyabbra vették a figurát), inkább most a Hail The Apocalypse-t választanám. Zeneileg csak én érzem azt, hogy néha kicsit Rammstein vagy System of a Down hatások is keverednek benne? Aminek én persze csak örülni tudok.

Jelen pillanatban, most ez a kedvencem tőlük! Jó zenehallgatást!