Az október végi puglia-i utazásunk utolsó két napjával még adósotok maradtam, igyekszem most pótolni. Igaz, most már nem Puglia lesz soron, hiszen átléptünk Basilicata régió területére: a Lecce-től mindössze 2 órás autóútra található Materát nem érdemes kihagyni, ha már erre járunk, és ezt nem csak azért mondom, mert idén ez a város lett Európa egyik kulturális fővárosa, hanem azért is, mert ilyen látványt, tényleg nem találunk máshol, még Olaszországon belül sem. A városnak egészen az őskorig visszanyúló történelme van, köszönhetően a mészkőhegységben megtalálható természetes barlangoknak, valamint az idők folyamán a hegybe vájt mesterséges barlanglakásoknak. Ezeket a barlanglakásokat nevezik sassinak: a látvány egyszerre lenyűgöző és félelmetes.
A városról mindjárt bővebben, előtte pár mondatot az autóútról:
Két irányból lehet Materát megközelíteni Lecce felől. Ha Tarantoig eljutottunk (nagy iparváros, ahol most nem álltunk meg, de egyszer még megnéznénk), ott két különböző opcióból választhatunk: nyugati vagy keleti irányból akarunk-e majd megérkezni Materába, a városba, ami egy hegy tetején áll. Nem gondoltunk bele, hogy lehet nagyobb eltérés a két útvonal között, így mi vettünk egy balost, és a nyugati megközelítést választottuk (időben ugyanannyi egyébként mindkét irány). Nos kiderült, hogy az elhagyatottabb, kacskaringósabb és kalandosabb utat választottuk. Az út során egyrészt romantikus gránátfa ültetvények mellett mentünk el (akkora gránátalmákkal a fákon, mint nálunk egy kisebb sárgadinnye), de az utak egyre szűkebbek, a falvak egyre lepusztultabbak és elhagyatottabbak lettek. Egész itt tartózkodásunk során soha egyetlen egy kóbor kutyát sem láttunk, most viszont több helyen is falkába tömörülve feküdtek az út mentén. A GPS-nek is hasznát vettük, mert egy-egy útelágazásnál semmilyen támpontot nem kaptunk, hogy mégis merre kellene fordulnunk. Egyrészt megvolt a romantikája ennek az útnak, de másnap a városból továbbindulva tapasztaltuk, hogy a keleti irányból teljesen felújított, többsávos autóút jóval kényelmesebb opció lett volna.
Visszatérve Materára: nagyon felkapott turisztikai látványosság lett belőle, amit teljesen megértünk, ugyanakkor emiatt készüljetek fel a tömegre. Ezt nem csak az óvárosban sétálva érhetitek tetten, hanem sajnos a forgalomban is: most először voltunk olyan helyzetben, hogy dugóba kerültünk itt a déli részen, és csak araszolni tudtunk, majd fél órán át köröztünk azért, hogy parkolóhelyet találjunk. Mindezt már november elején, tehát nem a turistaszezonban (elképzelni sem merem, mi lehet ott tavasszal vagy nyáron).
Miután lepakoltunk a szálláson, és bejutottunk az óvárosba, az első pillanatban leesett az állunk a látványtól, és már kevésbé zavart minket a turistaáradat, de jó tudni róla, mire számíthatunk. Korábban is több filmet forgattak már itt – az ókori háttérhez nagyon ideális – például a Mel Gibson-féle Passiót, de ha a jövőre mozikba kerülő James Bond film előzetesét megnézitek, ott is Matera tűnik fel többször a háttérben, így a népszerűsége lehet, hogy még tovább is nő majd a következő években. Tömeg, tömeg, tömeg...
A materai barlanglakásokban még az 1950-60-as években is mindenféle közmű, víz és áram nélkül éltek az emberek. A helyzetre az akkoriban ide száműzött festő, Carlo Levi hívta fel a figyelmet, ezután indultak programok arra, hogy a város modernebb negyedeibe átköltöztessék az embereket. Ezt a részt hívták Olaszország szégyenfoltjának. Majd később rájöttek, hogy ugyanakkor turisztikai szempontból nagyon is érdemes erre a városrészre odafigyelni, és nem engedni, hogy teljesen lepusztuljon. Nagyon sok barlanglakás ma már felújított, és bizony akár 4-5 csillagos szállodák, vagy kisebb butik hotelek is működnek bennük. (Mi nem itt az óvárosi részen laktunk, bár ahhoz nagyon közel, kb. 5 perc sétára; vigyázat, az egész városban véleményem szerint elég magasak a szállás árak).
Ha valaki nem rajong sem a templomokért, sem a múzeumokért, akkor is nagyon értékesen tudja tölteni az idejét, hiszen megunhatatlan ezeken a szűk sikátorokon sétálni, és elveszni a barlanglakások látványában, ugyanakkor van néhány olyan múzeum, illetve templom, ami szót érdemel. Ilyen például a Musma nevű múzeum, ami maga is egy barlangban található, és különleges, főleg kortárs szobrokat lehet benne megnézni, de ha valaki például Carlo Levi festményeit szeretné látni, akkor a Palazzo Lanfranchiban megteheti. Némelyik barlanglakás maga is múzeummá van alakítva, megnézhető, hogy milyen körülmények között éltek ott emberek nem is olyan régen.
Gyönyörű barokk templomokkal is rendelkezik a város, ugyanakkor a legkülönlegesebbek a 12-13. század környékén épültek, nagyobb részt azok is barlangokban. Kifejezetten érdemes megnézni a Santa Maria de Idris templomot, vagy a Santa Lucia alle Malve templomot. Mindkettő kialakítása nagyon különleges, nem beszélve a középkorból származó falfestményeikről (egyik helyen sem volt szabad bent fényképezni).
Amit még érdemes lett volna megnézni, azonban nekünk nem jutott rá időnk, illetve korlátozottan látogatható, (mindenképpen jóval érkezés előtt interneten javasolt helyet foglalni), az egy, a városon kívül található barlang, amelyet az 1960-as években fedeztek fel fiatalok. Vagyis nem a barlangot fedezték fel, mert azt menedéknek a pásztorok is használták, hanem az abban található, úgy nevezett Eredendő bűn kriptáját, benne freskókat, amelyek készítési idejét a 8. századra becsülik. Én magam nagyon sajnáltam, hogy nem tudtuk megnézni, aki teheti, ne hagyja ki.
A városon kívülre egyébként is időt kell szánni: a leggyönyörűbb látképet ugyanis a szemközti hegygerincről kapjuk, ahova leginkább autóval lehet feljutni. Ha csak arra van időnk, hogy pár képet kattintsunk, akkor is érdemes, ugyanakkor ha jobban ráérünk, itt különböző ösvényeken, turistavonalakon bejárhatjuk a hegyoldalt, ezer éves barlangokat fedezhetünk fel saját magunk. Azért óvatosan, sok helyen nagyon meredek az út!
Enni természetesen itt is lehet mindenhol tésztát, de ha valami helyi specialitást kóstolnánk, akkor érdemes a bárányhúst keresni, vagy a híres materai kenyeret. A kenyér számomra olyasmi volt, mint amilyet Erdélyben sütnek (nagyon sűrű az állaga, ugyanakkor pirítósnak az a legjobb talán), főételből szerettem volna a cserépedényben, nagyon lassú tűzön, több órán át készülő pignata-t megkóstolni, de sajnos az étterem, ahova betértünk, még azt mondta, hogy arra nagyon sokat kellene várnunk. Így megelégedtünk végül egy helyi hidegtállal és egy forró bablevessel.
Az étteremről – ha még lesz egyszer időm a teljes utazást kizárólag gasztronómiai szempontból jellemezni, akkor bővebben is mesélek, mert hát megér pár mondatot, főleg a vendéglátás mikéntje...
Matera tehát egy nagyon különleges hely, ahol megállás nélkül tátjuk a szánkat, de teljesen őszintén a végső benyomásunk azért nem a csodálat, hanem sokkal inkább a borzongás.
Az óvárosi részen – a nagy turista hype ellenére – még mindig vannak teljesen lepusztult részek, ahova ha sötétedés után tévedünk (lássuk be, ez ősz végén már délután 5-kor is megeshet), nagyon félelmetes tud lenni: korom sötét mindenfelé, lakattal lezárt barlanglakások, némelyiknek az ajtaja beszakadva… Nem sokszor fordulunk vissza külföldi séták alatt, de itt inkább ezt tettük, nem bolyongtunk tovább a kihalt sikátorokban, pláne, hogy pár lépésre tőlünk már a szakadék volt.
A legtöbb része egyébként tényleg csodás, de valamiért annyira áthatja az egész helyet egy furcsa, hideg, borzongató légkör, hogy őszintén elárulom nektek: ez az egyetlen hely Olaszországban, ahova nem költöznék szívesen. Van benne valami nyugtalanító...lehet, hogy persze mindez a történelmének köszönhető, vagy annak, mennyire szegény emberek laktak itt, vagy a misztikus barlangba vájt templomoknak. Nem tudom: semmi esetre sem a napfényes, örökké mosolygós olasz kép ugrik be, ha erre a városra visszagondolok.
Másnap Magyarország felé vettük az irányt, de mint ahogy idefelé, úgy haza felé is szükség volt még egy egy éjszakás szállásra. Sokat nem gondolkoztunk rajta, Bolognát választottuk, ahol tavaly jártunk, és akkor szerelembe estünk a várossal: bővebben itt olvashattok róla. A gasztronómia fővárosában egy finom vacsora mindig megéri, most sem csalódtunk, a nevezetességeket meg már láttuk tavaly.
A fiatalos város most is lüktetett, rengetegen voltak este az utcákon, éppen a helyi focicsapat, a Bologna is játszott valakivel, így a szórakozóhelyeken is mindenki focit nézett. Igen, ez már Észak-Olaszország: sokkal nyüzsgőbb, pergőbb, fiatalosabb, mint a déli rész – bár hidegebb és esősebb is ősz végén.
Haza felé Materából Bolognába 7 óra az út, majd másnap Bolognából Budapestre (egy-két rövid megállóval), kb. 9 óra.
Sok idő, de megérte az utazás minden perce...
A teljes pugliai út előző írásait itt találjátok:
Az első nap, megálló Chioggaban
