Hosszú idő óta a Joker az első olyan film, aminek nagyon vártam a bemutatóját, és rohantam megnézni, amint lehetett. Persze tudom, ha nagyon várok valamit, akkor annak csalódás is lehet a vége, de jelen esetben erről nem beszélhetünk.

Nem vagyok képregényfilm-rajongó, egyedül a Christopher Nolan–féle Batman filmeket imádtam, főleg a 2. részt: A sötét lovagot bármennyiszer meg tudnám nézni, már csak amiatt is, ahogy Heath Ledger játssza benne Jokert. Az új film elérte ugyanezt a rajongást nálam? Joaquin Phoenix vagy Heath Ledger a jobb Joker? Nagyon szubjektív kérdés, ki-ki más választ adhat, de a saját véleményemet hamarosan elárulom.

Amire mindenki figyelmeztet, igaz: ne hagyományos képregény-filmet várjatok, ne akciófilmet, hanem egy drámát egy kezdetben enyhe pszichiátriai betegségben szenvedő emberről, akit a társadalom és a közvetlen környezete is egyre lejjebb taszít: a valódi dráma és esemény ennek az embernek a lelkében, a gondolataiban játszódik le. Igen, ez a film a színészi alakításról lesz elsősorban híres, arról, ahogy ezt az átváltozást (a még nem igazán ártalmas, magányos, kicsit beteg emberből közveszélyes pszichopata gyilkos lesz) Joaquin Phoenix vászonra viszi, ahogy ő maga is teljesen átváltozik.

A történetet a 80-as évekbe ágyazták, amikor Gotham City még nem volt annyira bűnözéssel sújtott város, ahogy ismerjük, ám ahol a politikai erők és a gazdagok képmutató világa mind erősebben kezdi a hétköznapi, átlagembereknél kiverni a biztosítékot. Csak néhány apró lökés kell, hogy a város felkeljen, utcára vonuljon, csak néhány apró lökés kell, hogy a főszereplőnk is kilépjen biztonságos, apró világából és millió szilánkra törve saját lelkét újjá szülessen.

Nincs értelme nagyon mást mondani, mivel tényleg nem elsősorban a cselekményen, hanem a belső változásokon van a hangsúly. Sokak számára emiatt még akár unalmas is lehet a mozi, bár szerintem van olyan erős, szuggesztív ereje, hogy beszippantson, és ne eresszen el két órán keresztül.

Egyértelműen a feliratos változat ajánlott, bár volt néhány furcsaság benne: néhány, a kép részeként élő felirat magyarra volt változtatva (pl. levél, naplóbejegyzés), miközben más papírok angolul maradtak (pl. orvosi lelet, vagy az utcai tiltakozók plakátjai), ami így nem volt következetes, sőt, kifejezetten furcsa, zavaró hatást keltett. Én mindent eredetin hagytam volna és a hagyományos módon feliratoztam volna, mert ez a kettősség kizökkentett a történetből, ráadásul, ha egy itt élő külföldi nézi meg a filmet, elveszít néhány fontos információt emiatt.

A film erős, emlékezetes, teljesen megérdemli a 8 pontot – ennél többet mégsem tudok adni, mert a színészi játék az elsődleges, nem jut eszembe egyéb, kifejezetten filmes eszköz (zene, forgatókönyv, operatőri munka), ami olyan erős élmény lett volna, hogy tovább húzná a pontszámot felfelé (de korrekt volt minden). Ezért én magát a filmet Oscarra esélyesnek nem tartom (jelölést kaphat), Joaquin Phoenix-et legjobb színész díjára viszont egyértelműen igen.

Már csak a szubjektív kérdésre adott válaszom van hátra: nálam még mindig Heath Ledger A Joker. Az ő játékában láttam életre kelni A gonoszt, Az őrültet. Ő volt A megtestesítő. Joaquin Phoenix színészi játéka lehet, hogy több részletet tartalmaz, apróbb rezdülésekkel finomabban megmunkált, emiatt akár sokoldalúbbnak is nevezhető, de az az éteri átlényegülés még nem alakult ki nála. Ő színészként oldotta meg a feladatot (tökéletesen), Heath Ledger pedig átlényegült, ő Maga volt Joker.

Azért volt ebben a filmben is két pillanat, amikor Heath-t láttam megjelenni a vásznon, és nem csak a maszk hasonlósága miatt, hanem mert már Joaquin játékában is ott volt a magabiztos őrület, a lényegi tudatra ébredés, a kiforrott jellem (a rendőrautós jelenet és természetesen a film abszolút csúcspontja, a szereplése a tv-ben.)

Nem érdemes kihagyni, de az már nem biztos, hogy többször nézős mozi, mint A sötét lovag…

Pontszám: 8