Lassabban haladok a brazil élménybeszámolómmal, mint hittem, ezért elnézést kérek. Írtam már bevezetésképpen Bahia államról, majd Salvador da Bahia város látnivalóit vettem sorra, és egy kicsit a brazil szilveszterről is meséltem. Most beszámolok a városon kívüli útjainkról, amiből ihletet meríthettek, ha nem elégít ki az óriási Salvador egymagában, a végeláthatatlan homokos partjaival.

Mi két helyre jutottunk el, amik még ott alvás nélküli, egy napos kirándulásként viszonylag könnyen megközelíthetőek voltak.

Az egyik Praia do Forte nevű hely, ahol egy teknősök mentésével foglalkozó farmot lehet megnézni, majd az ottani homokos partszakaszokon egy jót fürdeni, lazulni. Praia do Forte Salvadortól kb 1,5 órás autóútra található. Ez a pici városka teljesen a turistákra rendezkedett be: miután találunk parkolóhelyet (nem kis küzdelem árán), és elindulunk a teknősfarm bejárata felé, úton-útfélen üzletek, bárok, éttermek szegélyezik utunkat.

A teknősök védelmével foglalkozó nonprofit szervezet, a Projeto Tamar egy kisebb tengeri élővilágot bemutató állatkerthez hasonlít, közvetlenül a parton. Személy szerint nekem csalódás volt a hely, mivel tényleg nagyon kis területen, összességében 4-5 teknősfajt, 1-2 cápát, valamint rájákat lehetett megnézni, őket is szívszakadva: pár méterre a természetesen élőhelyüktől, véleményem szerint borzasztóan picike medencékbe voltak elhelyezve, ami engem inkább elszomorított. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a park bevételeit ténylegesen a teknősök mentésére fordítják. A tojáslerakóhelyeket ugyan meg lehetett nézni, de teknős kikelés vagy visszaengedés nem történt az óceánba, így akár kihagyható is ez a program. Azoknak ajánlom, akik esetleg első kézből tudnak információt szerezni arról, mikor történik kis teknősök beengedése az óceánba, vagy mindenképpen vágynak más, városon kívüli csendesebb partok felfedezésére is, Salvadoron kívül. Az óceán tényleg nagyon szép volt itt, és a parton több programmal is várták a nyaralókat (vízi sportok, lovaglás).

Egy másik lehetőség kirándulni, ha lemegyünk Salvador kikötőjébe és befizetünk egy hajóútra. Több opció közül választhatunk: vannak utak, amik kifejezetten egy konkrét helyre visznek el, majd este vissza, de vannak az öbölben körutak is, amik szinte egész nap a vízen vannak. Teljesen opcionális, ki, mit választ, mi Morro de Sao Paolo-ba szerettünk volna eljutni, ami egy természetvédelmi övezetben található, állítólag a legszebb parttal a vidéken.

Az utazás nem volt persze egyszerű. A közvetlen hajójáratra már elfogytak a jegyek (tehát érdemes korán érkezni a kikötőbe, indulás előtt 15-20 perccel már kicsi az esély), ugyanakkor felajánlották nekünk, hogy egy kisebb kerülővel, de el tudunk oda jutni. Valószínűleg nem tudtuk, mire mondunk igent, mert ha előre részletesen elmagyarázták volna, akkor alaposan meggondoltuk volna, hogy elinduljunk-e felfedezni Brazília vidéki falvait, ugyanakkor az is igaz, hogy így kaptunk igazi, valódi tapasztalatot erről a tájról.

Salvador kikötőjéből egy helyi hajójárattal utaztunk át Vera Cruz településre (egy szemközti szigetre), majd ott buszra ültettek minket és kb 2 óra alatt jutottunk el egy ici-pici apró településre, Bom Jardimra, ami lényegében csak egy pici kikötőből állt, ahol már apró, 5-6 személyes motorcsónakokba ültettek minket, és még egy rövid, kb negyedórás út után értük el Morro de Sao Paolo partjait. Vagyis több mint 3 órás út oda és ugyanannyi vissza, megismerve ezt az arcát is a vidéknek.

A paradicsom előtt megjártuk és láttuk a valódi, a nagyon szegény Brazíliát is, az útmentén legelésző, de hidegrázóan csontsovány lovakat, mezítláb rohangáló gyerekeket, ablakok nélküli házakat, és még egy temetési menetbe is belefutottunk, ami a főútvonalon haladt, jelentős dugót előidézve ezzel. Ha Salvadorban, a városban csak az jelenti az egyetlen negatívumot, hogy a bűnözéstől félünk, akkor a vidéki életbe való bepillantás a valódi szegénységet is megmutatja, ami egyáltalán nem elhanyagolható. Nem várt utazásunk így, még ha csak a buszból kipillantva is, de értékes tapasztalatokat adott hozzá a nyaralásunkhoz.

Morro de Sao Paolo viszont tényleg megérte az összességében 6 órás utazást. A sziget csodálatos, és egyedi, gyönyörű partokkal és igazán környezetbarát: autómentes. A szigeten nincs autóközlekedés, a turisták mind hajókkal és csónakokkal érkeznek, aki pedig itt száll meg, annak a bőröndjeit a kikötőben állomásozó talicskás fiúk fogják felpakolni, és tolni a turisták után. A szigetre belépőt is kell fizetni érkezéskor, és fel kell készülni arra, hogy kifejezetten drágák az éttermek, a bárok, és feltételezem, hogy a szállások is. Az egyetlen negatívum talán, hogy ez a hely is kezd túlságosan népszerű lenni: elbújni a világ elől, kettesben romantikázni a párunkkal itt már szinte képtelenség: olyan érzésem volt a városban és a parton is, hogy a hely telt házas, és még ha nincsenek is autók, a rengeteg turista bizonyosan negatívan hat a környezetre.

Több napos itt tartózkodásra is ajánlják természetesen a szigetet, állítólag nagyon szép túraútvonalak vannak, számtalan strand, hogy minden nap másikat fedezzünk fel, és az éjszakai életet is dicsérik. Mi mindebből csak keveset tudtunk megtapasztalni, mert mennünk kellett a 3 órás utunkra vissza Salvadorba, de például egyértelműen itt volt a legfehérebb a homok és a legszebb a kilátás, valamint a legfinomabb a frissen facsart cukornád juice.

Ha már cukornád: itt az ideje, hogy a következő írásban a bahiai gasztronómiába kalauzoljalak el benneteket.