Élménypulzus

Élménypulzus

Oscar tippek

Két irányból közelítve

2018. március 04. - Konika

 

Még egy nappal az Oscar előtt, tegnap, szombaton is megnéztem két filmet a moziban (később írok is majd róluk), csak hogy tényleg minél szélesebb rálátásom legyen a jelölt filmekre, és ha tippelgetésbe bocsátkozom, akkor tényleg hitelesen tudjak egyik vagy másik filmre voksolni.

Persze már régóta nincsenek illúzióim: az Akadémia tagjai, akik valójában szavaznak a filmekre, sokkal kevésbé precízek, sokszor meg sem nézik az összes jelölt filmet, és arra szavaznak, amiről azt hallották, hogy jó, ezért vagy azért megérdemelné. A marketing szerepe fontosabb, mint az, hogy valójában melyik film igazán jó, így nem szabad nagyon elkeseredni, ha nem a várakozásaink szerint alakul az éjszaka.

Viszont éppen ezért én úgy szoktam tippelni, hogy kettő tippet adok: az egyik az, amelyiknek én szívem szerint adnám az Oscar díjat, mert láttam, és az alapján megérdemelné, a másik tippem az, melyik jelölt ilyen-olyan okokból a legvalószínűbb befutó.

Nézzük akkor a tippeket, és hétfőn majd értékelem az eredmények alapján:

Legjobb film:

Szólíts a neveden!

A legsötétebb óra

Dunkirk

Tűnj el!

Lady Bird

Fantomszál

A Pentagon titkai

A víz érintése

Három óriásplakát Ebbing határában

 

Én neki adnám: Három óriásplakát Ebbing határában

Szerintem ténylegesen kapja: A víz érintése

(Megjegyzem, nehéz volt választanom a Három óriásplakát és a Dunkirk között, végül előbbi felé billentem. Továbbá imádtam még a Tűnj el! című filmet is, viszont egyáltalán nem értem A víz érintését, mint legnagyobb esélyest, nálam az a leggyengébb, míg a többi jelölt film inkább közepes kategóriába esik véleményem szerint.)

 

Legjobb rendező:

Christopher Nolan (Dunkirk)

Jordan Peele (Tűnj el!)

Greta Gerwig (Lady Bird)

Paul Thomas Anderson (Fantomszál)

Guillermo del Toro (A víz érintése)

 

Én neki adnám: Christopher Nolan (Dunkirk)

Szerintem ténylegesen kapja: Guillermo del Toro (A víz érintése)

 

Legjobb férfi főszereplő:

Timothee Chalamet (Szólíts a neveden!)

Daniel Day-Lewis (Fantomszál)

Daniel Kaluuya (Tűnj el!)

Gary Oldman (A legsötétebb óra)

Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.)

 

Én neki adnám: Gary Oldman (A legsötétebb óra)

Szerintem ténylegesen kapja: Gary Oldman (A legsötétebb óra)

 

Legjobb férfi mellékszereplő:

Willem Dafoe (Floridai álom)

Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában)

Richard Jenkins (A víz érintése)

Christopher Plummer (A világ összes pénze)

Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

 

Én neki adnám: Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

Szerintem ténylegesen kapja: Christopher Plummer (A világ összes pénze)

 

Legjobb női főszereplő:

Sally Hawkins (A víz érintése)

Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)

Margot Robbie (Én, Tonya)

Saoirse Ronan (Lady Bird)

Meryl Streep (A Pentagon titkai)

 

Én neki adnám: Margot Robbie (Én, Tonya)

Szerintem ténylegesen kapja: Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)

 

Legjobb női mellékszereplő:

Mary J. Blidge (Mudbound)

Lesley Manvill (Fantomszál)

Octavia Spencer (A víz érintése)

Allison Janny (Én, Tonya)

Laurie Metcalf (Lady Bird)

 

Én neki adnám: Allison Janny (Én, Tonya)

Szerintem ténylegesen kapja: Allison Janny (Én, Tonya)

 

Legjobb idegen nyelvű film:

A Fantastic Woman (Chile)

Testről és lélekről (Magyarország)

The Insult (Libanon)

Szeretet nélkül (Oroszország)

Négyzet (Svédország)

 

Én neki adnám: Szeretet nélkül (Oroszország) – elnézést kérek a magyar film alkotóitól…

Szerintem ténylegesen kapja: A Fantastic Woman (Chile)

 

Legjobb animációs film:

Coco

Ferdinánd

Bébi úr

The Breadwinner

Loving Vincent

 

Én neki adnám: Coco

Szerintem ténylegesen kapja: Coco

 

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Rögtönzött szerelem

Tűnj el!

Lady Bird

A víz érintése

Három óriásplakát Ebbing határában

 

Én neki adnám: Három óriásplakát Ebbing határában

Szerintem ténylegesen kapja: Három óriásplakát Ebbing határában

(A Tűnj el címűnek is szívesen adnám, de muszáj dönteni…)

 

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Szólíts a neveden!

The Disaster Artist

Logan – Farkas

Elit játszma

Mudbound

 

Én neki adnám: Mudbound

Szerintem ténylegesen kapja: Szólíts a neveden!

 

Legjobb eredeti betétdal:

Mighty River (Mudbound)

Mystery of Love (Szólíts a neveden!)

Remember Me (Coco)

Stand Up For Something (Marshall)

This Is Me (A legnagyobb showman)

 

Én neki adnám: Stand Up For Something

Szerintem ténylegesen kapja: Remember Me

 

Legjobb eredeti filmzene:

Dunkirk​​​​​​

Fantomszál

Star Wars: Az utolsó Jedik

Három óriásplakát Ebbing határában

A víz érintése

 

Én neki adnám: Dunkirk​​​​​​

Szerintem ténylegesen kapja: A víz érintése

 

Legjobb operatőr:

Roger A. Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)

Bruno Delbonnel (A legsötétebb óra)

Hoyte van Hoytema (Dunkirk)

Dan Laustsen (A víz érintése)

Rachel Morrison (Mudbound)

 

Én neki adnám: Roger A. Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)

Szerintem ténylegesen kapja: Roger A. Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)

(Nagyon szívesen adnám Hoyte van Hoytema-nak is, de itt most a szívem is elhúzott az esélyesnek tartott felé.)

 

Legjobb vágás

Dunkirk

Én, Tonya

Három óriásplakát Ebbing határában

A víz érintése

Nyomd, Bébi, nyomd!

 

Én neki adnám: Dunkirk

Szerintem ténylegesen kapja: Dunkirk

 

Legjobb vizuális effektus:

Szárnyas fejvadász 2049

Star Wars: Az utolsó Jedik

A majmok bolygója: Háború

A galaxis őrzői vol. 2.

Kong: Koponya-sziget

 

Én neki adnám: Szárnyas fejvadász 2049

Szerintem ténylegesen kapja: Szárnyas fejvadász 2049

 

Legjobb díszlet:

A szépség és a szörnyeteg

Dunkirk

A legsötétebb óra

Szárnyas fejvadász 2049

A víz érintése

 

Én neki adnám: Szárnyas fejvadász 2049

Szerintem ténylegesen kapja: Szárnyas fejvadász 2049

 

Legjobb jelmez:

A víz érintése

A szépség és a szörnyeteg

Viktória királynő és Abdul

Fantomszál

A legsötétebb óra

 

Én neki adnám: A legsötétebb óra

Szerintem ténylegesen kapja: A legsötétebb óra

 

Legjobb hangkeverés:

Nyomd, Bébi, nyomd!

Szárnyas fejvadász 2049

Dunkirk

A víz érintése

Star Wars: Az utolsó Jedik

 

Én neki adnám: Dunkirk

Szerintem ténylegesen kapja: Dunkirk

 

Legjobb hangvágás:

Nyomd, Bébi, nyomd!

Szárnyas fejvadász 2049

Dunkirk

A víz érintése

Star Wars: Az utolsó Jedik

 

Én neki adnám: Dunkirk

Szerintem ténylegesen kapja: Dunkirk

 

Legjobb smink:

A legsötétebb óra

Viktória királynő és Abdul

Az igazi csoda

 

Én neki adnám: A legsötétebb óra

Szerintem ténylegesen kapja: A legsötétebb óra

 

És akkor azok a kategóriák, amikről hitelt érdemlően nem tudok nyilatkozni, mivel nem láttam ezek közül semmit sem (vagyis de, az Aleppot láttam, de az nem túl sok), csak azt tippelem meg, vajon ki kapja a díjat:

Legjobb dokumentumfilm:

Abbicus: Small Enough to Jail

Faces Places

Icarus

Last Men in Aleppo

Strong Island

 

Szerintem kapja: Last Men in Aleppo

 

Legjobb dokumentum rövidfilm:

Edith and Eddie

Heaven is a Traffic Jam on the 405

Heroin

Knife Skills

Traffic Stop

 

Szerintem kapja: Heroin

 

Legjobb rövidfilm:

Dekalb Elementary

The Eleven O’Clock

My Newphew Emmett

The Silent Child

​​​​​​Watu Wote/All of Us

 

Szerintem kapja: The Silent Child

 

Legjobb animációs rövidfilm:

Dear Basketball

Lou

Garden Party

Negative Space

Revolting Rhymes

 

Szerintem kapja: Lou

 

 Utóhatás: Lassan aludnom kellene, ha éjjel 2 körül már popcornnal a kanapén akarom nézni a díjátadót…

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr1313715126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Farkas Németh 2018.03.05. 12:03:20

Elég jól sikerült megtippelned a győzteseket. Mehetsz te is filmkritikusnak.

Konika 2018.03.05. 18:12:31

Ez jól esik, köszönöm! :) Mondjuk én inkább közepesnek (vagy picit jobbnak) értékelem a tippeket, meg hát már évek óta csinálom, csak eddig nem tettem közkinccsé. :)
süti beállítások módosítása