Élménypulzus

Élménypulzus

A jó zeneválasztás

Testről és lélekről - moziélmény

2018. február 07. - Konika

Nagyon régóta meg akartam nézni a Testről és lélekről című filmet. Nem, nem azóta, hogy az Oscar bővített listájára felkerült, pláne nem azóta, hogy a szűkített jelölti listán is ott van. Kb. 1 éve akarom megnézni: amióta bemutatták. Először mindig volt más film, ami jobban felcsigázott, és inkább arra ültünk be, utána pedig volt, hogy egyszerűen nem sikerült eljutnunk a moziba, hiába terveztük be egy adott estére, valami közbe jött. De olyan is volt, amikor decemberben elindultunk ugyan a moziba, beálltunk a sorba, majd mielőtt sorra kerültünk volna a jegyeladó kikiáltott a kis kuckójából, hogy nem tud több jegyet adni erre a filmre. 

Szóval többszöri nekifutás után végre január legvégén egy délelőtti vetítésre sikerült bejutnunk! Nyilván nagy várakozásokkal, aminek eredménye mindig egy kis csalódás. De persze nem akarok ünneprontó sem lenni, bőven megérte megnézni, úgy érzem, a film egyedi hangulatával Enyedi Ildikó nagyon sokakat megtalál. 

Ugyanakkor sajnálom, hogy ennyire lassú a film, hogy ennyire hosszú, és hogy ennyire zavarnak a színészi alakítások... Tudom, tudom, Európa legjobb színésznője lett Borbély Alexandra: hogy jövök én ahhoz, hogy kritizáljam, de mégis úgy éreztem, hogy ezzel a lélektelen, teljesen hangsúlytalan mondatokkal egy amatőr színész is meg tudott volna birkózni. Értem én, hogy ez volt a cél, ezt kellett eljátszani, mégis olyan filmen kívüli élmény volt hallgatni - lehet persze utószinkron is volt, ami közrejátszhatott abban, hogy a szövegmondás nekem nem volt elég hihető... És az sem segített, hogy a másik főszereplőnek (Morcsányi Géza) hasonlóan lélektelen, hangsúlytalan volt a szövegformálása, és kicsit  nagyobb kontraszt a két főszereplő beszéde között talán hihetőbbé tette volna a lányt. Sajnálom, hogy ezt leírom, és sejtem, hogy valószínűleg senki nem ért velem egyet, de én ezt éreztem végig, és szörnyen zavarta. (A külföldi díjat azzal magyarázom, hogy a színészi játék nem kifejezetten magyarul érthető része, tehát a mimika, a testbeszéd, minden egyes pillantása a színésznőnek nagyon rendben volt, tényleg megemelem a kalapom.)

A legjobb véleményem szerint a Jordán Tamás alakította pszichológus volt: hiába van alig néhány mondata az egész filmben, az annyira hihető és igaz volt, hogy ott látszott igazán, ki az érett színész, és ki az, akinek egy szemöldökfelvonásában is teljesen összetett emberi vonások lapulnak meg.

A filmnek van pár nagyon jó jelenete, kedvencem a lemezboltos, vagy éppen a fürdőkádas: végre nem az történik, amire számítanék! A legnagyobb pozitívum pedig a zeneválasztás. Laura Marling dala megmutatja, milyen tökéletesen tud egy zene illeszkedni egy filmhez, és mennyire is fontos, hogy a rendezők megtalálják azt a zenét, ami a legtöbbet teszi hozzá a látottakhoz.

Összességében megérte megnézni a filmet, és szurkolni is fogok neki az Oscaron, de ahogy a Saulnál is azt éreztem, hogy nem tökéletes, úgy itt is ezt mondom: nem tökéletes, de büszkék lehetünk rá, van egyénisége, stílusa, és egy jó kampány még bármire elegendő lehet (bár sokkal kevésbé gondolom esélyesnek, mint annak idején a Sault). Hajrá!

Nem éppen művészmozihoz szokott nézőknek mindenképpen a lassúságára hívnám fel a figyelmet, egyébként pedig megadom a 8 pontot, amivel egy egész magas pontszámot kap tőlem.

Utóhatás: Laura Marlingot nem ismertem eddig, a film óta viszont sokszor hallgatom.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr1113618370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása