Élménypulzus

Élménypulzus

Oscar tippek éjszakára

2019. február 24. - Konika

Minden film-őrült, akár hivatásos, akár műkedvelő e téren, egészen biztos, hogy megteszi tippjeit az Oscar gála előtt, utána pedig egészen biztos siránkozik majd, hogy nem az a film nyerte el a legfontosabb díjakat, amelyiket ő látta a legjobbnak. Még akkor is bosszankodik ezen, ha tudja, az Oscar díj nem feltétlenül a legjobb filmnek jár, és a saját véleménye is erősen szubjektív.

Így teszek én is, következnek az én tippjeim, bár rögtön a legjobb film kategóriánál ki is jelentem, hogy egyik filmmel sem voltam maradéktalanul elégedett… Akár a kritikáimból (katt a címekre), vagy az általam adott pontszámokból is sejthetitek, mi volt a véleményem a filmek megtekintése után: nincs sajnos egyetlen meghatározó kedvenc sem, mint például tavaly a Három óriásplakát volt….

A Fekete Párducot láttam, de az fel sem merült bennem, hogy egyáltalán írjak róla a blogon: számomra ez egy ugyanolyan szuperhős-film volt, mint az összes többi, különösebben nem is rajongok ezekért, és a jelölését sem tudom mivel magyarázni. (A maga nemében egyébként nem rossz film, kifejezetten a jobbak közé tartozik, de ha most utólag pontozom is, 6-6,5-nél többet nem adnék neki.)


A Csuklyások című Spike Lee filmet a miskolci Cinefesten láttam, kapott is tőlem 7,5 pontot, mert nem rossz, de kritizáltam is: csak a fesztiválon láttam legalább 4-5 sokkal jobb filmet (amiket persze a jelöltek között sem találunk meg).


A Bohém rapszódia kapta tőlem a legmagasabb pontszámot, 8-ast, igaz a kritikámban is hozzátettem, hogy ha nem a Queen-ről és a Queen zenéjéről lenne szó, és képes lennék hideg fejjel pontozni, akkor inkább 6,5-7 között lenne az értékelésem.

A kedvenc kerülne a képzeletbeli sorrendem legaljára a maga 5,5 pontjával, és továbbra is állítom: semmi pénzért nem tudna rávenni senki, hogy még egyszer megnézzem.

A Zöld könyvet láttam utoljára, tegnap este, és 7,5 ponttal az egyik legjobb alkotásnak tartom. Ha James Cameron Titanic című filmjének az éveiben járnánk, talán biztosra is mondanám a díját, de az Akadémia okozott pár meglepetést az utóbbi időben, így pénzben fogadni nem mernék rá.

A Roma című film jelölését azért nem tudom hova tenni, mert az idegen nyelvű filmek között is szerepel, amely díjat boldogan neki is adnám akár, de hogy a legfőbb díjat is elvigye? Az általam kiosztott 7 pont alapján nem tartanám érdemesnek rá, de pont az előbb hangoztatott indok, hogy Hollywood mostanában okoz meglepetéseket a fődíj odaítélésénél, ráadásul ez a film elég sok fontos egyéb díjat is bezsebelt már, azt kell, hogy mondjam, még akár ez is lehet a befutó.

A Csillag születik című filmmel nekem azért voltak problémáim, nem véletlen a 6,5 pont, ugyanakkor tudom, hogy sokaknak nagy kedvence. Tehát a jelölést nem vitatom el tőle, de díjat leginkább csak a Shallow című dalért adnék Lady Gagának.

Az Alelnök című film rám a meglepetés erejével hatott, ugyanis egy nagyon unalmas, lassú filmre készültem, ehhez képest érdekfeszítő volt, hihetetlen alakításokkal: a pontozótáblám itt is megakadt 7 pontnál. Nagyon meglepődnék, ha ez a film kapná a fődíjat, de egyébként ez egy amolyan pozitív meglepetés lenne, mint amilyen maga a film is volt.

Amennyiben szigorúan a pontozásomat venném figyelembe, akkor a Bohém Rapszódia, a Zöld könyv és a Csuklyások lenne a 3 legjobb film, de kiemelkedő és erős alkotás a Roma és az Alelnök is. Nálam nincs egyértelmű győztes.

Úgy érzem, minden korábbi évhez képest nehezebb lesz a tippek megtétele, és vaktában fogok lövöldözni. Mindez nem csak a legjobb film kategóriára igaz, hanem például a színészekére is. A legjobb férfi főszereplő díjat boldogan odaadnám Rami Maleknek, Christian Balenek és Viggo Mortensennek is. Nálam fej-fej mellett állnak, mégis döntenem kell.

Na mindegy, végül is nem az életem múlik rajta, ez csak egy játék, hogy vajon hány találatom lesz hétfő hajnalra. (Ráadásul az utolsó négy kategória filmjeit nem is láttam, ott tényleg csak lottózni készülök.) Lássuk!

 

Legjobb film:

Fekete Párduc
Csuklyások - BlacKkklansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Roma
Csillag születik
Alelnök

Szerintem kapja: Zöld könyv

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb rendező:

Spike Lee (BlacKkKlansman - Csuklyások)
Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
Alfonso Cuarón (Roma)
Adam McKay (Alelnök)

Szerintem kapja: Alfonso Cuaron (Roma)

Én neki adnám: Alfonso Cuaron (Roma)

Legjobb színész:

Christian Bale (Alelnök)
Bradley Cooper (Csillag születik)
Willem Dafoe (At Eternity's Gate)
Rami Malek (Bohém rapszódia)
Viggo Mortensen (Zöld könyv)

Szerintem kapja: Rami Malek

Én neki adnám: Rami Malek

Legjobb színésznő:

Yalitza Aparicio (Roma)
Glenn Close (The Wife)
Olivia Colman (A kedvenc)
Lady Gaga (Csillag születik)
Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?)

Szerintem kapja: Glenn Close

Én neki adnám: Glenn Close

Legjobb férfi mellékszereplő:

Mahershala Ali (Zöld könyv)
Adam Driver (Csuklyások - BlacKkKlansman)
Sam Elliott (Csillag születik)
Richard E. Grant (Megbocsátasz valaha?)
Sam Rockwell (Alelnök)

Szerintem kapja: Mahershala Ali

Én neki adnám: Mahershala Ali

Legjobb női mellékszereplő:

Amy Adams (Alelnök)
Marina de Tavira (Roma)
Regina King (If Beale Street Could Talk)
Emma Stone (A kedvenc)
Rachel Weisz (A kedvenc)

Szerintem kapja: Regina King (If Beale Street Could Talk)

Én neki adnám: Amy Adams (Alelnök)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

A kedvenc (Deborah Davis, Tony McNamara)
A hitehagyott (Paul Schrader)
Zöld könyv (Nick Vallelonga, Brian Currie, Peter Farrelly)
Roma (Alfonso Cuarón)
Alelnök (Adam McKay)

Szerintem kapja: Zöld könyv

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb adaptált forgatókönyv:

The Ballad of Buster Scruggs (Joel Coen, Ethan Coen)
Csuklyások - BlacKkKlansman (Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee)
Megbocsátasz valaha? (Nicole Holofcener and Jeff Whitty)
If Beale Street Could Talk (Barry Jenkins)
Csillag születik (Eric Roth, Bradley Cooper, Will Fetters)

Szerintem kapja: Csuklyások

Én neki adnám: Csuklyások

Legjobb idegen nyelvű film:

Kafarnaum (Libanon)
Hidegháború (Lengyelország)
Never Look Away (Németország)
Roma (Mexikó)
Bolti tolvajok (Japán)

Szerintem kapja: Roma

Én neki adnám: Roma

Legjobb animációs film:

A hihetetlen család 2.
Kutyák szigete
Mirai - Lány a jövőből
Ralph lezúzza a netet
Pókember: Irány a Pókverzum!

Szerintem kapja: Kutyák szigete

Én neki adnám: Kutyák szigete

Legjobb látványtervezés:

Fekete Párduc
Az első ember
A kedvenc
Mary Poppins visszatér
Roma

Szerintem kapja: A kedvenc

Én neki adnám: A kedvenc

Legjobb fényképezés:

Hidegháború (Lukasz Zal)
A kedvenc (Robbie Ryan)
Never Look Away
Roma (Alfonso Cuarón)
Csillag születik (Matthew Libatique)

Szerintem kapja: Hidegháború

Én neki adnám: Never Look Away

Legjobb jelmez:

The Ballad of Buster Scruggs
Fekete Párduc
A kedvenc
Mary Poppins visszatér
Két királynő

Szerintem kapja: A kedvenc

Én neki adnám: A kedvenc

Legjobb vágás:

Csuklyások - BlacKkKlansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Alelnök

Szerintem kapja: Alelnök

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb smink:

Határeset
Két királynő
Alelnök

Szerintem kapja: Alelnök

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb zene:

Fekete Párduc
Csuklyások - BlacKkKlansman
If Beale Street Could Talk
Kutyák szigete
Mary Poppins visszatér

Szerintem kapja: Fekete párduc

Én neki adnám: Kutyák szigete

Legjobb betétdal:

"All The Stars" - Fekete Párduc
"I'll Fight" - RBG
"The Place Where Lost Things Go" - Mary Poppins visszatér
"Shallow" - Csillag születik
"When A Cowboy Trades His Spurs For Wings" - The Ballad of Buster Scruggs

Szerintem kapja: Shallow

Én neki adnám: Shallow

Legjobb hangkeverés:

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Az első ember
Roma
Csillag születik

Szerintem kapja: Bohém Rapszódia

Én neki adnám: Bohém Rapszódia

Legjobb hangvágás:

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Az első ember
Hang nélkül
Roma

Szerintem kapja: Fekete párduc

Én neki adnám: Hang nélkül

Legjobb vizuális effektek:

Bosszúállók: Végtelen háború
Barátom, Róbert Gida
Az első ember
Ready Player One
Solo: Egy Star Wars-történet

Szerintem kapja: Ready Player One

Én neki adnám: Ready Player One

Legjobb dokumentumfilm:

Free Solo (Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi)
Hale County This Morning, This Evening (RaMell Ross)
Minding the Gap (Bing Liu)
Of Fathers and Sons (Talal Derki)
RBG (Betsy West, Julie Cohen)

Szerintem kapja: Free Solo

Én neki adnám: Free Solo

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Black Sheep - Ed Perkins
End Game - Rob Epstein, Jeffrey Friedman
Lifeboat - Skye Fitzgerald
A Night at the Garden - Marshall Curry
Period. End of Sentence - Rayka Zehtabchi

Szerintem kapja: Black Sheep

Én neki adnám: Black Sheep

Legjobb animációs rövidfilm:

Animal Behaviour
Bao
Late Afternoon
Once Small Step
Weekends

Szerintem kapja: Once Small Step

Én neki adnám: Animal Behaviour

Legjobb rövidfilm:

Detainment
Fauve
Marguerite
Mother
Skin

Szerintem kapja: Skin

Én neki adnám: Mother

 

Mindenkinek jó szórakozást az éjszakára, addig jó pihenést, vagy előzetes nézést. Kifejezetten ajánlom a német jelölt film előzetesét, amit még nem hoztak be Magyarországra, pedig nagyon jónak tűnik:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr8314652185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása