Élménypulzus

Élménypulzus

Roma - egy kerület Mexikóvárosban

2019. január 09. - Konika

Alfonso Cuaron filmjét, a Roma-t úgymond megelőzte a hírneve.

A rendező saját filmje, amelyben ő egy személyben a rendező, az író, az operatőr, a vágó. A film, amely számos díj várományosa azon túl, hogy egyébként már megkapta a Velencei filmfesztivál fődíját, az Arany oroszlánt (és a bejegyzés írásával egy időben már egy Golden Globe-ot is magáénak tudhat).

A 70-es évek elején, Mexikóban játszódó filmet családtörténetnek is felfoghatjuk, bár jó magam sokkal inkább éreztem női sorsokat bemutató filmnek. Egy jól szituált 30-as családanya és egy fiatal indián származású szolgálólány társadalmi szempontból a lehető legmesszebb állnak egymástól, mégis, mint nők, a sorsuk között párhuzamot lehet vonni. Ahogy az asszony egyszer ki is mondja a filmben: mi nők, mindig egyedül vagyunk, akárki akármit is mond.

A cselekmény nem gyors, de mégsem unalmas, finom érzékenységgel mutatja be elsősorban a szolgálólány hétköznapjait, és közben fel-felsejlenek a háttérben a 70-es évek közéletének eseményei is – amiről mi magyarok, főleg ha már a fiatalabb korosztályt képviseljük, nem sokat tudhatunk.

A film közepe táján azonban erős kétségeim voltak afelől, hogy mire ez a nagy felhajtás a mozi körül. Cselekmény alig van benne, néhol túlzottan lassú, ugyanakkor a rendező túlzott művészieskedése is egy idő után kezd az ember agyára menni. Rendben, hogy nagyon szép képeket látunk, hogy gyönyörűek a beállítások, de ugyanakkor a századik lassú svenk után már hangos megjegyzéseket tettem – hogy akkor most nézzünk körbe újra, szép lassan, merre fordul a kamera, na vajon mit látunk majd. Szép, szép, de nagyon kiszámítható volt a stílus, és lássuk be, azért sokat vágni sem kellett ezt a filmet – mármint hogy ne ugorjunk rögtön egy hátast azért, mert a rendezőnk volt a vágó is. A totáloknak és a nagy svenkeknek a másik hátránya, hogy közeli képeket szinte egyet sem láthattunk, ez pedig az érzelmek kifejezését, a szereplőkkel való együttélést és együttérzést is hátrányosan érintette. Az egyetlen kivétel a szülés jelenetsora volt, ahol ugyan szintén nem éppen túl közeli képeken, de mégis átérezhettük a lezajló eseményeket.

Szóval hiába csinált minden Cuaron, egyedül a rendezés az, ami miatt tényleg megemelem a kalapom előtte: ilyen hosszú snittekben a színészek vezetése, a háttérben zajló apró mellékszituációk rendezése, mind mind nagy komponálást igényeltek.

Nem akarok spoilerezni, mert őszintén mondom, hogy a film utolsó harmada tényleg megérinti a nézőt, még annak ellenére is, hogy azt fejtegettem, a művészi stílus talán hátrányosan hatott az átélésre. Nos, a film végére elégedetten álltam fel, mégis úgy éreztem, hogy mind kivitelezésben, mind történetben egy nagyon szép mozit láttam.

És hogy bizony mindegy, hogy egy nő gazdag vagy szegény, a sorsukban, életük megélésben bizony nem sokban különböznek.

Ajánlom, de csak azoknak, akik szeretik a lassú filmeket!

Pontszám: 7

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr2414544380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása