Szombaton elérkezett az utolsó olyan nap, amikor még filmeket lehetett nézni a fesztiválon. Egy versenyfilmet (Profil) és egy Kitekintő szekciós filmet, a Csuklyásokat sikerült látnom – amire már fél órával a kezdés előtt telt ház volt.
Profil (Profile)
A film igaz történetet dolgoz fel, amikor pár évvel ezelőtt egy angol újságírónő hamis Facebook profillal, magát muszlimnak kiadva próbálja felvenni a kapcsolatot az Iszlám Állam toborzóival, akik nyugat-európai nőket (lányokat) vesznek rá arra, hogy elhagyják otthonukat, és háborús övezetbe menjenek egy jobb élet reményében. (Milyen sérülésekkel teli fiatalnak kell lenni ahhoz, hogy valaki jobb életnek képzelje el azt, ami ott zajlik?)
A film technikai kivitelezése nagyon is ismerős, főleg, ha valaki látta pár nappal ezelőtt a Keresés (Searching) című filmet. Itt ugyanis szinte ugyanazokat a megoldásokat használja a rendező: egyetlen számítógép monitorja előtt játszódik az egész történet, ott látjuk, ahogy jönnek a beérkező hívások, látjuk, hogy az újságírónő miket olvas, miknek néz utána, miközben akár videochatel a terroristával, látjuk, hogy közben a magánélete hogy zajlik, beszél a pasijával, éppen közös lakást keresnek, vagy éppen a barátnőjével értekezik egy ruháról.
Ahogy már a másik filmnél, úgy itt is elmondható, hogy hihetetlen, de az életünk a valóságban is szinte egy monitor előtt zajlik, minden velünk kapcsolatos fontos dolog ott van rólunk a gépünkön, képesek vagyunk a neten megosztani is bármit magunkról.
De ez a film a technikai kivitelezésen túl is nagyon erős mondanivalóval rendelkezik. Az, ahogy ez az újságírónő szinte felkészületlenül belevág ebbe a munkába, és válik egyre veszélyesebbé az egész, és az, ahogy ez az egyébként teljesen negatív szereplő, a terrorista hogyan tud mégis egy idő után szinte kedves, szinte bizalmas beszélgetőpartnerré válni, borzasztóan rémisztő. Az egész film olyan hátborzongató, hogy a végére megfagy bennünk a vér. Nagyon erős, nagyon jó mozi, két nagyon jó karakterrel (mind az újságíró, mind az iszlám harcos karaktere). Az ember csak ül a moziszékben és alig tud magához térni, amikor véget ér: csak az zökkentett ki, hogy az elmúlt 8 nap alatt még ilyen nagy tapsot nem hallottam film után.
8 pont
Csuklyások (BlacKkKlansman)
Spike Lee filmje szintén igaz történetet dolgoz fel, egy fekete rendőr beépülését a hírhedt klu klux klánba. Mindenhol ezt lehetett olvasni, így azért némi csalódást okozott a felismerés, hogy valójában ez nem valódi beépülés volt a részéről, csak telefonon tartotta a kapcsolatot a klánnal, a személyes találkozókon egy fehér rendőr volt jelen. Persze ezen túllendültem hamar, és a film még így is tudott érdekes és izgalmas lenni.
Ugyanakkor láttam jobb filmeket is a fesztiválon. Engem többször kizökkentett például az, hogy túlságosan poénosra akart venni egy-egy jelenetet a rendező, aminek persze részéről lehetett nyomós indoka, engem mégis elidegenített kicsit az élménytől. Amikor egy klántag házaspár beszélget például éjjel az ágyban arról, hogy hogyan kellene feketéket ölni, és a moziterem kuncogott az egészen, mert amúgy olyan poénosan volt előadva az egész – én nagyon nem találtam a helyem a teremben. Kerestem persze az indokokat: esetleg ezzel lehetne a filmet könnyebben befogadhatóvá tenni, vagy legalábbis könnyíteni a súlyán és a mondanivalóján? De én mégis sokszor soknak éreztem ezt a fajta poénkodást.
A játékidőn is tudtam volna kurtítani, néhol úgy érzetem, hogy ugyanazok a telefonbeszélgetések ismétlődnek újra és újra, vagy például egy nagy buliban volt egy éneklős-táncolós jelenet, aminek tényleg jó volt a hangulata, áradt belőle egy kellemes érzés, de pontosan fele annyi időben is tudta volna mindezt hozni, nem kellett volna egy egész szám erejéig elnyújtani a jelenetet. Vagy a legelején Alec Baldwin monológja: nem éreztem, hogy összességében hozzáadott volna a filmhez – igen, ez is poénos volt, de dramaturgiailag nem hiszem, hogy szükség volt rá.
Nagyon gondolkozom a 7 és a 7,5 között… Jó film és élvezhető, fontos témát dolgoz fel. De annyi apró kis kifogást tudok felhozni ellene. De közben mégis jobb, mint néhány 7 pontos film, amit a fesztiválon láttam. Legyen 7,5 pont.
A nap filmje egyértelműen a Profil, izgalmas, és annyira fogva tart, hogy még másnap is azon jár az agyam. Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy erős story kell egy filmhez: ez az volt.
Hivatalos nyertesek
Tegnap a díjakat is kiosztották, ezeket most röviden én is felsorolom – zárójelben azt látjátok majd, hogy én mennyi pontot adtam az adott filmnek:
Pressburger Imre-díj a Jameson CineFest fődíja 2018: A Bűnös (8 pont)
Zukor Adolf-díj a Jameson CineFest nagydíja 2018: Ok-okozat (7,5 pont)
A zsűri különdíja I.: Napszállta (-)
A zsűri különdíja II. A néma forradalom (8,5 pont)
Legjobb kisjátékfilm: Végső tiszteletadás (-)
Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díja: A bűnös (8 pont)
Dargay Attila-díj a magyar animáció ifjú tehetsége részére: Bucsi Réka
CineNewWave kategória díja: Last Call (Kis Hajni) (-)
CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja: Ok-okozat (7,5 pont)
FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja: Ne hagyj nyomot! (6,5 pont)
Közönségdíj: Heavy Túra (7,5 pont)
Azt kell, hogy mondjam, hogy az idei évben nagyon meg vagyok elégedve a zsűrivel. Még sosem volt olyan, hogy az általam legjobbnak gondolt filmek díjat nyertek volna, most pedig több kedvencem is ott van a sorban. Egyedül a Ne hagyj nyomot film díjazásával nem értek egyet, magamban azt érzem, hogy a 6,5 ponttal is túl sokat adtam neki.
A saját összefoglalómat és véleményemet majd a következő írásomban fejtem ki részletesen. Addig is, akit érdekel, itt vannak a napi beszámolók:
