Élménypulzus

Élménypulzus

A nap filmje – Beszámoló a Cinefest 6. napjáról

2018. szeptember 20. - Konika

A keddi 4 versenyfilm után úgy éreztem, hogy szerdán újra rám fér egy kis pihenés, és visszatérek a Zukor terembe, ahol elsősorban a Kitekintő szekcióból vetítik a filmeket. Ez persze nem minden esetben jelenti azt, hogy könnyed és vidám történetek mellett kényelmesen kikapcsolódunk. Ezt mutatta a tegnapi felhozatal is: jutott egy elgondolkodtató, komor film, a svájci Kékről álmodom, majd levezetésként egy igazi romantikus vígjáték, az amerikai Meztelen Juliet.

 

Kékről álmodom (Blue My Mind) 

A film storyja elsőre is elgondolkodtatja az embert: a 15 éves Mia új városba költözik a szüleivel, és új iskolát kezd meg. Próbál beilleszkedni a menők társaságába, és ezzel kb. egy időben éli meg első menstruációját is, a nővé válás kezdetét. Illetve ő valami egészen mást is: egyre furcsább változásokat vesz észre saját magán, amik nem ugyanazok, amiket egy átlagos tinédzser tapasztal a testén.

Nehéz a történetről ennél többet elárulni anélkül, hogy ne mondanánk el a lényeget. Én magam már jó előre, még a film vetítése előtt találgattam, hogy mi lehet az a furcsa változás, amit tapasztal magán, és talán emiatt nagyon hamar ki is találtam a megoldást. A legelső apró változásnál sejtettem, míg sokan mások a moziban, tényleg csak a legvége felé jöttek rá, mi is történik pontosan.

Egy valamit leszögeznék: véleményem szerint ez egy szürreális fekete mese felnőtteknek. Ha nem is foglalkozom az átváltozással, vagy magával a mese résszel, akkor ami marad, egy nagyon komor, ijesztő világ, amit a mai tinédzserek egy része megél. Legalábbis nagyon remélem, hogy az ilyen mértékű ivás-lopás-drogozás-szexelés azért nem ennyire általános a fiatalok között, mert az a nyugati társadalom tényleges romba dőlését jelezné előre. De nem, én nem gondolom, hogy mindenki ilyen lenne. Hogy könnyű ilyenné válni, és bekerülni egy ilyen társaságba, egy olyan korban, amikor még nagyon sebezhetőek vagyunk: azt elhiszem.

A film nagyon szép képi világú egyébként, folyamatosan dominálnak a kékes/szürke árnyalatok, jó a forgatókönyv és szépen lett felépítve a történet. Amiért fontos film lehet, hogy ténylegesen megmutatja, egy mai tinédzsernek milyen problémákkal kell megküzdenie, mennyire sötét lehet az a világ, aminek korban a legszebbnek kellene lennie, és hogy a szülők – a tegnapi beszámolóban említett anyával szemben itt még segíteni is szeretnének, és jónak tűnik a kapcsolatuk – mégis mennyire távolivá válnak ebben a korban, és mennyire kicsúszhatnak a gyerekek a kontroll és a segítség lehetősége alól. Emellett a változásról és a barátságról is sokat elmond a történet.

Jó film, de nem kiemelkedően jó, 7 pontot megér.

 

Meztelen Juliet (Juliet, Naked)

A romantikus vígjátékok sorából abszolút kiemelkedik ez az alkotás. Egészen intelligens, a történet túlmutat két ember egymásra találásán, mindeközben pedig tényleg üdítő, élvezhető poénok sorjáznak.

A film női főhőse Annie, aki 15 éve él együtt barátjával, de a kapcsolatuk láthatóan már kiüresedett, ráadásul a fickó legnagyobb hobbija egy olyan zenész dicsőítése a neten, akinek lényegében egy albuma volt, és már több mint 20 éve eltűnt a föld színéről, senki nem tud róla semmit. A férfi főhősünk pedig nem más, mint Tucker Crowe, maga a rockzenész, akiről mint jeleztem, nem tudnak semmit rajongói. Annie, mivel a barátja csak ezzel a zenésszel foglalkozik éjjel-nappal, ismeretlenül sem bírja a fickót. Ennek hangot is ad egy kemény kommentben, amelyet egy olyan bejegyzéshez fűz, amiben a fickó zenéjét élteti a pasija. Annie és Tucker, ennek a két embernek az egymásra találásáról szól a film, de azon túl is, saját maguk megtalálásáról, ami talán még fontosabb. Hogy ők egyáltalán hogyan találkoznak? Azzal már túl sokat árulnék el a filmről, de ugye azt tudjuk, hogy az internet csodákra képes.

 

Én a film elejétől nagyon jól szórakoztam, és ahhoz képest, hogy más ilyen vígjátékokon csak forgatni szoktam a szememet, és nem veszem a hülye a poénokat, itt berántott a film, és végig fenntartotta az érdeklődésemet. Talán mert nem a bugyutább fajtából való volt.

Ha még esetleg másoknak számít, akkor elárulom, hogy a film Nick Hornby regényéből készült, a főszereplők pedig Ethan Hawke és Rose Byrne.

7,5 pontot ér, és ezzel a nap filmje a Meztelen Juliet.  

A előző napi beszámolót itt olvashatjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr4014250731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása