Feltüzelve ültem be a moziterembe, hogy végre megnézzem Hartung Attila, FOMO - Megosztod, és uralkodsz című filmjét. A túlzottan jó kritikai visszhang nálam most a csalódásfaktort növelte, pedig a magyar filmeknek mindig duplán szurkolok.
Először is nagyon jó a témaválasztás, mert igenis, kell foglalkozni a mai tinédzserek világával, az abban rejlő veszélyekkel, problémákkal, ugyanakkor akár a filmes világ, akár az irodalmi, nem ezzel a korosztállyal képviselteti magát, így mondhatni, a generációs szakadékok miatt nehéz róluk jól és őszintén mesélni, mert tényleg annyi minden van, amit akár már egy 25-30 év feletti sem ért meg a tizenévesekkel kapcsolatban.
Éppen ezért mindenképpen a film pozitívuma, hogy vállalja ezt a témakört, és még hitelesen is mesél róla valamennyire. A problémáimat is mindjárt elárulom röviden, de előtte a történet: fiatal, gimis, érettségi előtt álló srácok youtube csatornát üzemeltetnek, bevállalós videókat tesznek közzé, de a videók tartalmában a bevállaláson túl nagy hangsúlyt kap mások megalázása vagy cikizése. Gondolhatjuk a pár évvel/évtizeddel a korosztály előtt járva: mégis miért lenne már vicces az, hogy lányok seggét fogdossák az utcán, hogy hajléktalanokat vesznek rá „produkcióra” némi készpénzért cserébe, mindezt azért felvegyék és gyűjtsék a like-okat.
A fiúk igazi nagymenők, és egy házibuliban is folyamatosan forgatnak, kiélik nagypályás ötleteiket: a nem kevéssé illuminált állapotban lévő lányokról pedig nem is nehéz olyan videókat gyártani, amik józanon már egyáltalán nem lennének vállalhatók számukra. Kimerítik a ribi fogalmát, és csak a nézőnek egyértelmű, hogy a piáláson túl a főszereplő lány bele is van zúgva az egyik fiúba: naná, hogy tiniként megtenne bármit, hogy felkeltse a figyelmét. Egy ponton túl azonban a fiúk túlzásba esnek. Nem akarom elárulni, egészen pontosan mi is történik, de legyen annyi elég, hogy felnőtt - vagy csak épelméjű - fejjel az már abszolút nem a poén része.
A történethez kapcsolódó kritikát itt már meg is fogalmazhatom.
Nem létezik – remélem – a való világban, hogy a filmen végighúzódó következetes hozzáállása ezen tini fiúknak őszintén az, hogy minden ami történt, az teljesen rendben van, meg hát a lány amúgy is úgy viselkedett, ami felhívás volt keringőre. Budai, látszólag menő gimibe járó értelmes fiatal srácok esetében egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy ennyire ne érezzék morálisan, etikailag, hogy ami történt, az nem helyénvaló. Egyedül a főszereplő srác gondolataiba férkőzik be ez a gondolatfoszlány, de még nála is olyannyira lassan, és olyannyira más indokokra visszavezethetően, hogy fáj azt gondolni, a mai fiatalok ennyire híján lennének az erkölcsi értékeknek, és amikor a csapból is a meetoo kampány folyik, ne érzékelnék, hogy nem csak a konkrét tettük, de az alapviselkedésük is mennyire elfogadhatatlan. Értsétek úgy, hogy ha a minimális bűntudatot lehetett volna rajtuk látni, vagy ha legalább a részegségükre próbálták volna fogni a történteket, másképp állnék én is hozzá, de olyannyira a valóságtól elrugaszkodottnak hatott az őszinte hozzáállásuk, hogy engem az teljesen kidobott a filmélményből. Éppen ezért nem általában a tinikről, hanem néhány gyökeresen elfogadhatatlanul viselkedő srácról szólt a film szerintem. (Ha mégsem, úgy tényleg nagy baj van a korosztállyal.)
A másik kritikám sajnos a kicsit amatőr jellegnek szól. Mert igen, egyrészt tele volt "amatőr" videókkal a film, amiket elvileg mobillal forogtak, és a fiúk által a netre szánt képanyagok voltak, de nem is a képi részével volt bajom, és az amatőrséget sem arra értem. Nekem nem csak fájt, de az első fél órában konkrétan idegesített, hogy egy árva szót sem értettem a filmből. Úgy hegyeztem a fülem, mint egy tünde, de akkor sem hallottam, egyszerűen olyan érthetetlenül motyogtak a fiatal színészek. Illetve a film közben elgondolkozhattam azon – mivel folyamatosan fennálló problémáról beszélünk – hogy most a) a hangmérnök volt alulfizetve, b) a vágásnál a hangsávok keverésénél csúsztak félre a dolgok c) egyszerűen a fiatal színészek nem tudnak beszélni. Mivel általában a szülői szerepekben feltűnő színészeket tökéletesen értettem (pl. Stohl András), ezért hajlok arra, hogy a fiatal gárdával volt a gond, ugyanakkor a felnőttek jeleneteinél általában nem voltak zavaró háttérzajok (zene, városi zaj, éjszakai élet), így azért nem teljesen tudom egyértelműen kijelenteni, hogy a fiatalok nem tudtak beszélni (ha utószinkron volt, a probléma ugyanaz).
Viszont ez olyan idegesítő volt végig, hogy tényleg a történetből való kiesést fokozta, mikor odafordultam a páromhoz, mégis mit mondott az előbb az egyik szereplő, láthatóan fontos, kulcsmondat lehetett, majd ő is közölte velem, hogy fogalma sincs - legalább tudtam, hogy nem velem van a baj. Nem lenne szabad magyar filmnek úgy moziba kerülnie, hogy azért imádkozom, bárcsak feliratozták volna…
A képek egyébként egész szépek voltak, élveztem, ahogy bejártuk fél Budapestet éjszaka, jók voltak a fények, kellemesen ismerősek az utcák.
Az, hogy annyira nem ájultam el az egész mozitól, bizonyosan visszavezethető arra, hogy a napokban vágtam bele az Eufória című sorozatba, ami szintén a mai tinédzserek problémás világát mutatja be, de annyira húsbamarkolóan erősen, mind képi, mind színészi játék tekintetében, hogy amellett tűnt ez a film kevésnek. (A sorozatnál sem vagyok mindennel elégedett, majd természetesen írok róla, ha befejeztem, de az legalább egy nagyon erős élmény.)
A FOMO egy nagyon jó próbálkozás, a rendezőnek mindenképpen szurkolok a továbbiakhoz, de technikailag annyira zavartak a fent már említett dolgok, hogy ugyan vacilláltam a 6 és a 7 pont között, így, hogy aludtam rá egyet, mégis a 6-os felé hajlik az értékelésem. Kiknek ajánlom? Talán azoknak, akik egyáltalán nincsenek képben a mai tinik életével, a szülőknek okulásképpen, de ha igazán jó filmet akartok nézni, akkor már erős kétkedéssel üljetek le a moziszékbe.
Pontszám: 6
