Knausgard norvég író Harcom című regényfolyamának első kötetét, a Halált azért vettem kézbe az idei nemzetközi könyvfesztiválon, mert az író volt a díszvendég. Továbbá azért, mert tényleg mindenhol mindenki szuperlativuszokban beszélt róla. Korunk egyik legnagyobb írója, így a műveit ismerni kell. Egyébként tényleg kíváncsian vettem kézbe a könyvét, hiszen a skandináv írók valóban nem rosszak, ugyanakkor féltem is egy kicsit, mert már máskor is volt olyan, hogy egy istenített könyvbe nekem beletört a bicskám.

Most legalább nem adtam fel. Végig olvastam, de a nagy hype-ot egyszerűen nem értem.

A könyv egyébként az író apjának haláláról szól, vagyis sokkal inkább annak feldolgozásáról, a teljes apa-fiú kapcsolat értelmezéséről, értékeléséről, a halálhoz való viszonyról, a családi kapcsolatokról.

Nem azt mondom, hogy rossz, hanem inkább azt, hogy túl sokat vártam tőle. Nehezen tudott megérinteni, még akkor is, ha egy mindenkit foglalkoztató kérdés volt az előtérben, és akkor is, ha személyes élményeket dolgozott fel.

Knausgard tipikusan depressziós, magába forduló, öncélú művész alkatnak tűnik nekem. A könyve is ezt sugározza. Engem kicsit dühít is, hogy ennyire személyes élményekből építi a regényét, hiszen mondhatnám erre kicsit leszólóan azt, hogy naplót írni mindenki tud. Persze több ez annál, vannak benne kifejezetten szépen írt részek, irodalmi mondatok, de közben másik oldalról meg annyira semmilyen, annyira egyszerű. Ahogy leírást ad a leghétköznapibb dolgokról nem azért bosszant egy idő után, mert hétköznapi a dolog, hanem azért, mert a leírása is hétköznapi. Próbálom példával alátámasztani: többször van benne kávéfőzés vagy vacsorakészítés, ami ugye szorosan nem kapcsolódik a történethez, csak hátteret ad neki. Borzasztóan részletesen leírja, hogyan főz kávét, de azt sem metaforákkal, vagy valamilyen szép költői képpel, esetleg csak egy frappáns gondolattal, hanem teljesen puritán, egyszerű módon. Mintha én a rántotta sütést így prezentálnám egy irodalmi alkotásban:

Elővettem egy lábast a szekrény alsó rekeszéből, nem a legkisebbet, de nem is a legnagyobbat. Utána három tojást vettem ki a hűtő tojástartójából, és hideg vízzel alaposan lemostam. Ezután a tojásokat egyesével felütöttem, egy kisebb, piros tálban pedig felvertem. Pár csepp olajat kezdtem hevíteni. Stb, stb.

Van tehát egy ilyen leírás, miközben például a nagymamájával beszélget.

Tehát úgy egyébként megemlíthetné, hogy a diskurzus közben tojásrántottát süt, vagy kifejthetné a tojásokon megcsillanó, reggeli fényeket, amelyek pontosan olyanok voltak, mint a nagymamája tekintete, de semmi ilyesmi nincs. Csak egy uncsi leírás a rántotta sütésről. Bocsánat, az ő esetében a kávéfőzésről. A könyve tizedét ki lehetne húzni az ilyen leírások miatt.

Valószínűleg egyedül vagyok egyébként az ellenérzésemmel. Annyian imádják őt. Hát nem tudom. Ezerszer megrendítőbb és gyönyörűbb volt (nem könnyű olvasmány pedig), a Felhőtlen boldogság minisztériuma, vagy az Én vétkem című könyv. Knausgard Halál című regénye egyszerűen csak nem jelentett nekem szinte semmit, nem tudok róla úgy nyilatkozni, hogy ez volt életem egyik legmeghatározóbb könyvélménye. Ezért a ciklus további köteteivel sem tudom, mikor próbálkozom majd.

5 pont