Élménypulzus

Élménypulzus

A ​Felhőtlen Boldogság Minisztériuma - könyvélmény

2018. november 29. - Konika

A szokásos: lassan haladok az olvasással, sokkal lassabban, mint ahogy szeretném, és már most biztos, hogy nem fogom tudni teljesíteni a januárban kitűzött célt.

Ráadásul nem a legegyszerűbb olvasmányokat választom a polcról. Arundhati Roy regénye, A felhőtlen boldogság minisztériuma hosszú-hosszú éveken át készült, és bizony ez minden ízében érződik rajta: nagyon alaposan megmunkált, nagyon részletgazdag, hosszú, komoly témákat feszegető és nagyon nem egyszerű olvasmány.

Az elején kifejezetten szenvedtem vele: indiai történet, egy olyan kultúráról, amely borzasztóan távolinak tűnik Európából nézve. Tudjuk, hogy van kasztrendszer, hogy sok a mélyszegénységben élő, és talán hallottunk már néhány apró dolgot Kasmírról, és a konfliktusról, ami ezen földterület miatt India és Pakisztán között érlelődik évtizedek óta. De az, hogy ezekről a dolgokról érintőlegesen már hallottunk, még édeskevés ahhoz, hogy a könyv témáját könnyen és gyorsan befogadjuk. Nehezíti a megértést az is, hogy nagyon-nagyon sok indiai (hindu, urdu és még ki tudja milyen nyelven) megjelenő szó, kifejezés van a könyvben, amelyek sokszor egyáltalán nincsenek megmagyarázva. Engem bántott, hogy nem volt lábjegyzet a könyvben, mert amikor egymás után 10 mondatban 5 olyan szóval találkozol, aminek bizony fogalmad sincs a jelentéséről, nagyon el tudja venni a kedved az olvasástól.

A könyv egyébként több, nagyon különböző ember sorsát mutatja be, hosszú hosszú éveken keresztül, hogy aztán a könyv vége felé egyre jobban összeálljon a kép, és végre megérthessük, hogy miképp lehetséges az, hogy egy muszlim származású hidzsrá (én segítek a jelentések kifejtésében: transznemű) és egy indiai keresztény tanult nő, valamint egy kasmíri harcos, és egy elhagyott kisbaba sorsa hogyan és miképpen fonódik össze. Nagy odafigyelést igényel a könyv és nem csak azért, hogy a több szálon futó történetet, a szerepelőket követni tudjuk, hanem azért is, mert az író valami hihetetlen érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy egy történetből elindulva, azon keresztül több kanyart is véve, egyszerre, egy szuszra meséljen akár három történetet is párhuzamosan, hogy aztán valahogy csak visszakeveredjünk a mondat elejére, vagy éppen az adott fejezet szereplőjének eseményeibe.

Nem adtam fel a könyvet, pedig tényleg sokáig olvastam, volt hogy esténként csak 3-4 oldalt haladtam. Ezen döcögős haladásnak az eredménye, hogy egyrészt végül eljutottam a végére a könyvnek, másrészt viszont muszáj lesz újraolvasnom. A könyv utolsó harmada annyira magával ragadó volt, és annyira beszippantott India és Kasmír történetébe, annyi fájdalmat, valódi szenvedést olvastam ki a regényből, hogy a végére borzasztóan bántam, hogy az elején lankadó figyelemmel haladtam sorról sorra és türelmetlen voltam a könyvvel.

Nagyon szíven ütött az élmény, és egészen biztosan vagyok benne, hogy újra fogom olvasni. Sokkal nagyobb lelkesedéssel és odafigyeléssel újra akarom élni a könyvet, úgy hogy már az elején is figyelni tudjak az összefonódásokra, az utalásokra.

Nagyon nehéz olvasmány tehát az elején, de utólag azt mondom, hogy régen érintett meg ennyire történet. Utána sokat olvastam még Kasmírról, Indiáról.

Az emberek gonoszak. Mindenhol. Mindenkor. Talán, ha sokan olvassák ezt a könyvet, van esélye a világnak a változásra.

8 pont

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr4914393098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása