Élménypulzus

Élménypulzus

Mr. Robot - amit érdemes bepótolni

Sorozatélmény

2018. október 12. - Konika

Korábban már írtam, hogy mennyire várom a Queen-ről szóló mozifilmet, a Bohemian Rhapsody-t, és hogy a Freddie Mercury-t alakító színész, Rami Malek is mennyire hitelesnek tűnik az előzetesek alapján. Róla az égvilágon semmit sem tudtam korábban, csak annyit, hogy ő játssza a főszerepet a Mr. Robot című sorozatban. Kíváncsi lettem tehát a sorozatra is, mert hallottam már korábban is, hogy megéri, ezért belevágtam. Megbántam-e?

Bár többször látnék ennyire magával ragadó sorozatot! Hatalmas 9 pont, és aki még nem látta, itt az ideje, hogy megnézze!

A történet szerint Elliot, a 20-as éveiben járó fiatal hekker a hétköznapokon – mintegy álcaként – egy kiberbiztonsági cégnél dolgozik. A szabadidejében azonban igazi hekker, aki előszeretettel töri fel a magánéletét bárkinek, akit megismer. Hogy mindezt puszta rosszindulatból vagy kíváncsiságból tenné? Nem. Sok-sok párhuzamot tudtam vonni a Mr. Robot és a Dexter című sorozattal, hiszen ott Dexter is hiába sorozatgyilkos, közben látszólag teljesen normális életet él, a rendőrségen dolgozik, és ha öl, akkor is csak olyanokat, akik megérdemlik. Valahogy így van ez Elliottal is, hiszen többségében olyan emberek titkait tárja fel, akik megérdemlik: például pedofil hálózatot működtetnek. Az első pár rész után ezt a párhuzamot már kis is dobhattam az ablakon, olyan szinten pörögtek az események és mutattak egy egyre összetettebb történet irányába.

Elliot az a tipikus hekker fiú, amilyennek őket képzeljük: nagyon magának való, nagyon okos, nagyon nehezen épít emberi kapcsolatokat. Ennek ellenére azonnal erős szimpátiát érzünk iránta, és egyértelműen drukkolunk neki.

Elliot édesapja haláláért egy óriási multi felel, amelyiket egyébként pont az a kiberbiztonsági cég véd, ahol Elliot dolgozik. Ezért amikor egy nap, egy ismeretlen hekkercsoport megkeresi Elliotot, hogy legyen a segítségükre a nagy multi elleni végzetes hekkertámadásban, nyilvánvaló, hogy nem fog sokáig gondolkozni.

Ami eleinte zavaró lehet, hogy ha nem vagytok otthon a témában – és már hogy lehetnénk? - az a rengeteg informatikai/programozói szöveg: tényleg fárasztóan hat. De ne vegye el a kedvünket, az igazi drámák, nem ezeken a technikai részleteken múlnak majd: én sem értettem általában egy szót sem a hekkerkedésből, mégis a kedvenceim közé került a sorozat. Miért? Nagyon jók a karakterek, nagyon jó a képi világ, dicséret illeti az operatőri munkát, és a zeneszerzőket is, ugyanis a zene minimális, mégis a gyomrodig hat. A történet nem csak Elliotról szól, nem csak egy nagyvállalat elleni akcióról, de a jelenkori társadalmunkról és annak működéséről is. Szinte menekülni vágysz, hogy mindentől távol, net nélkül élj valahol.

Nem akarok sokat elárulni a történetből, ugyanis annyi váratlan esemény és fordulat zajlik le az első évad 10 része alatt, hogy tényleg bűn lenne elszólni magam. Ne is olvassatok róla, nehogy bármire idő előtt rájöjjetek. Csak vágjatok bele! Aztán lesz hatalmas szívdobogás az 5. rész végén, hatalmas meglepetések és fordulatok 7-9. részekben. Folyamatos figyelmet követel: nem lehet abbahagyni, nem lehet vele leállni, függők leszünk. Akár egy hekker.

9 pont

Utóhatás: még jobban várom a Queen filmet, illetve belevágok a Mr. Robot 2. évadába, még akkor is, ha egyébként biztos, hogy történetben nem tudja majd hozni ugyanezt a szintet – egyszerűen nem lehet ennyi fordulatot újra beletenni majd, főleg ami Elliot életét illeti.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr2314285859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Farkas Németh 2018.10.25. 07:32:33

Elkezdtem nézni! Pedig tudod, hogy nem szeretem a sorozatokat.

Konika 2018.10.28. 14:11:07

@Farkas Németh: Végre, valakit meggyőztem róla, hogy ezt nézni kell! :)
süti beállítások módosítása