Élménypulzus

Élménypulzus

2019 legjobb filmjei: egyáltalán láthattuk azokat?!

2019. december 28. - Konika

Az év vége közeledtével szokás összeszedni az év legjobb könyveit, koncertjeit, színdarabjait, ugyanakkor a filmes értékelésemet egyértelműen hagyományosan az Oscar gála előtt szoktam megírni. Most inkább az késztetett írásra, hogy olvasva néhány külföldi lap éves értékelését, rá kellett döbbennem, hogy konkrétan az idei termés legjava még csak el sem jutott hozzánk a mozikba! Teljesen felhúztam magam azon, hogy csak a szuperhősfilmeket és a gagyi vígjátékokat tolják a hazai forgalmazók, és gyakran még a művészmozikba sem jutnak el egyébként fontos és kiemelkedő alkotások – vagy legalábbis nagy késéssel. Persze nyilvánvalóan az Oscar jelölésekre várnak már ilyenkor, és majd azt hozzák be január-februárban amit esetleg a jelöltsége okán nézőmágnesnek tartanak. Ugyanakkor számos jó film nem kerül Oscar listára sem, hiszen tudjuk, hogy ott sem feltétlenül a minőséget díjazzák.

Először lássunk pár filmet azok közül, amiket idén volt szerencsém látni, szívesen újra nézném, és bátran ajánlanám is megtekintésre - vagyis nálam az év legjobb filmjei a következők:

Saint Frances

Foglyok

Élősködők

Us

Joker

Rocketman

Volt egyszer egy Hollywood

 

De ezek közül is csak 1 olyat tudok mondani, ami teljesen széttörte a szívem, ami teljesen magával ragadott, és az a Saint Frances, amit a miskolci Cinefesten láttam, de fogalmam sincs, hogy valaha esélye lesz-e bárkinek is arra, hogy megnézze itthon – nincs hír bemutatóról.

És mennyi film van még, amiket eddig nem láthattunk! Szóval addig idegesítettem magam ezen, hogy végül összeírtam egy listát azon filmekről, amiket Amerikában már bemutattak (akár már tavasszal, vagy nyáron!), itthon viszont egyelőre nem láthattuk, pedig ott vannak a éves értékelési listákon… Én szeretném ezeket a filmeket megnézni! Ha lehet, moziban!

 

Waves IMDB 8

Több idei külföldi írás egyenesen az év egyik legjobb filmjének tartja, én kicsit tartok tőle az előzetes alapján, de majd kiderül.

The Farewell IMDB 7,8

Kedves, egyszerre vidám és megható történet, ezt kifejezetten szívesen nézném a családommal.

 

Honey Boy IMDB 7,5 

 Apa-fiú történet, az előzetes alapján nagyon erős színészi játékkal támogatva.

 

A Hidden Life IMDB 7,7

Nehéz történet a második világháborúból, talán már sokan unják a témát, de hátha tud nekünk valami újat mondani Terrence Malick. A gyönyörű képek garantáltak, a film kiemelkedősége azért még számomra nem egyértelmű...

 

The Last Black Man In San Francisco IMDB 7,4

Előzetese alapján számomra talán ez a legjobban várt film azok közül, amikre még várnunk kell. Nehéz megmagyarázni, hiszen tőlünk távoli történet, de nagyon erős az atmoszférája már az előzetesnek is. Meglátjuk!

 

Ti még vegyétek fel a listátokra a Saint Francest is, amihez én még mindig nem találtam előzetest, de itt írtam róla bővebben.

További filmek, amiknek legalább van magyarországi kitűzött bemutató dátuma már:

Portrait of a lady on fire IMDB 8,3 dec. 26. (igen, igen, ez már megy!)

Jojo Rabbit IMDB 8,1 jan. 23. (Imádom a rendezőt, ez egy biztos januári mozi nálam!)

Little Women IMDB 7,7 jan.30.

 

Vajon a fentiek között lesznek Oscar jelöltek is? Hamarosan kiderül…

Addig bosszankodjunk együtt, és rágódjunk azon, hogy a Star Wars film miért kerül napra pontosan a mozikba ugyanakkor itt, mint az USA-ban, más filmekre meg miért várunk hónapokat? Vagy reménytelenül….(Természetesen vágom, hogy a kasszasikerekben van a pénz, de hogy a művészmozikba sem jutnak el a fent említett filmek, az azért szomorú.)

És igen, én sem vagyok tökéletes, állandó időhiányban szenvedek: van pár film, amik szintén ott lehetnek a legjobbak között, és csak magamat okolhatom, hogy még nem láttam:

Marriage Story

Pain and Glory

The Irishman

 Pótlom mielőbb ezeket is!

Nektek melyik film a legnagyobb idei kedvenc? Ha csak egyet mondhattok? Nekem az az egy a Saint Frances. Szorosan mellette van Deák Kristóf Foglyok című filmje, amit 28-án este a tv-ben bárki megnézhet!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr7315368322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2019.12.30. 16:34:54

Legjobb = neked legjobban bejön. Az emberek 99.9999%-át pedig nem érdeklik. Na, ezért nem foglalkozik velük a lőtéri kutya sem.

Lone Wolf_ 2019.12.30. 16:57:58

Hát nem úgy tűnnek, mintha nagyon szórakoztató darabok lennének.

niemehrov 2019.12.30. 17:51:33

@MAXVAL bircaman közíró: be kell zárni a mozikat, filmekre csak az állam adhat pénzt, amiket csak egy belső kör tölthet le ingyen, a kisember előfizethet az állami torrent oldalakra. Ezáltal kizárható a rendszerellenes liberális maszlag terjesztése.
Így gondoltad, ugye Iván?

Denise Hogyisdugják 2019.12.30. 18:05:03

@niemehrov: te túl sok index-et olvasol :-/ :-)

niemehrov 2019.12.30. 18:18:50

@Denise Hogyisdugják: próbáltam beállítani a pesti srácokat kezdőlapnak, de nem engedi a teló. Pedig ez a legújabb soros4.2 modell.

Denise Hogyisdugják 2019.12.30. 20:01:57

@niemehrov: fideX kernel-t használsz? csak mert a dkX kernel nem engedi a pestisracokat, reddit-en is volt ilyen poszt :-(

niemehrov 2019.12.30. 20:27:03

@Denise Hogyisdugják: én is láttam iWiW-en! Szia Vivien!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.30. 20:35:56

@niemehrov:

Betiltás? Ez liberális megoldás lenne, azaz alkalmatlan a liberalizmus elleni harcban.

Petrus Rosidus Maximus 2019.12.30. 23:03:13

Nem csak a mélyenszántó, soha nem hallott, ismeretlen másodvonalbeli művészfilmek lehetnek jók. Néha az ember elvan a megvetett közönségfilmekkel is. Nekem sok ilyen tetszett idén. Például a fiammal kiválóan elszórakoztunk a Jumanji hármon is, noha nem épp művészeti remekmű.

filmelemzoiro.blog.hu/2019/12/29/jumanji_a_kovetkezo_szint_idealis_film_az_unnepekre

De ahogy itt is szerepel kikapcsolódás.

niemehrov 2020.01.04. 14:53:28

@MAXVAL bircaman közíró: ez egy klasszikus. Ha magyar lennél ismernéd. Egyébként ebben a formában mém-nek hívják. Eléggé elterjedt az interneten, Dawkins szóalkotása (tudom fujj sátán), talán egyszer neked is bejön pl. a kólcenter ( nem, nem, soha!) A jelentését talán érted. Bár....

Konika 2020.01.20. 23:53:58

@Exegol: Igaz! Nem vidám darabok...de hozzám ezek állnak közelebb...

Konika 2020.01.20. 23:56:58

@Exegol_: Köszi az ajánlást, megnézem mindneképpen! Azért én sem csak művészfilmeket nézek! A maga idején éltem-haltam a Titanicért, a Gladiátorért, és Függetlenség napja rajongó is vagyok! :)
süti beállítások módosítása