Élménypulzus

Monopoli és néhány tengerparti város

Élmények Pugliaban IV.

2019. november 20. - Konika

Ahogy a Gargano-félszigetnek búcsút mondtunk, kicsit szomorú szívvel indultunk tovább délre.

Ráadásul kezdődött az újabb számolgatás, hogy mi az, ami belefér az időnkbe, és mi az, ami nem. A következő három napra Monopoli városába foglaltunk szállást, onnan tűnt úgy, hogy csillagtúraszerűen a legtöbb mindent meg tudjuk majd nézni, és az odavezető úton is betérhetünk valahova. Többek között most esett volna útba Bari is, a régió székhelye, azonban végül elvetettük az ötletet: sok érdekeset és jót olvastunk róla, de ugyanakkor tudtuk, hogy ez egy olyan nagy város, ahol lehet, hogy nem csak másfél órát töltenénk el, szívnánk a bejutással, a parkolással, és csak rohanás lenne a vége. Így végül pont a központot kihagytuk – fájt lemondani róla, de hátha jövünk még erre.

A Gargano-félszigetet elhagyva egyébként nagyon gyorsan megváltozott a táj.

Az addigi hegyes, dombos, buja zöld vidéket egy teljesen lapos síkság váltotta fel. Amerre a szem ellátott, mezőgazdasági ültetvényeket láttunk, elsősorban zöldségeket, salátákat, paradicsomot. Nem mentünk fel az autópályára, mivel időben nem lett volna gyorsabb, így áthaladtunk jó pár kisvároson is. Az SP141-es úton haladtunk, közel a parthoz, mert bíztam benne, hogy ez szép útvonal lesz, de inkább csalódás volt. Mondjuk nagyon autentikus, de ez a Manfredonia és Barletta közötti táv inkább olyasmi látvánnyal szolgált, amilyenre egy dél-olasz maffia filmben számítanánk: kosz, szemét az utak mellett, a pici városokban nem túl bizalomgerjesztő arcok, és plusz ez a síkság a végtelenségig, egyáltalán nem volt hívogató. 

Traniba érve - kb. 2,5 óra út Viestéből - már egy fokkal jobban éreztük magunkat, tudtuk, hogy ezt a helyet már ostromolni szokták a turisták, van egy hangulatos óvárosa, aztán mégis: a biztonságérzetünket valahol parkolás közben elvesztettük, és ezért Traniban végig feszélyezve éreztük magunkat. Miközben igazi déli olasz arcok bámulták végig, ahogy leparkolunk az egyetlen nem olasz rendszámú autóval, tele minden csomagunkkal, nem túl jó szívvel indultunk el felfedezni az óvárost. Hogy ez az érzés nyomta-e rá a bélyegét egész Tranival való benyomásunkra, nem tudjuk biztosan megmondani. De kétségtelen: úgy éreztük, ez a város nem hívogat, nem marasztal, nem lengi át az olaszokra oly jellemző barátságosság. Nagyvárosi jellege volt, a kikötőben és az óvárosban sok turista nézelődött, és olvastam, hogy sokan nagyon szeretik ezt a helyet, így elrettenteni senkit nem akarok - az autónk is megmaradt. :) 

dsc_0914_2.JPG

dsc_0922_2.JPG

Az óváros egyébként a katedrálisáról híres, a hatalmas épület a parton áll, szieszta idején azonban zárva van. A kikötő egész nagy, sorban mindenfelé éttermek, kávézók.

Tovább Monopoli felé még úgy éreztük, egy helyszín belefér a napunkba, mi pedig egy különleges várat választottunk, csupán néhány kilométerre Tranitól. Castel del Monte a tengertől beljebb, a szárazföldön, kisebb dombok között található. A táj itt mutatta meg először nekünk igazi jellegzetes, bájos, barátságos pugliai arcát. Puglia tehát mégsem az a mezőgazdasági sík és unalmas vidék, amit délelőtt láttunk, hanem ez a dimbes-dombos, idilli táj, mégpedig olajfákkal, amerre csak a szem ellát. Már ezen a kis útszakaszon is megpillanthatunk néhány jellegzetes trullo-t (majd Alberobello-nál bővebben), a környék jellegzetes középkori lakóépületét. 

dsc_0927_2.JPGCastel del Monte egy domb tetején áll: II. Frigyes német-római császár az 1240-es években építtette. A vár különleges, nyolcszögletű alaprajzú, és több érdekességet lehet róla olvasni, amely akár temlomos szimbólumokról, akár a vár szakrális jelentőségéről ír, emiatt misztikus jelleg miatt voltunk rá kíváncsiak. Sajnos a helyszínen nem kaptunk több infromációt a várról, mint az interneten, maga a vár sem nagy, így kicsit csalódás volt. Az odavezető út nagyon tetszett, de igazán akkor ajánlom, ha valaki kifejezetten a várak szerelmese, vagy tényleg egy rövid idő alatt teljesíthető programra vágyik: egy óra alatt az egész út, a várlátogatással együtt megtehető.

Innen már az utunk a szállásunkra vezetett, Monopoliba, ahol sokkal jobban éreztük magunkat, mint Traniban, a páromnak egyenesen ez lett a kedvenc helye. A tenger partjára épült városról van szó, szintén egy csodás kikötővel, jellegzetes pugliai fehér óvárossal. Az egész település sokkal emberközelibb, barátságosabb volt, mint Trani, még akkor is, ha egyébként október vége ellenére nagyon sok turista rótta az utcákat.

Első esténken már csak barangolni volt időnk az óvárosban - itt már hallottunk magyar szót is körülöttünk, valamint találtunk egy nagyon jó kézműves kocsmát, ahol külön sörkönyv is volt a világ minden tájáról származó különlegességgel, de mi elsősorban a helyi kézműves alkotásokra voltunk kíváncsiak. Mind csapról, mind üveggel lehetett legalább 10-15 féle olasz, egyenesen Puglia régióból származó söröket is kóstolni. Az árak 4-7 euró között mozogtak. Mondanom sem kell, hogy erre a helyre másnap is visszatértünk, hogy még több finom sört tudjunk kóstolni. Elnézést az olasz bor szerelmeseitől, mi sörhívők vagyunk! Külön figyelmetekbe ajánlom a gose típusú sört, amit itt tengervízzel készítenek, de nagyon finom volt a dubbel is, mint ahogy a csapon találhatóak is. (A hely neve: La Tana del Luppolo.)

A szállásunk az óvárostól 10 perc sétára volt, teljesen korrekt, új fürdő, viszonylag tágas szoba, de én nem mindig alszom jól idegen helyeken, így viszont a második napunkat a napfelkeltével indítottuk a tengerparton (persze az idillhez hozzátartozik, hogy a párom még tudott volna aludni.

A hajnali séta két dologra jó: ilyenkor még alig vannak turisták az utcán - rajtunk kívül talán két párt láttunk még sétálni -, felmérhetjük, hogy a helyiek közül hányan járnak futni a tengerpartra, megnézhetjük a várost, amikor még csak ébredezik. Ez néha jól sül el, máskor kevésbé: jelen esetben engem kicsit elszomorított: a reggeli fényben jobban látszódott a parton hagyott szemét. A képeslapokon sokszor megjelenő strand, Monopoli óvárosa mellet, már egyáltalán nem volt rendben tartva így ősszel, az én szememet és orromat bántotta a vastagon álló tengeri hínár és a jellegzetes szaga (nem is volt kedvünk lefotózni). 

Ezt leszámítva a Monopoliban tett sétáink - főleg a délutáni, és az esti séták - mindig nagyon kellemesen teltek, élveztük a helyi lakosok társaságát, akik délutánonként a szieszta után összegyűltek a tereken, mentek vacsorázni vagy szórakozni. Szép hely, hangulatos, különösen érdemes megnézni az öreg kikötőt, a parton álló várat, a bazilikát, ahol egy ikont is őriznek, és oly nagy becsben tartják, hogy a másolataival úton-útfélen találkozhatunk a várost járva..

dsc_0142_2.JPG

dsc_0185_2.JPG

dsc_0158_2.JPG

dsc_0154_2.JPG

Az az igazság, hogy a párommal ellentétben, Monopolinál nekem sokkal jobban tetszett Polignano a Mare. Monopoli nagyvárosnak számít, jelentős kikötővel, sőt hajógyárral. Emiatt a parti sétánk során a tekintetünk mindig belefutott vagy egy ipari létesítménybe vagy nagy teherhajók látványába. Ettől persze még egyedi volt a város középkori hangulata, különösen megkapó az öreg kikötő a kis csónakokkal, de az az érzés, hogy én itt szeretnék élni, az nem itt, hanem Polignano a Mare-ban tört rám.

Polignano egy jóval kisebb város, kicsit északra található Monopolitól, sziklákra épült - szinte mint Cinqueterre pici falvai, azonban teljesen más látképet ad: itt a házak nem színesek, mint Észak-Olaszországban, hanem hófehérek, esetleg szürkék, a nap nem délután, hanem délelőtt éri őket jobban, ettől a megvilágításuk, a fényük is más lesz.

Polignano óvárosa elképesztően gyönyörű. Hogy mi ezzel az egyetlen baj? Hogy tele van turistával, még október végén is. Érezhetően többen sétáltak itt, mint Monopoliban, ahol szintén bőven voltak azért külföldiek.

Mégis, a szilákra épült házak, a szűk, apró sikátorokban való bolyongás teljesen magával ragadott, és néhány utcával a főbb turistacsapástól már kihalt, csendes helyeken jártunk, csupa olyan házat láttam, ahol szívesen laknék. Igaz, ez bátor kijelentés, mert miközben Monopoliban több napot is voltunk, és ezért nem csak a pozitív oldalát láttam, Polignanoban csak pár órát.

A következő bejegyzésben a szárazföld felé vesszük az irányt, és nagy mennyiségben elmerülünk a fehér városokban.

(Az előző bejegyzést a Gargano-félszigetről itt találjátok.)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr2015312806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.