Március második hétvégéjén hátrahagytuk a várost, és elmentünk feltöltődni a Bakonyba. Tervezetten nem akartunk semmilyen extra programot szervezni, csak túrázni, kicsit kiszellőztetni a fejünket, este jókat beszélgetni, enni, inni.

Rólam azt is tudni kell, hogy nem vagyok egy nagy természetjáró - igaz, az utóbbi években javult a helyzet - a Bakonyban még sosem jártam, így kifejezetten örültem, hogy ezt a tájat is megismerjük.

Első nap a Cuha-szurdokba terveztük a kirándulást, egy kb. 13 km-es körtúrát. A kiindulópontunk a vinyei vasútállomásnál volt, ahol kényelmesen le lehetett tenni az autót, ittunk egy kávét az út menti büfében, majd nekivágtunk a szurdoknak. Néhány méter megtétele után a pataknál találtuk magunkat, és törhettük a fejünket, hogy hol tudunk átgázolni a vízen anélkül, hogy máris vízben tocsognának a cipőink.

Az első kalandos átkelést még számtalan követte: mint kiderült a patak és a túraösvény folyton keresztezte egymást. Nekem sikerült viszonylag szárazon megúsznom, de ezt nem mondhatta el mindenki a társaságból.

Az útvonal nagyon szép így tavasz elején is, amikor még nem igazán zöld a táj, de a hóvirágok már előbukkantak.

A kiindulópontra visszaérve (hivatalosan kb 4-5 óra alatt megtehető az út, nekünk a sok patakátkelés és fotózás miatt közel 6 volt) betértünk a Kőpince fogadóba, ahol jól esett a forró leves és egyáltalán az, hogy végre leülhettünk. Tényleg bátran ajánljuk, a vadas kifejezetten finom volt.

A szállásunk már Bakonybélben volt, útközben elsuhantunk a cseszneki vár mellett és a zirci apátságot is láttuk, de valójában másra sem vágytunk mint egy forró zuhanyra és egy pihentető alvásra.

Másnap folytattuk a túrázást, újra egy kb. 14-15 km-es útvonalat választottunk, amihez kocsiba már nem kellett szállni, mert Bakonybélből közvetlenül is számtalan túraút indul. A Bakony legmagasabb pontjára, a Kőris-hegyre (709 m) másztunk fel egy körtúrát követve, hogy onnan vissza is jussunk a szállásra. Meglepő módon a sár sokkal nagyobb volt, mint előző nap, pedig ott a patak menténk gyalogoltunk, itt meg az erdőben, hegynek felfelé. A szintkülönbség miatt a tegnapi túra gyerekjátéknak tűnt ehhez képest: bizony bőven kapkodtuk a levegőt felfelé menet. A csúcson egy radar mellett megcsodálhattuk a bakonyi kilátást is, már amennyire a felhős időben ez lehetséges volt.

A második napi menetelést is kb. 6 óra alatt tettük meg, majd a frissítő zuhany után a vacsoránkat a bakonybéli Pikoló vendéglőben fogyasztottuk el: többek között már idei, friss medvehagymából készült krémleves volt terítéken.

Este már volt annyi időnk és energiánk, hogy a szálláson egy társasjáték is előkerüljön, de azt meg kell hagyni, hogy a friss levegő és a sok gyaloglás azért hamar ágyba zavart mindenkit.

Utolsó nap még egy rövid levezetés következett, amelyhez a Római fürdő elnevezésű útvonalat választottuk. Az út Bakonynána végéről indul, a Gaja-patak mentén, és egy csodálatos vízesésnél ér véget. Talán azért, mert még ez a március 15-i hétvége előtt volt, de rajtunk kívül senki nem sétált ezen a csodás tájon, így minden pillanatát zavartalanul kiélvezhettük. Ez már csak egy kb 2 km-es séta volt, könnyű terepen, és végre a nap is kisütött.

Fárasztó, de mégis pihentető volt a hosszú hétvégénk, biztos, hogy jövünk még a Bakonyba, hiszen még számtalan szép túraútvonal van erre, amit érdemes lesz bejárni.  De az éttermek miatt is megéri, szinte mindegyikben kapható a helyi, zirci apátsági sör – nekem a félbarna belga jellegű lett a kedvencem, most már Budapesten is keresni fogom.