Vasárnap már sokkal jobb kedvvel vágtam neki a mozizásnak, segített az is, hogy egy fokkal kisebb volt a tömeg (közel telt ház volt, csak néhány szabad széket lehetett mindhárom előadásnál látni), és hogy a feliratok is jobban láthatóak voltak (most több is a képre volt téve, nem alá), így mindenképpen komfortosabban telt ez a nap. A filmek is szerintem egy fokkal jobbak voltak, mint tegnap, bár olyan nagyon nagy elájulást még mindig nem éreztem: az igazi még várat magára.

Féltestvérek (Polsestra)

Ehhez a filmhez előzetesen nem fűztem semmilyen elvárást, így csalódni sem tudtam, sem pozitív, sem negatív irányba. A szlovén, versenykategóriában szereplő alkotás két fiatal lányról szól, akik féltestvérek, és családi helyzetükből adódóan utálják egymást. Emellett persze mindegyiknek megvan a saját problémája, az idősebbik (bár a színésznő sokkal inkább fiatalabbnak látszik színésztársánál) éppen válni készül, míg a fiatalabb testvér egyetemre készül, a jelleme pedig az őszinteség álcájába bújtatott parasztság. Elnézést a szóhasználatért arra gondolok, hogy mindenkiről megvan a véleménye, nem éppen kendőzött formában.

A filmet hiába nevezték a leírásban komédiának, attól nagyon messze állt. Nézhető, nem rossz film, van drámai mélysége is, ugyanakkor valamiért mégis borzasztóan távolságtartó.

A forgatókönyv néhol merev, életszerűtlen, főleg az a párbeszéd, ami a két lány fő veszekedését jelenítette meg, nagyon életidegennek hatott, nem hús-vér emberek veszekedésének tűnt, hanem egy felmondott szövegnek – hogy ez a forgatókönyv hibája vagy a színészeké is, nem tudom, mindenesetre számomra nagyon kilógott a film többi jelenete közül.

A legcukibb egyértelműen Jimmy volt, az egyik lány kutyája – hiába, kutyabolond vagyok, pedig nem kellene egy filmben is erre koncentrálnom, de annak a kutyának haláli feje volt, igazi vidámságbomba. Ezzel is kirítt az állandóan unott arcú csajok közül. Na nem akarok gonoszkodni, nem volt ez rossz film, csak mégis olyan kezdő, rideg alkotásnak tűnt összességében. Nagyon jó szívű leszek, és a kutyának köszönhetően húzom fel a pontszámomat egy kicsit 6,5-ről.

Pontszám: 7 pont

A lelőhely (Prospect)

Erre a sci-fi-re kicsit félve ültem be, egyrészt egyáltalán nem vagyok a műfaj rajongója, másrészt az előzetese sem győzött meg arról, hogy erre a filmre érdemes odafigyelni. Értek pozitív csalódások is, bár alapvetően hozta, amit vártam tőle: nem túl érdekes, és a témához képest alacsony költségvetésűnek ható mozi. Értem én, hogy nem éppen az elitet láthattuk egy bányászbolygóra megérkezni apa és lánya személyében, de attól még az űrkompjuk is úgy nézett ki, mint ami mindjárt darabjaira hullik, meg a ruházatuk is elég elnyűtt volt. Rá lehet mindent fogni arra, hogy szegények voltak, de ezzel együtt is díszletszegénynek hatott a környezet.

A történet több helyen volt meseszerű, amit itt most abban az értelemben használok, hogy kidolgozatlan, hihetetlen, furcsa, kevésbé megfogható. A sok sejtelmes mondatom után azért annyit elárulok a storyból, hogy apja és tinédzser lánya azért érkezik egy távoli bolygóra (vagy holdra?), hogy az ott található értékes, különleges gyémántokat megkeressék, kibányásszák és elvigyék magukkal. Hamar kiderül azonban, hogy ez a bolygó nem veszélytelen, valamint a hazajutás is kérdésessé válik. A lány hamarosan egy másik bányász (vagy ki tudja egészen pontosan milyen foglalkozást űző) ember jóindulatára lesz bízva. Illetve mindketten a másikéra. Ha lehántjuk a sci-fi leplet a történetről, akkor sokkal inkább szól a film arról, hogy egy vadidegen felé miképp tud kialakulni a bizalom, és hogy mi magunk is mennyit tennénk meg valakiért, akit nem hogy alig ismerünk, de aki még ártott is korábban nekünk.

Összességében a film javára kell írnom, hogy egyetlen pillanatig nem unatkoztam rajta, tehát a ritmikája és a felépítése jó volt, a színészi játék is megfelelt, de a végső 20 percben újfent azt éreztem, amit a film elején: nem elég kimunkált a színvonal.

Különösebben nem ajánlom megtekintésre, nem egy kihagyhatatlan darab, de nem is nézhetetlen, ha valakit érdekel a téma.

Pontszám: 6,5

Monos

Az első film, amit már bátran ajánlani mernék bárkinek. Már kezdtem kétségbe esni, hogy az idei Cinefesten nem lesznek igazán maradandó élményt jelentő filmek, míg a tavalyi fesztiválon azonnal az első pár nap több kedvencet is találtam.

Ugyanakkor figyelmeztetnék itt is, hogy szintén művészfilmről van szó, nem pörögnek az események akciófilmes gyorsasággal, és a téma is nehéz, távol áll az európai emberektől. Mégis, végre egy film, aminek igazán súlya volt. A nagyon erős történetet nagyon erős operatőri munka támogatta, jól kiválasztott tinédzser szereplőkkel.

A filmben kamaszokat ismerünk meg, akik a kolumbiai polgárháború idején egy külön kis különítményt alkotva azt a feladatot kapják, hogy egy külföldi túszra vigyázzanak. A fiatalok kialakítják a saját kis világukat, mindentől távol, a háború valódi arcát nem igazán tapasztalják meg, ugyanakkor mégis olyan kiképzésben részesültek, hogy teljes lényüket átitatja az a méreg és düh, ami csak egy háborúból fakadhat: hogy kinek sikerül tisztának maradnia, az erkölcsi kérdések terén ki bukik el, ki nem, ahhoz már tényleg meg kell nézni a filmet.

Mint említettem, ez sem egy gyors film, de mégis izgalomban tart, feszült figyelmet kíván. Az utolsó 10 percben még nem tudtam, hogy mi lesz a vége a történetnek, olyannyira sodortak az események, ugyanakkor annyit talán elspoilerezhetek, hogy nem is kapunk minden kérdésünkre választ: több szálat nyitva hagyott a rendező, akinek a nevére, lehet hogy még érdemes lesz odafigyelni a jövőben: Alejandro Landes.

Erős film, az eddigi legjobb pontot kapja tőlem, de még mindig várom, hogy legyen olyan alkotás, ami ennél is jobban mellbe vág.

Magyarországi hivatalos bemutató: október 31. 

Pontszám: 7,5