Élménypulzus

Élménypulzus

Szerelem a hidegháború idején

Filmélmény

2019. február 18. - Konika

Már nincs sok hátra az idei Oscar gáláig, én pedig igykeszem gyorsan minden jelölt filmet megnézni addig, köztük az idegen nyelvű filmeket is. Pawel Pawlikowski lengyel rendező már magáénak tudhat egy Oscart az Ida című filmért, így kíváncsian vártam a Hidegháborút is.

A lengyel szerelmi történet a hidegháború idején, kb a 40-es évek végétől a 60-as évek végéig játszódik.

Adott egy tehetséges zongorista, karmester, aki egy népi együttest vezet. A népi együtteshez autentikusan, vidékről válogatják össze a fiatalokat, és már a legelső meghallgatáson látszik, hogy az egyik lány, Zula, kitűnik a többiek közül, és a zongorista szinte azonnal beleszeret. Zula nem egyszerű lány, úgy hírlik, megölte az apját, és börtönben is volt emiatt. Nem mellesleg szőke, igazi homokóra alkat, mintha a lengyel változata lenne Bridget Bardotnak.

A férfi egy idő után el akar menni az országból, hiszen főleg művészként nem egyszerű az élet, az önmegvalósítás ebben az időszakban, és vinné magával a lányt is Párizsba. Nem akarom elspoilerezni, de fognak ők találkozni Párizsban, csak nem az eredeti tervek szerint.

Messziről érződik, hogy egy tragikus szerelmi történetet láthatunk, hogy bár a férfi is művészalkat, de valójában a vidéki kis fruska lány az, aki az igazi őrült művész kettőjük közül, aki viszont nehezen tudja elképzelni az életét a szülőföldjétől távol. Talán ebből a konfliktusból adódik az ő se veled, se nélküled kapcsolatuk, és drámájuk.

Összességében többet vártam a filmtől.

Kicsit lassú. Kicsit túl szenvedős. Kicsit talán túl európai. Ugyan a Roma című filmért sem voltam kifejezetten oda, de mégis, ha csak abban hasonlítom össze, hogy mindkettő fekete-fehér és mindkettő elég szomorú történet, ráadásul lassú is, a Romát választanám. Valamiért jobban megérintett. Ami elég furcsán hangzik: jobban megérint egy indián cselédlány élete Mexikóvárosban, mint egy lengyel énekesnőé? Furcsa, de igen. Talán azért, mert az én ízlésemnek túl elvont, művészsorsokat bemutató volt a lengyel film, az átlagembereket nehezebben érinti meg az ő küzdelmük. Az indián lánnyal együttéreztem, jobban közelebb tudott férkőzni hozzám. Pedig azzal a filmmel sem voltam maradéktalanul megelégedve.

Viszont a Hidegháborúból ha más nem is, de ez a dal emlékezetes marad, és sokat fogom még hallgatni.

A filmre 6,5 pontot adok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr3414631724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása