Talán már sokszor említettem: nem vagyok vígjáték rajongó. A legritkábban keresem a lehetőséget mind moziban, mind színházban, hogy nevessek. Az ok egyszerű: legtöbbször nem nevetek a ma olyan divatos disznóvicceken, káromkodásokon, gusztustalankodásokon. Inkább értetlenül szoktam a körülöttem lévőket figyelni, hogy ugyan mégis mit találnak olyan viccesnek például egy fingáson.

De savanyúnak sem mondanám magamat, mert ennek ellenére láttam már olyan vígjátékot, ami engem is megfogott, és dőltem a nevetéstől (most hogy a színháznál maradjunk, ilyen volt például a Ma este megbukunk). Szóval kicsit félve ültem be A bolond lányra a Karinthy Színházba, pedig ugye ez nem is egy mai darab, a fingós vicceket talán már az elején kizárhattuk.

Szerencsére, ugyanis kellemesen csalódtam.

A történet szerint egy frissen kinevezett vizsgálóbíró első esetét követjük nyomon: egy szobalányt vádolnak azzal, hogy lelőtte a szeretőjét. Elvileg minden egyértelmű: a lány szobájában történt az eset, a lányt pedig a pisztollyal a kezében találták meg. Azonban, ahogy elkezdődik a kihallgatás, azonnal egyértelművé válik: ez az eset nem ilyen egyszerű, bőven vannak itt tisztázatlan körülmények.

Talán ezért is tetszett a darab: én még korábban nem láttam, így izgatott, hova fogunk kilyukadni, ki lesz a gyilkos, és mégis kikkel feküdt még össze ez a bolond szobalány.

A színészekkel is kifejezetten meg voltam elégedve. Szabó P. Szilvesztert ugyan a musicalek világából ismerhetjük elsősorban, de teljesen beleillett az itteni kis színházi miliőbe is, gesztusai és mimikája viszont még sokszor a zenés színházat idézte fel bennem. Összességében hitelesen hozta a vizsgálóbíró szerepét.

Földes Esztert talán most először láttam színházban, és ugyan nyilván a karakter magában hordozta, hogy kicsit túl kellett mindent játszani, ezzel együtt szerethető volt, és igazi kis cserfes-bolondos lánykát hozott a színpadon. (Egyedül azon hüledeztem a darab közben, hogy hogy lehet ennyire sovány: pártolom a vékonyságot, de neki az idomai is teljesen eltűntek, ami már nem a szép vékonyságot sejteti a ruha alatt, így remélem, csak átmeneti állapot, és pár kg visszaszökik rá karácsonykor.)

És hogy nevettem-e? Igen, még ha nem is könnyes szemmel, de azért sikerült jó párszor mosolyt csalni az arcomra. Érdemes tehát esélyt adni a Karinthy Színháznak is, még ha olyan messze is van a belvárostól.

Pontszám: 7