Sikerült eljutnunk a Frida Kahlo kiállításra a Budai várba, amelyre már hónapok óta készülünk, csak mindig közbe jött valami. Most előre próbáltunk sakkozni azzal, hogy mikor menjünk, mikor kerülhetjük el a tömeget - még sem igazi festményeket lökdösődve nézni.
A vasárnap reggelt választottuk, a legkorábbi időpontot, arra gondolva, hogy a budapestiek alapvetően szeretnek lustálkodni hétvégén – legalábbis eddig ez volt a tapasztalatom. Most nem jött be. Nyitás előtt ott voltunk a múzeumnál, ahol már akkor kígyózott a sor a végtelenség felé. Hogy csak nekünk lett volna elővételes jegyünk? Nem – kb fele-fele arányban álltak ott az emberek már megváltott jeggyel és anélkül. És ennek ellenére a bejutás egész gyorsan haladt, de az a nyomorgás, ami a nem túl nagy kiállítótérben fogadott bennünket, sajnos nagyon élményromboló volt.
Ezzel együtt is megérte, ezért nem akarom elvenni senki kedvét sem, ne riadjatok meg a tömegtől. Frida egyedi látásmódja, amelyek saját életének balszerencséiből táplálkozik, a fájdalom és a szomorúság egyik legerősebb képi megjelenítése. Sokszor tűnnek szürrealista alkotásoknak a festményei, ám maga Frida hangoztatta, hogy a szürrealisták az álmokat, nem a valóságot ábrázolták, míg az ő fájdalma nagyon is valóságos.
Az első reakciónk a képeket nézve, hogy a legtöbb meglepően kicsi. Apró alkotások, amik mégis teljes erővel sugározzák magukból a szenvedést, de a méretük is értelmet nyer, hiszen ezek azok a képek, amiket Frida ágyban fekve, betegen festett, a speciális festőállványával: ez megszabta a méretbeli határokat.
Frida életében a fájdalom mellett sok izgalom, szerelem, utazás, kiállítás is helyet kapott. Az életéről a tárlat legelején kapunk falra írt információkat – ennek az első falnak a végigolvasása sok időt vesz igénybe, de ha nem tudsz semmit Fridáról, akkor mindenképpen szükséges, hogy megértsd a képeit. Vagy esetleg megnézheted a kiállítás előtt a Frida című filmet, Salma Hayek főszereplésével (jelenleg megtekinthető az HBO GO kínálatában is). Én is így tettem. Készültem a kiállításra, és láttam már a filmet, de éreztem, hogy érdemes lehet újra megnézni. A híres emberek életét feldolgozó alkotások között szerintem a jobbak között szerepel, kifejezetten jól ábrázolja a nőt, a festőt, a feleséget, a gyermek után vágyót, a szenvedőt. A kiállításon látható képei közül több is megjelenik a filmben is, így még inkább össze tudjuk kapcsolni a valódi élettörténeteket a végre élőben is látható festményekkel.
Biztos, hogy eddig is sokan tudták, ki az a Frida Kahlo, a neve azonnal eszükbe jutott, ha meglátták egy képét, vagy későbbi ábrázolásokat róla, az összenőtt szemöldökökről, vagy hogy ne menjünk régre vissza, felfedezték maguknak a Coco című, idei Oscar díjas animációs filmben. Ha mindez rátok is igaz, akkor még az is lehet, hogy megkönnyezitek egy-egy alkotását, látva itt, Budapesten. Az is lehet, hogy el tudtok feledkezni a titeket körbevevő tömegről, hogy az apró képek tanulmányozásához bizony mások feje búbja felett kell kukucskálnotok, vagy csak sokáig várakoznotok, hogy közelebb kerüljetek.
Van még bő két hét, amíg megnézhetitek a kiállítást (nov. 4-ig!), és tényleg ajánlom előtte a filmet is, sokkal közelebb vihet az alkotások átéléséhez.
Utóhatás: valahol jó érzés volt kijönni a szűk térből, vagy csak a sok ember közül, beleszippantani a város őszi illataiba és a pesti panorámát nézni.
