Elég sok ellentétes gondolat keringett a fejemben Erdélyről, amíg nem jártam ott.

Jómagam nem vágytam oda, egyébként sem vagyok hegypárti, hidegpárti, nem tűnt soha elég fancy helynek, egyáltalán nem is értettem, hogy mások miért mennek akár rendszeresen is oda nyaralni vagy telelni. A másik oldal persze azt hangoztatta (és elültették a bogarat a fülemben), hogy mennyire gyönyörű a táj, a Hargita az egyik legszebb hely, hogy az erdélyiek úgy fogadnak minket, mintha otthon lennénk, mindenki kedves, az árak kifejezetten jók, minden adva van egy tökéletes utazáshoz.

Én sokáig nem hittem ezeknek a véleményeknek, de immár négyszer jártam jómagam is Erdélyben. Kicsit tényleg olyan, mintha régen látott rokonokat látogatnánk meg. Egyszer sem csalódtam, talán csak az utazás hossza vesz ki nagyon sokat az emberből.

Most a legutóbbi utunkról írnék egy rövid összefoglalót, miért is érdemes Erdélybe látogatnia azoknak, akik még sosem voltak.

Szeged felé indultunk, mert azzal kecsegtettek minket mostanában, hogy arra hosszabb autópálya szakasz vár ránk és gyorsabban lehet haladni. Mi ezt annyira nem tapasztaltuk, a határátkelés itt kifejezetten rosszabbnak tűnt, mint Nagyvárad felé (Debrecen irányába). De ha már erre jöttünk, útba ejtettünk két várat is: Dévát és Vajdahunyad várát.

Előbbiről azt lehetett hallani, hogy nagyon romos és nem érdemes megállni ott, azonban ha jobban utánanéz az ember, kiderül, hogy nem rég felújították, és ugyan sok látnivaló nincs, hiszen lényegében csak várfalakat nézegethetünk, azért megérte. A séta közben elmélkedhetünk Kőműves Kelemen történetén, vagy akár olvasgathatunk az egész várról, hiszen kifejezetten jó leírásokat is találni róla. (például itt) 

Arra készülni kell, hogy a felvonónál nagy a sor, és lehet, hogy 40-50 percet is várni kell a feljutásra. A kilátás fent csodaszép (na nem maga Déva városa miatt, hanem a környező vidék miatt), és le is ülhetünk egy kicsit pihenni, elmélkedni. (Akiknek több ideje van gyalog is felmehetnek, mi azért tartani akartuk a célkitűzéseket, ezért vártuk ki a sort a felvonónál.)

Ezután innen csak kb. 20 perc autóútra van Vajdahunyad vára, amelyről a Városligeti kistestvérét mintázták. Ez egy igazi múzeummal felér, nem romokról beszélünk, mind kívülről, mind belülről van mit megcsodálni, akinek ideje engedi, mindenképpen járja körbe. Az én kedvenc helyem itt a kút volt, amelyet állítólag két török fogollyal ásattak ki, és megígérték, ha elkészülnek, elengedik őket. Az ígéretet nem tartották be, és a kivégzés előtt a foglyok állítólag ezt mondták: lehet, hogy van vizetek, de nincsen lelketek.

Innen már egyenesen mentünk a szállásunkra (hát még jó messze volt, majd félúton jártunk), a hargitai Ivó felé. Összességében nagyon fárasztó napunk volt: reggel fél 6-kor indultunk, de a végcélt csak este fél 9-re értük el. Összesen (időeltolódást nem számolva) 14 órát utaztunk. A GPS szerint persze ez az út megtehető 8 óra alatt is, de egyrészt időt veszítettünk a határon (kb 1 órát), másrészt a két vár megtekintésénél is számolni kell kb 2-2 órával, és akkor az esetleges pisiszüneteket még nem is mondtam. Nagyvárad felé hiába kevesebb az autópálya, a GPS nem ír sokkal többet, kb 9 órával kell arra számolni. Tehát szerintem ne ez az 1 óra döntsön az irányról, hanem hogy ki mit szeretne útközben megnézni (hiszen a másik irányba meg lehet állni Kolozsváron, Torockónál, vagy a Tordai hasadéknál is. Kinek mihez van kedve, csak a menetidőt kell akkor jóval túlszámolni, ha sok megállást tervezünk)

Nekünk már nem ez volt az első utunk Erdélybe, így sok nagyon népszerű helyet mi már láttunk, és most kihagytuk (pl. Kolozsvár, Segesvár, Tusnádfürdő, Szent Anna tó, medveles a Hargitán, Farkaslaka stb.). Amit nem hagytunk ki most sem, azok a következők voltak:

Parajdi sóbánya

Szováta, fürdés a Medve-tóban

Korond

Madarasi Hargita, túra a csúcsra

Békás-szoros

Gyilkos-tó

Zetelaki víztározó

Nem akartunk minden nap reggeltől estig menni, ezért szűkítettük így a programunkat, és hagytunk időt arra is, hogy 2 napig csak pihenjünk és élvezzük a hegyi a levegőt (az otthon tomboló kánikula, a hegy lábánál kellemes 25-26 fokban volt mérhető).

Egy napra ajánlott tervezni Zetelakát, a Gyilkos tavat és a Békás szorost. Ez utóbbi, akárhányszor látom, mindig elbűvöl szépségével. Az odavezető kacskaringós utakat a gyomrom már kevésbé bírja, de mindig jól esik kiszállni, és sétálni a szorosban (csak a sok ott közlekedő autó miatt kár). A Gyilkos tavon idén csónakáztunk is, ugyan csak fél órás program, de én nagyon élveztem. Csak akkor ijedeztem, amikor néhány régi, kidőlt fa csonkjára (amik nem látszottak a víz alatt) felfutott a kiscsónakunk.

Szintén egy napra összevonható Parajd, Szováta és Korond. Korondon természetesen vásárolni áll meg az ember, a férfitársaság ezt egy kicsit rosszul viseli, de a nők el tudnak veszni a rengeteg fazekas- és faáru között. Szerintem érthető, mert hihetetlenül jó áron szerezhetsz be itt akár egy cserépedényt, akár egy óriási gyúródeszkát. Én még sosem jöttem el onnan üres kézzel.

A parajdi sóbányáról majd később bővebben is megemlékezem, a szovátai Medve-tavat mindenkinek ajánlom, aki még nem járt ott. A tó sótartalmának köszönhetően az emberek szinte lebegnek a víz felszínén, és a sok kirándulás után igazán felfrissítő élmény pár órára megpihenni ott (figyelem: a tavat pihentetik 12-15 óráig, akkor nem lehet bemenni a vízbe, így vagy reggel 9-re, vagy délután 3-ra érdemes tervezni az érkezést – kivéve, ha valaki egész nap ott lazulna a tó partján).

A Hargitára is fel kell kirándulni. Még akik nem is annyira a nemzeti öntudatukról híresek, azok is elérzékenyülnek a megszámlálhatatlan magyar zászló és miniemlékhely láttán a csúcson.

A kilátás gyönyörű, az időjárási viszonyok kiszámíthatatlanok: még ha a hegy lábánál süt is a nap, odafent elképzelhető, hogy mindent sűrű köd lep, esetleg a felhők között sétálunk. Vagy esetleg egy nagyobb vihart is kikapunk, ahogy most mi. Éppen lefelé indultunk, tudván, hogy kb 40-50 perc az út a menedékházig, amikor elkezdett szakadni az eső. De úgy igazán. Az, hogy volt nálunk esőkabát (legalábbis a szerencsésebbeknél), sokat nem segített: bőrig áztunk. A haladást pedig az is nehezítette, hogy percek alatt a semmiből egy patak született a turista ösvényen, amit hiába próbált az ember kikerülni, egy idő után képtelenség volt (nagyon messzire pedig nem térnék el a medvék miatt) Még a vízálló cipők is megadták magukat az eső és a patak erejének. Én momentán kétszer ültem seggre útközben, úgyhogy a ruháim nem csak vizesek, hanem vastagon sárosak is voltak…. Az eső kb pont addig tartott, amíg elértük a menedékházat és a kocsit. Nem mondanám, hogy ott élveztük az időjárás eme meglepetését, de kétségtelen, hogy utána erről a lefelé vezető útról regéltünk a legtöbbet.

Ajánlok még két éttermet is, hogy aki itt a Hargita környékén kirándul, hol ehet finomat: az egyik az Árpád Háza Csárda Zeteváralján (eszméletlen finom a csorba leves), a másik Dagi bácsi vendéglője Zetelakán, ahol pedig a sajtos karajt vétek kihagyni. Aki levest is enne, javaslom, hogy karajból csak fél adagot kérjen, mert a mennyiségek itt nem a gasztronómiai divatot követik (szerencsére). Nem is azért jövünk Erdélybe.

És ha már az ételeknél tartottunk: ki tudná megállni, hogy hazafelé ne álljon meg az út szélén az áfonya és rókagomba árusoknál…minden frissen szedve, egyenesen az erdőből. Persze mi is szedhetnénk, áfonyát ettem is a Hargita tetején, de azért jobb, hogy nem keressük a macik társaságát. Aki abban gondolkozik, hogy egy nagyobb vödör áfonyát hazavinne lekvárnak vagy csak úgy lefagyasztani, azért nem árt, ha hűtőládával is készül az útra, mert nem viselik jól az áfonyaszemek a hosszú utazást. A boltokban érdemes a sajtokat megkóstolni, nekem nagyon ízlenek az itteniek. A sörpártiak pedig hihetetlenül sokféle sört tesztelhetnek (nekünk például ízlett a Hargita, az Ursus). Kell ennél több egy jó utazáshoz? :)