Élménypulzus

Élménypulzus

Ki szeretne gazdag lenni?

A világ összes pénze - moziélmény

2018. január 31. - Konika

Önmagában a film története engem elsőre nem hozott lázba: a 70-es években elrabolnak egy fiatal fiút, akinek a nagyapja a világ leggazdagabb embere, ám mégsem hajlandó váltságdíjat fizetni unokájáért. Túlságosan zsugori, igaz egy kisebb, falióra méretű festményért simán kiad 1,2 millió dollárt - a film, ami után már nem akarsz a legtehetősebbek közé tartozni.

Valójában nem tudtam előre elképzelni, hogy ebbe az alaptörténetbe, hogy lehet több mint 2 órán át izgalmat csempészni. Azt látjuk majd, ahogy ennyi időn keresztül megpróbálják a vénembert valahogy meggyőzni? Esetleg izgalmas akciójelenetek közepette próbálják majd kiszabadítani a fiút? Nos, egyik sem, és mégis lekötötte a nézőt.

A tempót már az elején megkaptuk, hiszen nem csak a helyszínek között ugráltak a jelenetek, hanem az időben is, így valamennyire képet kaptunk Paul Getty jelleméről, hogy miért nem számíthatunk tőle sok könyörületességre. A közepe táján aztán kicsit leült a film, volt, amikor elkalandoztak a gondolataim, de a végére megint feszült és izgalmas tudott lenni. A csúcsjelenet számomra egyértelműen az volt, amikor végre valaki alaposan beolvasott az öregnek.

Persze nem tökéletes ez a mozi, de még a 9-est sem éri el nálam néhány egyszerű okból: logikai felépítésben számomra maradtak nyitott kérdések (spoiler veszély miatt nem írhatom le), továbbá a film zeneválasztása sem győzött meg sokszor, és az állandó mércémen megbukott: nem nézném meg még egyszer: annyira mégsem izgalmas, és annyira mégsem érintett meg. Összességében 8 pontot megér, mivel nehéz rajta fogást találni, profi munka Ridley Scott-tól, a színészi játék is rendben volt, és csak pici hiányérzetem maradt utána.

Végezetül sajnáltam, hogy szinkronnal ment a moziban, mivel az Oscar jelölés miatt Cristopher Plummert sokkal szívesebben hallgattam volna eredeti hanggal.

Utóhatás: elképzelni mindezt Kevin Spacey-vel: nem lehetetlen, de Plummert látva nem bánom a cserét.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr7213601967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása