Nagyon pozitívan álltam hozzá Fekete Ádám Trafóban játszott előadásához, a Jeditanács összeülhöz, hiszen csupa jót hallottam róla. Ez most nem az a tipikus, ha sokat vársz valamitől, akkor csalódni fogsz jelenség volt, mert nem felfokozott izgalommal mentem, csak nyitottan, pozitívan ültem be rá, készen arra, hogy jó élményekkel távozzak.

Sajnos nem igazán sült el jól a dolog: és amiért nem akarok hosszan írni a darabról, az pont azért lesz, mert lehet, hogy ebben az esetben én voltam kevés ehhez az élményhez.

Fekete Ádám, a darab írója nekem nagyon szimpatikus, nem csak a Tiszta szívvel című filmben nyújtott alakítása miatt, hanem az Ódry színpadon látott Tajtékos napok miatt is. Benne tényleg egy olyan összetett egyéniséget vélek felfedezni, aki érdemes arra, hogy figyelemmel kísérjük a színházi pályán, és újító szellemet, valódi, mai élményeket várhassunk tőle.

Nos, ennél a darabnál talán az összetett egyéniség belső, önmagával vívódó oldalát kaptuk inkább, amivel nekem csak olyan ici-pici problémáim vannak, mint például: meddig, és milyen mélységben tud engem egyáltalán izgatni valakinek az elméjében játszódó, esetlegesen meghasonlott személyiségek (??) között zajló párbeszédek? Akarom-e egyáltalán megérteni? Engedjem el a szavak mögött meghúzódó értelmet és logikát, és koncentráljak csak a színészekre? Ők végül is jól játszanak….de mit is adnak elő? A hangokat a fejemben? Lehetne ez érdekesebb, izgalmasabb? Naná, hiszen láttam én már nagyon izgalmas belső gondolatokban játszódó történetet, de monodrámát is olyat, ahol több különböző személyiség volt előtérben. Itt mégsem történt meg az áttörés, nem hatott a darab az én elmémre. Ültem, gondolkoztam és végül unatkoztam. Kísérletnek elmegy, de kár érte, talán legközelebb! Én szurkolok! 

Pont: 5