Már eltelt pár hét az idei Múzeumok éjszakája óta, de úgy gondoltam pár mondatban azért megemlékeznék róla,hiszen ezzel is gazdagítottam az élmények sorát az idei évben. A valósághoz hozzá tartozi, hogy legalább 5 éve nem jártam a rendezvényen, mivel egy bizonyos családi eseménnyel esik általában egy hétvégére, így ritakságszámba megy, hogy pont ezen a hétvégén szabadok voltunk.
Terveink szerint egymáshoz közeli helyeket akartunk bejárni, és kicsit az irodalomra fókuszálni. A IX. kerületi József Attila Emlékhelyen kezdtük az esténket (Gát utca 3.).
A múzeum, vagy inkább tényleg egy emlékhely egy régi, de szépen felújított függőfolyosós bérházban található, ahol a költő született. Maga a múzeum picike, egyetlen helyiségből áll, de azt sikerült tartalommal megtölteni és érdekessé tenni, mind a költő életének fontos mozzanataival, mind verseivel. Magával a múzeumi résszel tehát hamar végeztünk, viszont a belső udvarra még leültünk egy kicsit beszélgetni, zenét hallgatni, Hobo József Attila estjébe is belehallgattunk, ugyanakkor ez az élmény nem volt marasztaló… Sajnos sem a dallamok, sem maga az előadás megrendezése nem okozott túl nagy hatást, inkább zavaró volt. József Attila versei egyébként sem könnyen értelmezhetőek, de ebben a feldolgozásban csak tovább nehezítették a befogadást: én maradok akkor inkább a versolvasásnál.
Innen a nem túl messzi Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba sétáltunk át (kb 5-10 perc séta), ahol a belső udvaron több program is zajlott megérkezésünkkor. Volt zene, tánc, gasztronómia, de mivel még itt sosem jártunk, mi lementünk az alagsori részben megnézni a kiállítást. Mi tavaly jártunk Auschwitzban, azóta még érzékenyebben érintenek bennünket a témát feldolgozó alkotásokat, kiállítások, így elég sok időt töltöttünk el itt is. Az emlékhely kifejezetten alapos, hosszú kiállítás, így este 9-10 felé már elég fáradtnak érezheti magát, aki végigjárja. Amikor kibukkantunk a mélyből, egyből szembesültünk is a ténnyel, hogy az ígért vihar megérkezett, úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna.
Hiába terveztük tehát, hogy innen gyalog sétálunk át a Petőfi Irodalmi Múzeumba (V. ker. Károlyi utca), végül igénybe vettük a BKV múzeumi járatát a Corvin negyedtől a Kálvin térig. De legalább láthattuk, hogy a közlekedést is hogy segítik ezen az éjszakán, a buszon pontos menetrendet és információkat találtunk a Múzeumok éjszakája során közlekedő járatokról.
Elázni a buszozás és egy esernyő ellenére is sikerült, így jól esett az irodalmi múzeumban megszáradni. Sajnos az eső miatt, a kertben már itt sem tartózkodott senki, pedig nagyon szép hátsó udvara van ennek az V. kerületi palotának. Végignéztük az állandó kiállítást, örültem, mert tudott újat mondani nekem Petőfiről, majd az ideiglenes tárlatra is betévedtünk, Csáth Gézáról: nem hozzáértőként nem hatott volna ránk sehogyan sem (például az első teremben random festmények és kották voltak elhelyezve), azonban itt pont sikerült egy tárlatvezetéshez csatlakoznunk, ahol a kiállítás szervezői maguk mesélték el, melyik tárgy miért van ott, miért ebben a sorrendben, melyiknek mi a jelentősége. Kifejezetten örültem, mert ugyan ismertem Csáth Géza novelláját, és tudtam róla néhány dolgot (függőség, gyilkosság), teljes képet azonban úgy érzem, most először kaptam róla, most először villant fel előttem a zsenialitása, most először éreztem azt, hogy nem azért volt különlegese, mert morfinfüggő volt. Sokkal összetettebb a kép, és megdöbbentő volt, mennyi minden érdekelte, milyen sokoldalú művész volt.
Reményeinkkel ellentétben a múzeumból kilépve még mindig ömlött az eső, így haza felé vettük az irányt. Kellemes tempóban, egy kis ücsörgéssel, zenehallgatással együtt is tehát kényelmesen 3 múzeumot be lehet járni este 6 és éjfél között. A tömeg, amiről sokat hallani, lehet, hogy a nagyobb múzeumokban jelen van, de mi ezeken a kis-közepes helyeken egyáltalán nem tapasztaltuk, vagy úgy mondanám, hogy nem volt zavaró a látogatók száma, mindent kényelmesen meg tudtunk nézni. Azért is jó ez a program, mert míg külföldi utazások során az ember mindig betéved 1-2 múzeumba, addig itthon szinte sosem jut el. Ha nem ütközik tavaly sem családi eseménnyel, biztos, hogy újra részt veszünk az eseményen.
