Nagyon sok helyről hallottam dicsérni ezt a filmet, ezért gondoltam, megér egy próbát. Igaz, bizalmatlan voltam, mert a rendező (Sean S. Baker) előző filmje (Tangerine) nekem nem jött be, különösebben mély nyomot nem hagyott bennem.

A történet szerint Floridában járunk, egy városszéli motelben - olyan igazi amerikai típusú szállás, amiktől egyébként engem személy szerint kiráz a hideg, inkább horrorfilmeket juttat eszembe. Itt azonban a hotel egy apró menedékkel ér fel. Vannak ugyan néha turisták is, de inkább szegény, rossz sorsú családok húzzák meg magukat. Többek között egyedülálló fiatal anyák, akik talán még bőven 20 éves koruk előtt, tehát szinte még gyerekként váltak szülővé, és próbálják a gyerekeiket nevelni. Ki jobban, ki rosszabbul. A gyerkőcök ugyanis - főleg az egyik kislány - egyáltalán nem a jógyerekek mintapéldányai. El is érkeztünk a film erősségéhez: a gyerekekhez.

Hiteles, nagyon jól megtalált gyerekszereplők hétköznapjait követhetjük nyomon, néha talán még a saját gyerekkorunkra is ráismerünk, ahogy a panelek között játszottunk annak idején.

Ugyanakkor, mivel tényleg kicsit neveletlen gyerekekről van szó, nehéz azonosulni velük. Mint ahogy a főszereplő édesanyával is nehéz, mert nem elég, hogy szegény, hogy nincs munkája, hogy esetleg olyasmiből teremti elő a pénzt a lakhatásra, amire senki nem lenne büszke, hanem ráadásul a jelleme, az indulatai, a stílusa, mind-mind taszítóak.

Sajnos nekem emiatt a film átélése, a szereplőkkel való együttérzés teljesen megbicsaklott, és a film közepe táján végleg elmúlt.

Úgy pedig nagyon nehéz szeretni egy filmet, ha nem tudunk együtt érezni a főszereplők sorsával. Ha szinte azért szurkolunk, hogy a kislány elkerüljön innen, amíg még nem késő.

Elgondolkodtató, összességében szomorú film, Willem Dafoe kiemelkedő alakításával, de nem kerül fel a tavalyi kedvenceim közé, utólag sem.

Pontszám: 6,5