Élménypulzus

A Gargano-félsziget bűvöletében

Élmények Pugliaban III.

2019. november 18. - Konika

Amikor Olaszországon belül Puglia elkezdett minket érdekelni, annak többek között az is volt az egyik oka, mert mindenhol azt olvastuk, hogy még felfedezetlen rész, nem érte el a tömegturizmus, és főleg szezonon kívül magunkban fogunk sétálgatni minden felé. Nos, ezek az írások úgy általában 2-3 évesek voltak, és jelzem, Pugliaban most már sok a turista még ősszel is, kifejezetten Alberobelloban vagy Monopoliban (ezekről a helyekről majd a következő bejegyzésben írok). Azonban a Gargano-félszigeten, Puglia északi csücskében tényleg szinte egyedül éreztük magunkat. 

Ez a rész, az olasz csizma sarkantyúja eléggé kiesik a közkedvelt úti célok nyomvonalából, és kevesen veszik rá magukat, hogy ide is eljussanak. Egy szempontból igazuk van: erre a részre nagyon kevés 1 napot szánni, és ha csak egy hosszú hétvégénk van, repülővel érkezünk, úgy tényleg nem fér bele, annyi a látnivaló Barihoz sokkal közelebb is. Ugyanakkor Bariból kb. 2 óra 40 perc autóval a Gargano Nemzeti Park, nem egy leküzdhetetlen távolság: érdemes megnézni, ha legalább egy hétre érkeztünk.

Mi most egy összbenyomást akartunk kapni Pugliaról, ezért nekünk is csak 2 napunk volt a félszigetre, de egészen biztosan tudom, hogy ide bármikor visszajönnék akár hosszú távra, még 2 hétre is. Igen, csak erre a félszigetre, erre a pici csücsökre. Nem volt időnk sem Mattinata, sem Peschichi sem Monte Sant'Angelo felkeresésére így biztos, hogy várost nézni is tudnánk még legalább 2-3 napot, nem beszélve arról, hogy a nemzeti park területe számos turistaútvonalat rejt, úton-útfélen gyönyörű tengerpartokkal, így biztos nem unatkoznánk. Most viszont egyelőre csak arról tudok írni, amit két nap alatt sikerült felfedezünk ebből a csodás, számunkra, magyarok számára tényleg eléggé ismeretlen szegletéből Olaszországnak.

A szállásunk Vieste-ben volt, ami nem a legnagyobb, de nem is a legkisebb város ezen a környéken: kb. 14 ezren lakják, keleti fekvésű, csodálatos óvárossal - a korán kelőknek remek napfelkelte nézési lehetőséggel a bazilika környékén.

Szezonon kívül innen teljesen eltűntek a turisták – mint említettem, Puglia más részein, hiába október legvégén jártunk ott, érezhető volt, hogy egyre felkapottabb lett ez a régió, Viesteben viszont tényleg a helyiekkel ettünk együtt, a helyieket kiszolgáló pizzázóban, és este 8-9 körül már teljesen üresen tátongó utcákon sétálgattunk – semmi félelemérzetünk nem volt itt egyébként.

Vieste óvárosát érdemes bebarangolni, elveszni a pici utcácskákban, megmászni a lépcsőket (sok van!), és különböző pontjairól megcsodálni a kilátást a tengerre. Itt már tetten érhető a pugliai régióra oly jellemző fehér házas építkezés, bizonyos szempontból a horvát tengerparti városokat is eszünkbe juttathatja. A parton több helyen felfedezhetünk még a középkorból megmaradt, faszerkezetű, halászatra használt építményt, az úgynevezett trabuccot, ha pedig túrázni vagy csónakázni indulunk el, akkor a part mentén több erődítményt is láthatunk, amik állítólag kalózjelzésére szolgáltak, mert a középkorban gyakori kalóztámadásnak volt kitéve ez a partszakasz.

Több strandja is van Viestenek, a városon belül is, így pl. a homokos Pizzomunno strand, amely a magas, egyedül árválkodó fehér sziklájáról híres. A legenda szerint Pizzomunno egy halászfiú volt, akit szirének próbáltak meg elcsábítani sikertelenül. A tengeri sellők ezután bosszúból elragadták a kedvesét. Pizzomunno meg akarta menteni a lányt a tenger mélyéről, de nem járt sikerrel, ő maga pedig sziklává változott.

dsc_0838_2.JPG

A fehér szikla egyébként a jelképe is lehetne Garganonak. Az egész félsziget egy mészkőhegységet rejt, amelyet a tenger formázott kedvére a partokon. A fehér és a kék különböző árnyalataiban játszó tengerpart valóban az egyik leggyönyörűbb, amit valaha láttam.

A mészkővel borított táj csipkézett vonásait elsősorban a Vieste és Mattinata közötti szakaszon csodálhatjuk meg, amely azonban további csodás titkokat is rejt: számtalan tengeri barlang bújik meg a sziklák alatt, amiket csak a tenger felől lehet észrevenni.

A városból induló csoportos hajóutakkal meg is lehet ezeket közelíteni, mi is így terveztük, azonban az október itt már tényleg szezonon kívül volt: hiába jelezte az internet hogy még járnak a hajók, a parton azzal szembesültünk, hogy kizárólag vasárnap indítják el a járatokat, azt is csak akkor, ha van elég érdeklődő. Már szomorúan fordultunk volna vissza, amikor felajánlották, hogy egy kisebb motorcsónakkal, csak nekünk kettőnknek is meg tudják mutatni a partot.

Az ár hallatán elbizonytalandotunk, de végül engedtünk a csábításnak: egy privát motorcsónakos túrával, tapasztalt kapitánnyal több mint 3 órán át jártuk a partokat, és a fent említett barlangokba is benézhettünk. Izgalmas volt: a legtöbbnek valóban nem sokkal nagyobb a bejárata, mint a csónak maga, néhol még a fejünket is be kellett húzni. A nagyobb hajókkal erre nem lett volna lehetőség. A borsos árú túra minden perce megérte, folyamatosan az állunkat fogtuk a csodálkozástól. Ha utána három napig csak 4-5 eurós pizzavacsorátok lesz, és semmi másra nem költötök, akkor is megéri erre a programra félretenni. Nincsenek rá szavak, annyira gyönyörű.

Mivel szezonon kívül voltunk a menő, turista éttermeket amúgy is zárva találtuk. Persze azért nem éheztünk, a helyieknek is kellett valahol néha enniük, így végül mindkét esténken egy ici-pici falatozóban kötöttünk ki, ahol a pizzát istenien sütötték (a fenti árakon), az Aperolt pedig bőségesen mérték, és mindig tele volt helyi fiatalokkal is.

Az óvárosban este is járkáltunk, ilyenkor éreztük úgy, mintha egy kihalt, elhagyatott helyen lennénk, annyira látszott, hogy sehol senki ősszel, ugyanakkor a város egyetlen főutcáján azért a helyieket megtaláltuk, még egy nyilvános, nagy bulival egybekötött lánykérést is elcsíptünk.

Még a csónakból napközben, a tenger felől kinéztük magunknak, hogy melyik strandot szeretnénk másnap induláskor a szárazföldről is megkeresni: ez volt a Baia Vignanoteca, ahova egy kicsit szerpentines út vezetett, át kellett vágnunk egy olívaszüreten is, ahol már az úttestre is kiteregették a hálókat, amivel az olívabogyókat fogják fel. A parkolási lehetőségtől még egy meredek, de kitaposott ösvény vezetett az apró kavicsos strandra, ahol az óriási, égnek meredő sziklák között élvezhettük az őszi nyarat, amely idén még itt Dél-Olaszországban is szokatlanul meleg volt, így a vízbe is be lehetett merészkedni. A hely álomszép, és csak itthon, utólag olvastuk, hogy a Wonder Woman egy részét is itt forgatták (az amazonok csatája a német katonákkal). 

dsc_0867_2.JPG

Szomorúan hagytuk el a félszigetet, amely elsősorban természeti szépségével ejtett rabul bennünket, de vissza kell majd térnünk ide, akár a fent említett többi kicsi városka miatt (állítólag Peschichi gyönyörű), akár azért, mert állítólag egy csodálatos szigetcsoport, a Tremiti-szigetek is itt van a közelben, ahova hajójárattal lehet eljutni nyáron…

Holnap Monopoli és környéke lesz terítéken, de visszaolvashatjátok az előző két írást is: hogyan vágtunk neki autóval Dél-Olaszországnak és útközben mit láttunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr7715310116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.