Minden felület attól hangos, hogy mennyire fantasztikus lett az HBO 5 részes minisorozata a csernobili katasztrófáról.

Nem tudok vitatkozni ezen megállapításokkal – a sorozat abszolút megérdemli a pozitív kritikákat. Még azoknak is bátran ajánlom, akik nem szeretik a sorozatokat, mert úgy érzik, túl sok időt vesznek el az életükből. 5 rész azért nem a világ vége, maximum 2-3 este alatt végignézhető még azoknak is, akiknek tényleg nincs sok idejük.

Garantált viszont a döbbenet és a borzongás.

Ez a film nem akciófilm, nem horror, hanem egy kőkemény, valóságízű megrázkódtatás. Nem csak a konkrét katasztrófa miatt, hanem a döntéshozók, az akkori vezetők, politikusok hozzáállása, döntései miatt is: félelmetes, hogy mi minden lehet előrébb való, mint a biztonság.

Hosszas elemzésre nem készültem, csak éppen ha valaki még bizonytalankodott volna, hogy nézze vagy ne nézze, talán én adom meg a végső lökést.

Ne számítsatok hatalmas hollywoodi, vagy képregény világú filmre, ne várjatok lépten-nyomon akciót, hanem készüljetek egy lassú, de minden pillanatában megrázó élményre.

Én hétről-hétre néztem, ahogy megjelentek az HBO go-n az új részek, és minden vége főcím alatt teljesen lefagyva bámultam magam elé, és kirázott a hideg a látottaktól, és persze attól, ahogy a feliratok alatt még hallgatnom kellett a geiger-müller számláló hangját.

A sorozat sikere egyébként nem a valóság alapjának, hanem nagyobb részt a kivitelezésnek köszönhető: elsősorban a forgatókönyvnek (Craig Mazin), hogy ilyen feszült hangulatot tudott teremteni. De kellettek persze a színészek, a látványvilágot megálmodók és a rendező is (Johan Renck). Érdeklődéssel várom, hogy a stáb milyen új munkával rukkol majd elő.

A sorozat tehát szerintem is egy 10 pontos alkotás, én viszont nem tartozom azok közé, akik szeretnének elmenni Csernobilba, és turistaként felfedezni a helyszíneket...