Ebben a májusi novemberben, amikor úgy jöttem haza, hogy fázott a fülem, a kezem, sapkáért és kesztyűért sírtam, szinte hihetetlennek tűnt, hogy a húsvéti hosszú hétvégén nyárias meleg volt.

Nem feltétlenül akartam blogbejegyzésben megemlékezni az akkor tett bükki kirándulásunkról, de most kifejezetten jól esik visszagondolni a kellemes melegre, a napfényre, a víz hűsítő erejére a felfelé mászás közben.

A Molnár-szikla és a Szelete-barlang volt terítéken, amihez a kezdőpontot a legegyszerűbb úgy megtalálni, ha Miskolcról kiérve a Chinoin gyárat állítjuk be a kocsi gps keresőjébe (de buszmegálló is van ott), a parkolóban letesszük az autót, majd a sínek mentén történő pár perces séta után egy éles jobb kanyarral elindulunk a piros jelzésen felfelé. Már egy rövid kaptató után nagyon szép kilátásban lehet részünk, érdemes megállni, és elveszni a bükk erdőinek látványában.

Balra a Molnár-szikla keresztje is látható, ahonnan a legenda szerint két boldogtalan szerelmes vetette magát a mélységbe.

Az utat folytatva egy idő után a piros sávról balra kell fordulnunk, a piros omega, vagy általam barlangjelnek hívott jelzést követve. A barlangot felülről tudjuk megközelíteni, miután egy újabb kilátó pontnál már a festői Palotaszállót is megcsodáltuk.

A barlang óriási bejáratánál csak az meglepőbb, mennyivel hűvösebb van, ahogy belépünk, a kinti meleg után szinte szükség lenne egy kabátra is.

Mi csak könnyű túrát terveztünk erre a napra, várt minket még Diósgyőrben a híres Kisgergely cukrászda a fagylaltjaival, majd otthon a húsvéti készülődés, ezért mi a barlangtól visszafordultunk a kocsihoz, de a túra tovább is folytatható egészen Lillafüredig, ahol a vízesés vagy a Hámori tó is fényképre kívánkozik.

Most már csak újra vissza kell térnie a jó időnek, hogy azok, akik kedvet kaptak elinduljanak a Bükk felé.