Olaszországban a legjelentősebb turistalátványosságokat már megjártuk (pl. Róma, Velence, Firenze, Milánó), ugyanakkor folyamatosan visszavágyunk az országba, imádjuk. Új úti célunk, Bologna leginkább abban különbözött az előző helyektől, hogy itt nem a többi turistát kerülgettük a szűk utcákon, és nem futottunk bele gasztrobakikba, mind például Firenzében, ahol életem legrosszabb pizzáját ettem.
Bologna talán nem (sőt biztos, hogy nem) a legszebb olasz város, viszont egy pezsgő, igazi fiatalos hangulat övezi - köszönhetően Európa legrégebbi egyetemének, az egész városban mindenhol diákok jönnek-mennek. Ráadásul csak itt tudtuk meg, hogy a gasztronómiát tekintve első helyen áll az itáliai félszigeten: egyszerűen nem lehet rosszat enni. Ez a régió (Emilia-Romagna) a szülőföldje a parmezán sajtnak, a pármai sonkának, a legnevesebb modenai balzsamecetnek, továbbá Bologna kifejezetten büszke a kézzel készített friss tésztáira, a különféle töltelékekkel és szószokkal ellátott tortellinikre. (Igen, a bolognai spagettit nem említettem, de nem is szabad felhozni ebben a városban, szinte sértésnek veszik: a bolognai spagetti amerikai találmány, és nem sok köze van bármelyik itt kapható helyi specialitáshoz.)
Bolognát a kövér városnak is nevezik, ezzel is hangsúlyozva, hogy itt a helyiek Olaszországon belül is megőrülnek az evésért, és tökélyre fejlesztették a konyhaművészetüket. (Hogy a városban még egy gasztro Disneyland is helyet kapott, már tényleg túlzásnak tűnik, de nem vicc! A FICO-ba sajnos nem jutottunk el, de legalább lesz miért visszatérni.)
Élveztük az itt eltöltött négy napot, még akkor is, ha sikerült akkor érkeznünk, amikor attól volt hangos a sajtó, hogy egész Olaszországban milyen esőzések, áradások vannak, úgy összességében 10-13 fokot mérhettünk, fújt a szél – eközben otthon, Magyarországon soha nem látott novemberi tavasz, 20 fok és napsütés volt. De ismétlem: Olaszországot még ebben az időben is csak imádni lehet. Ráadásul a tengerparti részeken volt rosszabb a helyzet, Bolognában a szárazföld belsejében árvíztől nem kellett tartanunk, csak az eső esett különféle intenzitással, de egyszer-egyszer a nap is előbukkant.
Szóval Bologna: nincsenek turisták, nincsenek lehúzós éttermek, nagyon szuvenírboltok sem, még képeslapot sem sikerült vennünk, pedig azt mindig szeretek hazaküldeni az utazásokról. Vannak viszont érdekes látnivalók: például az igazi ferde tornyok (a Garisnda és az Asinelli), mert Pisában az nem igazán torony, hanem harangtorony. Sajnos a fényképek alig adják vissza ezt a látványt, pedig 3 méteres elhajlása is van az egyiknek. Van itt ezen kívül óriási dóm (az egyik legnagyobb a világon), vagy a Jeruzsálem negyedben egybeépített templomocskák, ahol azt a tálat is megnézhetjük, amiben állítólag Pilátus mosta a kezeit. És persze az 1088-ban alapított egyetem, ahova szintén bekukkanthatunk, láthatunk néhány középkori magyar címert is a falon az itt tanuló diákoktól, vagy megtekinthetünk egy több száz éves anatómia bonctermet.
De akit a látnivalók érdekelnek elsősorban, keressen gyorsan egy utazási blogot. Én csak azokat az élményeket osztanám meg veletek, amik igazán megérintettek: és az ebben az esetben tényleg a folyamatos evés volt.
Első nap a belvárosi piacon vacsoráztunk egy Aperol mellett. A piacon, kézműves, eszméletlen finom tortellinit ettünk, ami ricottával, rukkolával volt töltve, és valami egészen csodás tejszínes parmezános szósszal leöntve. Ne féljetek tehát, hogy piacot mondok, a Mercato Centraleban bátran rendelhettek.
Tudtátok, hogy itt a bárok többségében ingyen harapnivaló jár, ha egyébként italt fogyasztasz? Nyilván otthon nem működne, mert lerabolnák a teljes svédasztalt, de itt teljesen normális volt, hogy kikérted a koktélodat, majd apró kis olívabogyós falatkát, esetleg chipset vagy salátát vettél mellé. Mert nem tömted magadba, csak egy pici falatkát valamiből megkóstoltál. És minden falatka ájulás finom volt, a helyi sajtok, krémek őrülten jók.
Nem csak piacon ettünk azonban, étteremben is. A Ristorante Re Enzo az egyik legjobb választás volt. Olvastuk, hogy itt nem kell félni a csalódástól, minden étterem olyan, ahova helyiek is szívesen járnak. Itt is igazi olaszok mellett vacsoráztunk, előételnek jöhetett az igazi bivaly mozzarellából készített caprese saláta és a hidegtál a helyi legfinomabb sonkákkal, szalámikkal. Utána következett a tészta, ami egyrészt egy nagyon különleges ravioli volt – valamilyen sajtos töltelékkel, gombás-paradicsomos szószban, a másik pedig egy kagylós spagetti, eszméletlen finom fokhagymás olajban. Mindehhez pedig egy jó pohár helyi fehérbor. Ettünk volna még, de már nem bírtunk.
Napközben mivel enyhítettük az éhségünket? Nem hiszitek el, de itt a legkisebb talponálló pizzaszeletesnél is olyan pizzát kaptál, hogy egy órával később visszamentél még egyért. De ha nem vagy pizza rajongó, akkor egy piadina is megteszi: lepénykenyér, jó forrón, megtöltve minden finomsággal: nekem a friss sajtos–grillzöldséges változat jött be a legjobban, de ezt is lehet jó húsosan kérni.
Utolsó esténket egy olyan étteremben (Cantina Bentivoglio) töltöttük, ahol minden este élő jazz zene megy, ottjártunkkor egy vak zongorista és a társai adták az aláfestést, mindezt egy újabb isteni tortellini társaságában, némi gyömbéres panna cottával levezetve. Isteni volt. Nem is értjük, hogy tudtak nekünk egy kétfős asztalt szorítani, miközben teljes telt ház volt, és amikor a koncert kezdődött, már a lépcsőkön is álltak az emberek, mozdulni sem lehetett. Ilyen hangulatos jazz étteremben még nem jártunk, érződött, hogy Bolognában ennek is hangulata, hagyománya van.
Miért ajánlom tehát a várost? Mert tényleg nem a turistáknak lett kitalálva: ha idecsöppensz igazi olasz hangulatot találsz, igazi olasz ízekkel, igazi sajátos éjszakai élettel.
És ha megteheted, utazz autóval: 8 óra az út, (ha sokat álltok meg pihenni, akár 9-10 is lehet belőle), azonban ahhoz, hogy feltöltsd az otthoni készleteket tésztával, olívaolajjal és parmezánnal, mindenképpen érdemes bevállalni a vezetést. A Barilla tésztákhoz 0,85 euróért jutsz hozzá a szupermarketekben – akárhogy nézem az itthoni ára közel a duplája (jelenlegi árfolyamon kint kb 280 Ft, itthon mindenhol 500 felett adják – de még a magyar tészták is drágábbak). Az olívaolajak árát nem tudom összehasonlítani, mert mindig olyanokat hozunk, amik itthon nem kaphatóak, most is velünk utazott 4 márka is, 6-10 euró körüli összegekben – de hát itthon a Monini is aranyárban van. Parmezánt is hoztunk, abból sokat persze nem lehet, de pár hétig még élvezni fogjuk az ízeit. Hogy a Barilla és egyéb márkájú tészták meddig tartanak ki, az csak az olasz konyha mániánkon múlik majd. Na meg azon, hogy ezután a pár napos kirándulás után nem ártana tartani egy kis fogyókúrát… :)
