Nagyon ritkán, de néha úgy megyek koncertre, hogy nem ismerem a fellépő zenekarokat. Ezen esetekből szintén ritkán, de néha előfordul, hogy olyan zenekart látok, amelyik elrabolja a szívemet.

Ez történt március 9-én a Robotban, amikor betoppantunk az Einstand nevű zenekar fellépésre. Még hallani sem hallottam róluk korábban, ténylegesen azt sem tudtam, milyen koncertre estünk be, de két szám után már vártam, hogy az énekes mondja már el, hogy „Sziasztok, mi vagyunk a ….. zenekar!”, mert nagyon kíváncsivá tettek, kiket is hallhatok.

Stílusban elég nehéz behatárolnom, ők saját magukat így definiálják: posztapokaliptikus turbópop a 3000-es évek slágereivel - de ezzel ugye nem kerültünk sokkal közelebb a megoldáshoz. :)

Hallgassatok bele inkább a Képest című dalukba:

Ami engem nagyon megfogott, hogy összesen hárman voltak a színpadon: az énekes/gitáros, a basszeros/billentyűs (igen, egy személyben) valamint a dobos. És hangzásban mégis olyan telt, súlyos megszólalást produkáltak, mintha sokkal többen lettek volna, vagy mintha még egy másik zenekarnyi téma szólt volna gépről: de nekem úgy tűnt (nem vagyok persze profi hozzáértő), hogy a zene ott, élőben szólalt meg (szuper billentyűs részek vannak). Mindenképpen mozgásra, vagy legalább bólogatásra készteti a hallgatóságot.

Persze otthon azonnal elkezdtem keresni a dalaikat, és pici csalódás ért, mert élőben még sokkal teltebb és keményebb hangzásuk volt (külön dicséret tehát a hangosításért), mint felvételről. De ez csak arra ösztönöz, hogy mostantól keressem a koncertjeiket, és minél többször élőben is meghallgassam őket.

Utóhatás: koncerten a Szemfényvesztő című (ha jól emlékszem) dal volt a kedvencem, de sehol nem találtam: üzenem a fiúknak, hogy nagyon várom azt a dalt is meghallgatható formában valahol a neten...