Élménypulzus

Élménypulzus


A nap filmje – beszámoló a Cinefest 6. napjáról

2019. szeptember 19. - Konika

Végre! Megtaláltam azt a filmet, amiért érdemes volt a Cinefestet idén is célba vennem. És ugyanakkor egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy mindenki egyetértene velem, szerintem a mai társadalmi kérdéseket leginkább feszegető, érdekes, laza, elgondolkodtató, olykor humoros filmet láthattam végre,…

Tovább

A nap filmje – beszámoló a Cinefest 5. napjáról

  Általában eljön az a pillanat, amikor pihenésre van szüksége egy átlagos fesztivállátogatónak (nem csak filmfesztiválok esetén), és nálam ez a keddi napon jött el. Határozottan elzárkóztam attól, hogy kedden versenyfilmet nézzek meg, inkább a dokumentumfilmek és a Kitekintő program felé…

Tovább

A nap filmje – beszámoló a Cinefest 4. napjáról

Hétfőre két versenyfilmet terveztem be: a Kontroll nélkül című német filmtől sokat vártam (mostanában szerintem nagyon jók a német filmek), majd az iráni alkotást, Teherán: a szerelem városát néztem meg. A Cinefest erősségét jelzi, hogy attól még, mert nem találtam meg egyelőre a szívemhez…

Tovább

A nap filmje – beszámoló a Cinefest 3. napjáról

Vasárnap már sokkal jobb kedvvel vágtam neki a mozizásnak, segített az is, hogy egy fokkal kisebb volt a tömeg (közel telt ház volt, csak néhány szabad széket lehetett mindhárom előadásnál látni), és hogy a feliratok is jobban láthatóak voltak (most több is a képre volt téve, nem alá), így…

Tovább

A nap filmje – beszámoló a Cinefest 2. napjáról

Három filmmel indítottam a fesztivált, és nem éppen ez volt a legegyszerűbb napom. Mondhatni, még akklimatizálódom, szokom a hangulatot, kicsit még nyűgös vagyok, nem vettem fel az ütemet. Ez leginkább azon érződött meg, hogy mindhárom filmnél nyűglődtem, rossz kedvem volt: küszködtem azzal, hogy a…

Tovább

Láttunk már jobb filmeket

Néhány nyári filmélmény

  Általában nem emlékezek meg minden filmről, amit látok, főleg azokról nem, amiket otthon nézek meg. Unalmas hétköznapi nyárestéken ezeket az alkotásokat sikerült elcsípnem, és igazán ajánlani csak keveset tudok közülük.   Vihar előtt (Serenity) A pszichothrillerként definiált 2019-es filmben…

Tovább

Mese a mesék városáról

Volt egyszer egy... Hollywood - filmélmény

  Való igaz, ahogy nem rég írtam, a nyár nem a mozizásról szól, de azért az is igaz, hogy egy Tarantino filmet kár lenne kihagyni. Még akkor is, ha egyébként nagyon szkeptikusan álltam hozzá a rendező 9. alkotásához. Miért? Talán több okból is: egyrészt nagyon féltem a témától. Számomra az, ami…

Tovább

A méhek története

Már nem sci-fi kategória arról írni könyvet, hogy eltűnnek a méhek

  A nyár mindig kicsit más számomra az élmények terén. Egyrészt sokkal kevesebb filmet látok (nem az az első gondolatom, hogy moziba rohanjak, és otthon sem a tv előtt akarok ülni), másrészt a sok utazás, szabadtéri program kifejezetten kedvez a könyveknek, így olvasás szempontjából ilyenkor több…

Tovább

Aki megszökik és aki marad

Elena Ferrante - könyvélmény

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon Elena Ferrante regényei csak a nők számára olyan húsbavágóak-e. Én legalábbis többször borzongok meg olvasás közben, annyira eltalál bizonyos érzéseket, gondolatokat. De lehet, hogy olyan érzéseket, gondolatokat, amelyek inkább nőkre jellemzőek? Ráadásul, ha…

Tovább

Stranger Things – ha sorozat, ezt nézd most

Vártam a harmadik évadot idén a 80-as éveket megidéző misztikus, gyerekszereplős sorozatból, de kevésbé, mint a Trónok harcát vagy A szolgálólány meséjét. Míg utóbbi kettő kisebb csalódást jelent nekem, addig a Stranger Things 3. évada kiemelkedő volt, ütött. Hétfőtől péntekig hétköznap esténként…

Tovább
süti beállítások módosítása