Élménypulzus

Us - filmélmény

Rólunk vagy a US-ről mesél Jordan Peele?

2019. március 30. - Konika

Jordan Peele 2017-es filmje, a Tűnj el, olyan hatással volt rám, hogy bizony akkoriban az év legjobb 10 filmje válogatásomba is simán bekerült. Nem is elsősorban azért, mert maga a film olyan fantasztikus, vagy hibátlan lett volna, hanem azért, mert egyedi volt, és még mondanivalóval is rendelkezett.

Ezzel pedig azon rendezők közé is bekerült nálam (pl Tarantino, Nolan), akiknek a munkáit mindig nagy érdeklődéssel várom, és mindig bízom abban, hogy az új filmjük is legalább olyan jó lesz, mint az előző.

Nos a Mi című pszicho-horrorját is nagyon vártam, az előzetesét is jó párszor megnéztem. Végül talán egy hajszálnyival kevésbé tetszett mint a Tűnj el, ugyanakkor egyértelműen nagy hatással volt rám, azzal álmodtam, sőt még másnap is a történeten törtem a fejem.

Nagyon nehéz a storyról mesélni, mivel a meglepetésekben van a film legnagyobb ereje, így csak annyit mondanék el, hogy adott egy kislány, aki 1986 nyarán a tengerparton elcsatangol a szülei mellől, és besétál egy vidámpark kísértetházába (vagy valami olyasmibe), ahol aztán egy tükörfalakkal borított útvesztőben eltéved és halálra rémül. Ezután kb. 30 évvel később járunk, amikor a kislány már maga is családanya két gyerekkel, éppen családi nyaralásra érkeznek. Éjjel pedig egy ugyanolyan család jelenik meg a házuk előtt, mint ők maguk.

Innentől többször vág vissza a film a kislányhoz, és ahogy haladunk előre az időben egyre világosabb lesz, hogy mi is történt sok-sok évvel ezelőtt, ám a teljes valóságra csak a film legutolsó perceiben döbbenünk majd rá.

Nem vagyok horror rajongó, és talán ez a film nem is igazán tipikus horror, mivel imádtam. Rémisztget, ijesztget, de nem azon a nagyon ideglelős szinten, inkább a szívdobogásod ébreszt rá, hogy egyfolytában izgulsz. Valamiféle belülről fakadó feszültséget gerjeszt a film ügyesen. Nagyon nagy dicséret a színészeknek, a vágónak, és persze a forgatókönyvíró-rendezőnek.

Ráadásul nagyon érzékeny vagyok a filmzenékre, hogy egy rendező mennyire érzi a zene és a történet összhangját, jól tud-e választani a már kész dalok közül, vagy hogy a zeneszerzővel mennyire tud együttműködni. Jordan Peele-t istenítő írásom – legalábbis kezd ez az egész annak tűnni – arra is ki kell hogy térjen, hogy mennyire fantasztikus volt a zene: az I've got 5 on it című dalnak horrorisztikussá való keverése, átköltése, valamint az, ahogy erre rávágták a történéseket egy táncjelenettel együtt a film vége felé, az valami igazán katartikus volt. Legalábbis számomra.

Szóval miközben azt érzem, hogy a rendező egyértelműen fejlődött a Tűnj el óta (akár a zenehasználat, akár a történetvezetés, a forgatókönyv feszültséggel való megtöltése tekintetében), közben mégis, valamiért nehéz kijelenteni, hogy ez a film jobb is lett. Vagy mégis? Mire az írás végére érek, kezd megváltozni a véleményem. Nagyon más film, de mindkettő nagyon erős. 

A Mi képes megdöbbenteni, és a végén is csavarni még a történeten, fantasztikusan van összevágva, a színészek zseniálisak. Egy-két jelenetnél azt éreztem, hogy ici-picit gagyiba mentünk át, és valójában a végkifejlet is rengeteg kérdést hagyott nyitva, amiken én még elmerengtem volna - talán ezért van némi hiányérzetem.

Még egyszer hangsúlyozom: ha meg szeretnéd nézni a filmet, lehetőleg ne olvass róla semmit – talán még ezt az írást sem kellett volna, és az előzetest sem feltétlenül ajánlom. Ugyanis hagynod kell, hogy a meglepetések odaszegezzenek a székbe, és hagynod kell, hogy az események magukkal ragadjanak. Utána már nézegethetsz akár teória videókat is, ahol a film végét elemezgetik a máris nagy számban létező Mi-rajongók. Összeesküvéselmélet-hívők előnyben.

Másnak is volt már rémálma ollóval?

Pontszám: 8

A 64-es betegnapló – filmélmény

A fejlett nyugat sem mentes a borzalmaktól és az őrültektől

Lelkesen, de azért mérsékelt lelkesedéssel nézem már évek óta a dán rendőrpáros, Assad és Carl nyomozásait a Q-ügyosztályon, ahol a megoldatlan, régi poros aktákat veszik elő, és próbálják friss szemmel látva mégis lezárni azokat.

Az eddigi részeket egységesen egy erős 6-7 közötti pontszámmal értékelném, szívesen néztem meg mindet, így kíváncsian vártam az újabb epizódot, a 64-es betegnaplót is. Azt hiszem, ez az első, amelyet még máskor is elő fogok venni, ugyanis nem csak élvezetes időtöltés volt, hanem elgondolkodtató is egyben.

A nyomozóink életében eljött az a pillanat, amikor Assad szeretne előrébb lépni, és mivel erre azért az elfekvő ügyek osztálya kevésbé alkalmas, egy másik egységnél pályázott meg állást. Valójában egy hete maradt a morcos, antiszociális Carl társaságában, ám éppen ekkor egy új ügy is felbukkan. Egy társasházi lakásban, egy rejtett, befalazott szobában kísérteties csoportképre bukkannak: három mumifikálódott holttestet találnak egy asztal körül ülve, a pillanat kísértetiességében megmaradva, várva, hogy egyszer majd valaki rájuk találjon. A gyilkosság kb. 10-12 éve történt, de az ügy szálai még régebbre nyúlnak vissza, a 60-as évekre.

A filmben párhuzamosan vágva, egymás mellett haladunk előre a jelenben a nyomozással, és emellett ismerjük meg a 60-as évekből Nete-t, akit az akkor még hivatalosan is működő női otthonba visznek: egy olyan helyre, ahova az erkölcsileg züllött lányokat, asszonyokat vitték büntetésből.

A hely rémisztő, és nem csak azért, mert ez a távoli sziget, és maga a női otthon valóban létezett, hanem azért is, mert a múlt szálai a jelenbe is elérnek, és a film ügyesen lavírozik az idősíkok között, óvatosan mutatja meg, hogy amiket már a 60-as évek Dániájában is elfogadhatatlannak tartanánk, az akár a jelenben is megtörténhetne. Nehéz a történetből többet elárulni, ha nem akarom lelőni a nyomozás részleteit, és ha tényleg izgulni akartok a film közben. Ez a rész ugyanis abban is különbözött az előző nyomozásoktól, hogy itt egész sokáig vagyunk bizonytalanságban tartva a gyilkos személyét illetően, így szerintem tényleg érdekfeszítőbb lett az előzőekhez képest a 64-es betegnapló.

A történeten túl még a két főszereplőnk kapcsolata is itt éri el az igazi mélységeket: eddig elnézhettük őket, mint két nagyon össze nem illő embert, akiket tényleg csak a közös munka tart össze, most viszont végre megmutatkozott, hogy Carl sem egy teljesen antiszociális lény – csak ügyesen titkolja.

Nálam megéri a 7,5 pontot (a végső jeleneteknél sajnos volt egy kis logikátlanság, de megbocsátható).

Ajánlom mindenkinek, akiknek bejött az előző három nyomozás története is (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta), de azoknak is, akik most először kapcsolódnának bele ebbe a dán krimibe.

Tasso a Színművészetin

Ami kihívás a színésznek, olykor kihívás a nézőnek is

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés-színész osztályának néhány tagját volt szerencsém látni múlt héten a Tasso című darabban, mely nem egy könnyen értelmezhető/fogyasztható drámája Goethe-nek, de talán még ennél is nagyobb gond, hogy nem is igazán izgalmas, talán eljárt felette az idő: a mai felgyorsult világban egy művész saját magával való küzdelmét nem igazán akarjuk figyelni, megérteni, nincs rá időnk és nem is nagyon érdekel minket.

Egy szó, mint száz, a darab nem lett a kedvencem, nem érintett meg, ugyanakkor a színészeknek láthatóan kemény feladatot adott, a nyelvezet és a szituációk is kihívást jelenthettek, amiket egyébként jó érzékkel mind meg is oldottak.

Korábban ettől az osztálytól a George & Cole-t láttam, ami lényegében egymástól különálló zenés jelenetekből épült fel, és csak az derült ki belőle, hogy az osztályból mindenki elfogadhatóan tud táncolni, énekelni már kevésbé (volt persze, akinek érettebb, képzettebb hangja volt, de az is kiderült, kinek kellene kevésbé erőltetni ezt a zenés dolgot). Az viszont akkor nem derült ki, ki mennyire lenne jó prózai színész. Emiatt mindenképpen örültem, hogy láttam a Tassot, mert összességében pozitív benyomásokkal távoztam: minden szereplő, de kiemelten a főszerepet alakító Mentes Júlia meglepően kidolgozottan, érthetően és színvonalasan oldotta meg a feladatot.

Szurkolok mindannyiuknak, hogy izgalmas, jó munkák várjanak rájuk - persze lehetőleg olyanok, amik a nézőket is felcsigázzák.

Novellafilm a vadnyugatról

Buster Scruggs balladája

 

Az Oscar gála lassan tényleg a feledésbe merül, bár van még egy-két film, amit a megnézendő listán tartok. Buster Sruggs balladáját is azért néztem meg, mert több kategóriában is jelölve volt (pl. forgatókönyv, jelmez), na meg azért, mert a Coen testvérek rendezték, de ezen felül semmi mást nem tudtam róla.

Ami kicsit hiba volt: nem tudtam ugyanis előre, hogy nem egy egységes egész filmet kapok, hanem egy tematika köré felhúzott rövidfilmek láncolatát, amelyeket a koszos, bűnös vadnyugat tart össze. Sajnos tudatlanságom miatt az első két történet közben ezen kattogtak a gondolataim, így az elején kicsit elvitte a figyelmemet, hogy elfogadjam a mű szerkezetét. De ti, ha tervezitek megnézni a filmet, most már előre tudjátok: összefűzött, egymástól különálló történeteket néztek majd meg az 1800-as évek Amerikájáról.

A film felépítése szerint egy könyvet lapozunk, ahol a különálló fejezetekhez egy-egy rajz is társul, mintegy illusztrációként a meséhez. Mert bizony ezek a történetek apró meséknek is beillenek, még úgy is ezt merem mondani, hogy bizton állíthatom: a történetekben a közös a halál, az embertelenség és az embernek maradás. Főhősünk lesz egy daloló, győztes típusú bandita, egy szépen szavaló színész, egy szótlan-szerencsétlen bankrabló, egy karavánnal tartó egyedülálló fiatal nő, egy aranyásó bácsi és egy érdekes társaság egy postakocsiban utazva. Van-e olyan történet ezek között, amely mutat némi reményt, ami esetleg nem végződik szomorúan? Van. De természetesen nem árulom el előre, hogy melyik az. A többség azonban a vadnyugati világ minden szerencsétlenségét és reménytelenségét bemutatja.

Nem kaptatok még kedvet a filmhez? Pedig nem csak a Coen testvérek miatt éri meg áldozni rá az időnkből, hanem a színészek miatt is: például Liam Neeson szótlan-kegyetlen alakja vagy James Franco ügyetlenkedése miatt.

Személyes kedvencem talán egyben a legsötétebb történet is volt: a végtagok nélküli színészről és kísérőjéről, a vándorszínház tulajdonosáról. A befejezés nagyon erős, mégsem hatásvadász módon váli, azzá.

A második kedvencem a karavánnal utazó lányé volt, az pedig azért, mert annyira meglepett a vége: egészen más befejezést vártam.

Összességében nagyon szerettem a filmet, és miután felocsúdtam a kezdeti csodálkozásomból, és elfogadtam, hogy pici történeteket nézek, már egészen be is szippantott a világa. Azt sajnáltam igazából, hogy a legutolsó történet nem érintett meg, nekem ott leült a ritmus, és nem döbbentett meg: emiatt kicsit lejjebb pontozom az egész filmet, mint szerettem volna: 7,5 pont

Bátram ajánlom bárkinek, bár biztos, hogy nem mindenkinem lopja be magát a szívébe az alkotás. Ugyanakkor akit elkap a varázsa, annak nagyon tetszeni fog.

Apró mesék - filmélmény

Mese a szélhámosról

 

Szász Attila új filmjét vártam is meg nem is. Számítottam jóra is meg rosszra is. Igazából kaptam jót is és rosszat is. A Félvilág című filmjét szerettem is meg nem is, ott elkapott a hangulat, a korábrázolás, ahogy az Apró mesékben is. A színészválasztással itt is, ott is, volt hogy egyet értettem, volt, hogy kevésbé, annak ellenére hogy alapvetően jó karaktereket talált, akik jól is játszottak, mégis néha volt amolyan idegenérzésem, amikor csak a civil színészt láttam és nem a szerepet. De ez nem a rendező hibája, hanem sokkal inkább a saját előítéleteimé. Most például Szabó Kimmel Tamástól féltem borzasztóan, számomra ő nem egyértelmű megítélésű, és a film elején hozott szélhámos karakterrel nem is tudta belopni magát a szívembe. Összességében azért a film végére meg tudtam barátkozni vele is.

A történet a második világháború után játszódik, akkor, amikor még nagyon sokan keresték, várták haza rokonaikat, férjeiket, fiaikat a frontról vagy a fogságból. Szabó Kimmel Tamás alakította Hankó Balázs is megjárta a poklot, ám hazatérve már abból szerez magának egy kis pénzt – vagy olykor szállást, reggelit – hogy aggódó szülőknek, feleségeknek mesél a háborúból hazavárt gyerekükről, férjükről, akivel közösen együtt járták meg a poklok poklát. Vagyis nem, nem is ismerte őket, de azért mesélni ügyesen mesél ez a fiú, míg egyszer lebukik, menekülnie kell, és egy erdei házikónál talál menedéket, ahol egy fiatal szépasszony szintén hazavárja a férjét. Vagyis hogy egyáltalán nem várja haza, mivel jobb lenne nélküle az élet.

Az alapszituáció nem rossz, egész jól fel volt építve a történet, de összességében sokszor feszengtem a székemen, abban sem voltam biztos, hogy moziba való-e a történet, vagy inkább színházba.

Stílusban előkerült a film noir-ok világa, bár nekem kicsit idegenül hatott az egész a háború utáni vidéki Magyarországon. Valamiért én a noirt a nagyvárosokhoz kötöm és a titokzatos krimikhez. Ez pedig inkább volt vidéki történet, és nem krimi, sokkal inkább egy pszichológiai dráma, ami inkább a szereplők fejében játszódott. Nem nagyon értek meglepetések sem, volt viszont drámai feszültség, és azon agyalás, hogy vajon hazudik-e itt valaki vagy sem. Én valamiért számítottam volna valamilyen csavarra azon felül, hogy a szélhámosból hős lesz, a női karakterben (Kerekes Vica) több lehetőséget láttam.

Sajnos a zenével sem voltam mindig elégedett: volt, hogy pont megfelelő volt, de még többször éreztem azt, hogy túlzott a cselekmény mondanivalójához képest. A feszültséget néha a zene keltette, nem az, amit láttam.

A képek egyébként szépek voltak, és a színészek is mind jól játszottak, ezért mondhatnátok, hogy csak kifogásokat keresek, pedig nem: a moziszékben ülve is sajnos volt időm gondolkodni, elméleteket gyártani….tehát sajnos a tempó is néhol teret engedett az én állandóan zakatoló agyamnak.

Egynek nem rossz, de azért nem mondanám, hogy bekerült a kedvenc magyar filmjeim közé.

6,5 pont

A függőség érthetetlensége

Csodálatos fiú - filmélmény

Az az igazság, hogy még mindig azt gondolom - és kb. ezt gondolom 15 éve -, hogy aki a kábítószerfüggőségről akar jó filmet látni, az a Requiem egy álomért című filmet nézze meg.

A Csodálatos fiú csak akkor tud némileg újat mondani, ha nem a fiú szemszögéből nézzük az eseményeket, nem őt akarjuk megérteni (mert véleményem szerint őt nem is lehet), hanem az apjára koncentrálunk, és minden tekintetben őt tesszük meg a film főszereplőjének, és őt próbáljuk megérteni, az ő helyzetét próbáljuk felfogni. Mennyire szörnyű az, amikor a gyerekedből kábítószerfüggő lesz, és ugyan te mindent megteszel érte, a létező összes módon próbálsz rajta segíteni, de eljön az a pont, amikor be kell látnod, hogy nem tudod megmenteni, minden segítség kevés, ha a függő maga nem akar, vagy valamiért nem tud változtatni az életén.

A film egyébként borzasztóan hosszú, lassú, néha kellemetlenül soknak tűnik a szenvedés és legfőképpen az, hogy nehéz megértenünk a függő személyt magát: mert sokkal könnyebb elfogadni, ha olyan valakit látunk elbukni, a mélybe zuhanni, akit a körülményei szinte taszítottak a szakadék felé, mint ha olyan valakit látunk, akinek látszólag tökéletes gyerekkora volt, tökéletes az élete. Márpedig ebben a filmben a csodálatos fiúnak, tényleg mindene megvan: szerető apa, aki ugyan elvált az anyjától, de az új házasságban, szuper-édes féltestvérekkel és jó fej mostohaanyával igazából minden adott volt ahhoz, hogy boldog családi élete legyen. Emellett láthatóan az iskolában is ügyes, kifejezetten jól ír, tud szörfözni, stb. Mi visz tehát rá valakit arra, hogy a legkeményebb drogokhoz is hozzányúljon, ha egyébként az életében nincs olyan pont, ami ezt a gyengeséget vagy menekülést indokolná? Ahhoz szoktam, hogy olyan függőket látok, akiknek vagy a családjuk rossz, vagy nagyon szegények, vagy rossz baráti társaságba keverednek: de itt egyiket sem látjuk, és emiatt nagyon nehéz elfogadni, hogy lehetséges egyáltalán az alapszituáció. Éppen emiatt sajnálni sem tudom ezt a fiút, és együttérezni sem tudok vele.

Az apa lett így számomra a főszereplő, vele próbáltam meg végig azonosulni, neki szurkoltam valójában.

A film végi kiírás megalapozza a film elkészültének okát, és hogy ez egy fontos probléma az Egyesült Államokban: az 50 év alattiaknál a vezető halálozási ok a túladagolás. Ez tehát mindenképpen olyan téma, amivel foglalkozni kell, a helyzet nem javult az utóbbi évtizedekben, hanem inkább romlott. De nem ez a film lesz az, amit a fiatalokkal újra lehetne nézetni, nem hiszem, hogy különösebben lekötné őket, és emiatt azt sem hiszem, hogy ez a film önmagában bárkin is segítene…

Sajnos csak 6 pont, elsősorban tehát a nehéz azonosulás, és a film tempója miatt, valamint hiába imádon Timothée Chalame-t, ebben az esetben Steve Carell vitte el a pálmát alakításban.

 

Figyelünk

Színházélmény

Még február közepén láttam Kelemen Kristóf Megfigyelők című darabját a Trafóban, csak a nagy Oscar láz idején, a sok film közepette, nem volt időm megemlékezni róla.

Adódik az első kérdés: ki az a Kelemen Kristóf? Én legalábbis korábban még nem hallottam róla, pedig ennek a darabnak írója és rendezője is egy személyben. Ráadásul sem a darab, sem a rendezés nem rossz, sőt: kifejezetten megtekintésre ajánlott, így a fiatal, dramaturg szakon végzett Kelemen Kristófra érdemes lesz odafigyelni.

A 60-as évek Magyarországára kalauzol bennünket a darab, amikor az akkori színművészeti egyetem egyik filmrendező tanulóját beszervezik, hogy jelentsen angol származású osztálytársáról, akiről azt gyanítják magasabb körökben, hogy az angol hírszerzésnek kémkedik. Mennyire nehéz beszervezni valakit, hogy jelentsen? A darab szerint egyáltalán nem az: mindenkinek van gyenge pontja, és azt egy diktatórikus rendszerben egészen pontosan ismerik, tudják zsarolásra használni: lehet, hogy valakinek rejtegetnivalója van a szexuális érdeklődéséről, lehet valaki szeretne bekerülni egy bizonyos felsőoktatási intézménybe, lehet, valakinek csak elnéznek egy apróbb félrelépést, ha cserébe kapnak valamit.

Érdekes látni, hogy ennyire mai, fiatal művészekkel is készülhet erről az időszakról jó darab: ez valamennyire azt mutatja, hogy ugyan már akár 50-60 évvel is túljutottunk a legsötétebb kommunizmus időszakán, a téma még mindig felcsigázza a fiatal alkotókat.

Látatlanban azt mondtam volna, hogy miért nem készítenek friss darabot a mai világ mai problémáiról, amibe ők, a fiatalok látnak bele a legjobban: a kamerás megfigyelésekről, az internetes követésről, a viselkedésünk és életünk legutolsó, apró kis mozzanatának követhetőségéről: anélkül, hogy erre akár csak egyetlen embert is meg kellene kérni, hogy figyeljen meg minket, ma már megteszi ezt a technika önmagától is.

Ugyanakkor a darab mégis tanulságos, tehát nem róhatom fel neki, hogy a témaválasztásával a múltba nyúl és nem a jelenbe, mert nem bukott bele a vállalkozásba. Jól felépített párbeszédek, egész jó színészi alakítások, jó érzékű ritmus, feszültségkeltés és -oldás, ügyes rendezés.

Kritikám is van? Egy kevés: imádom, ha vannak zenés betétek a prózai darabokban, de azt kevésbé, hogy a prózai színészek nem tudnak énekelni (tisztelet a kivételnek persze). Attól még, mert valaki hangokat és dallamokat viszonylag tisztán vissza tud adni, attól még az énekléstől, mint önálló művészettől fényévekre állhat a végeredmény. Én is meg tudom tanulni hiba nélkül Ady bármelyik versét, Shakespeare bármelyik monológját, de elmondani mégsem tudom majd úgy, olyan érzésekkel, ahogy egy igazi színész tenné. Valahogy így van ez az énekléssel is – persze én túlságosan vájtfülű vagyok, de nálam mindig illúzióromboló, amikor az ének nem ott szólal meg, ahol kellene, nem azok a zengék, arcüregi teltségek vannak meg benne, amiknek kellene, és ha az érzelmek teljesen hiányoznak a kiénekelt hangocskák mögül.

Ezért én magam jobb szeretem, ha a prózai színdarabok zenés betétjei inkább profi énekesek profin előadott, bejátszott felvételei.

Ezen kívül nekem a meztelenség is kilógott a darab egységéből, így miközben nagyra értékelem, amit láttam, 7 pontot tudok adni összességében.

 

Jó filmek, amelyek lemaradtak az Oscar díjról

Az Oscar margójára

A februári nagy Oscar-lázban jutott eszembe, hogy fel kellene idéznem a korábbi évek nagy nyerteseit és veszteseit a legjobb film kategóriában. (Az idei tippjeimet itt olvashatjátok, a végeredményeket pedig itt.) Felmerült bennem, hogy az eltelt idő távlatából megnézhetném, tényleg jó helyre került-e mindig a díj. (Természetesen azzal tisztában vagyok, hogy az elismerés sokkal inkább egy jól felépített kampány, marketingstratégia eredménye, nem pedig a kiemelkedő alkotásoknak szóló elismerés, de még mindig vagyok annyira naiv, hogy szeretném, ha a kettő találkozna egymással.)

Azért csak a 2000 utáni filmeken futok most végig, mivel körülbelül onnantól számítható a saját filmimádatom is, amikor már én is figyelemmel követtem a díjátadókat és egyre többet jártam moziba. Nem biztos, hogy az utóbbi 2-3 évben már egyértelműen kijelenthető, melyik film lesz igazán örök érvényű darab, de teszek arra is egy kísérletet.

 

  1. Nyertes: Gladiátor

A mai napig imádom ezt a filmet, nem tudok vitatkozni a díjjal. A jelöltek közül egyébként szerettem még az Erin Brockovich-ot és a Tigris és sárkányt is - bár ez utóbbit nem nézegetem évről évre, míg Julia Roberts filmjét igen.)

  1. Nyertes: Egy csodálatos elme

Nem vitatom, hogy jó film, azonban sosem néztem újra, nem érdekelt annyira a történet, hogy ismét át akarjam élni. A jelöltek közül – vessetek meg! - nálam a Moulin Rouge az örök kedvenc, imádom a rendező, Baz Luhrman látványvilágát, és az egész mozi hangulatát – tudom, hogy megosztó film, de mindenképpen emlékezetesebb, mint a nyertes alkotás.

  1. Nyertes: Chicago

Simán rá fogom, hogy mivel az előző évben nem merték egy musicalnek adni a fődíjat, ezért itt pótolták kicsit az akkori szavazatokat. Csakhogy számomra a Chicago semmiben sem mutat újat, nem elég különleges, ami miatt Oscart érdemelne… Pláne, hogy olyan filmekkel volt versenyben, mint Az órák, A zongorista, vagy a New York bandái. Személy szerint nehezen választanék ezek közül, talán Az órák az a film, ami a leginkább megérintett, és amiben a legkiemelkedőbb alakítások voltak.

  1. Nyertes: A gyűrűk ura: A király visszatér

Valamikor csak muszáj volt ennek a trilógiának díjat adni. De aki ismer, tudja, hogy mennyire nem vagyok Gyűrűk ura rajongó…. Totálisan hidegen hagy az egész történet, egyszerűen nem vagyok fantasy-fan. Melyik mozinak adtam volna helyette? Ebben az esetben jó a kérdés: egyik film sem került be a kedvenceim közé, de lehet, hogy van, aki az Elveszett jelentést említené.

  1. Nyertes: Millió dolláros bébi

Egyet tudok érteni a díjjal, mert valóban kiváló filmről beszélünk. Egyszer láttam. A jelöltek közül az Aviátort talán háromszor, a Ray-t pedig számtalanszor. A Ray nálam minden idők legjobb filmjei listámon is helyet kapott, tehát szívem szerint azt díjaztam volna.

  1. Nyertes: Ütközések

Emlékeim szerint annak idején kifejezetten örültem ennek a díjnak, utólag is csak azért bizonytalanodom el, mert soha nem néztem meg másodjára vagy harmadjára ezt a filmet. Igaz, a többi jelöltet sem (pl. Túl a barátságon vagy a Capote).

  1. Nyertes: A tégla

Imádom Scorseset. Imádom a film eredetijét, a Szigorúan piszkos ügyeket. Mégsem szurkoltam A téglának, pontosan azért, mert nem repestem a gondolattól, hogy egy remake-nek adjanak díjat, ami ugyan jól sikerült, de az eredetinek – szerintem legalábbis – a közelébe sem ér.

Itt persze teljesül az a kikötésem, hogy olyan filmről legyen szó, ami újranézhető és maradandó, de ha megkérdezitek, a jelölt filmek közül melyik maradt meg bennem ennél jobban, akkor A család kicsi kincsét mondanám.

  1. Nyertes: Nem vénnek való vidék

Ebben az évben nem volt egyértelmű kedvencem, a Nem vénnek való vidéket is visszafogottan szerettem csak. A Juno-t jobban bírtam, mégsem igazi Oscar film, de ha valamit újra néznék, akkor az lenne az.

  1. Nyertes: Gettómilliomos

Nagy közönség-kedvenc film volt, emlékszem, hogy tömve volt a moziterem, bár nekem különösebb emlékeim 10 év távlatából nincsenek a filmmel kapcsolatban. Bár szerettem A felolvasót is, ebben az évben talán nem volt igazán maradandó egyik film sem...?

  1. Nyertes: A bombák földjén

Kiemelkedő film, elgondolkodtató, de nálam ez is egyszer nézős mozi volt. A jelöltek között viszont többször láttam a Fel! című animációs filmet, de a Becstelen Brigantyk és az Avatar is ebben az évben volt jelölt – lehet vitatkozni ez utóbbi két film értékein, de kétségtelen, hogy mindkettő nagyon sok embernek ott figyel a polcán egy díszdobozos kiadásban. Ha kényszerítetek, hogy válasszak, akkor a Becstelen Brigantykra voksolok egyébként.

  1. Nyertes: A király beszéde

Nem rossz film, de… a 10 jelölt film között ott van az Eredet, amit órákon keresztül lehet elemezgetni, a hibáit boncolgatni, de akkor is: nem az az a film, amit muszáj újra és újra nézned, hogy minél több réteget megérthess az egymásra halmozott jelentésekből? Szerintem az egy olyan mozi, amiről még 20-30 év múlva is beszélünk majd.

  1. Nyertes: A némafilmes

Igen, tudom: ez egy tisztelgés Hollywood előtt, meg egyébként is különleges, egyedi alkotás, olyan, amilyet már nem láthatunk a mozikban – mivel már nem forgatnak némafilmeket. Nem volt rossz, ne értsetek félre: de kérem, jelentkezzen, aki valaha is otthon újranézte… És közben ott volt Az élet fája és A segítség is! Előbbi nagyon megosztó film, így talán elfogadhatom, hogy sokak fanyalognának, ha az nyert volna, viszont A segítség nálam top 10-es film, és legalább tízszer láttam már.

  1. Nyertes: Az Argo-akció

Annak idején, amikor láttam Az Argo-akciót, kifejezetten jó filmnek tartottam, és a győzelmével is egyet tudtam érteni. Viszont az eltelt időszakot figyelembe véve, nem ezt a filmet nézegetem otthon azóta is. Többször láttam viszont a Django elszabadult, a Pi életét és a Napos oldalt is. Melyiknek adnám? Nehezen tudok választani, de a szívemhez legközelebb talán a Napos oldal áll.

  1. Nyertes: 12 év rabszolgaság

Ez egy nagyon erős év volt. A 12 év rabszolgaság sem rossz, de mondok akár három jobbat is: Gravitáció, Mielőtt meghaltam, A Wall Street farkasa. Utóbbi kettő nálam bármikor újranézős egy esős vasárnapi napon, míg a győztes filmet nem néztem meg soha többé.

  1. Nyertes: Birdman

Most sokan lehet, hogy megrökönyödnek, de imádom ezt a filmet… Nem is nagyon tudom, mit lehetne tenni a helyére: még ha jó film is akár a Whiplash, akár A mindenség elmélete, egyik sem lehengerlő számomra.

  1. Nyertes: Spotlight – Egy nyomozás részletei

Nagyon szerettem a Spotlightot, bár tipikusan egyszer nézős mozi. A többi jelölt közül számomra még kiemelkedő volt A visszatérő és A szoba, de valójában nem akarom vitatni a győztes film sikerét. Bár kétségbe vonom, hogy évek múlva még hány embernek fog eszébe jutni.

  1. Nyertes: Holdfény

Elismerem a Holdfény fontosságát és erényeit, a díjat nem venném el tőle. A jelöltek közül mégis sokkal jobban szerettem akár A számolás jogát, akár a Kaliforniai álmot, és igen, vessetek meg az Oroszlán az, amelyiket már számtalanszor újranéztem a jelöltek közül, nekem az volt érzelmekben a legerősebb film. (És mielőtt bárki felhozná: A régi várost nem szeretném újra megnézni. Soha)

  1. Nyertes: A víz érintése

Azt hiszem 2000-től számítva a nyertesekre eddig egyszer sem mondtam – még ha nem is voltam maradéktalanul elégedett velük – hogy teljesen kiakadtam a győzelmén. A víz érintését viszont én annyira utáltam, hogy legszívesebben már a moziban ott hagytam volna a vetítés felénél. Nem tudom, ki hogy van vele, az utóbbi két évtized legtúlértékeltebb filmjének tartom, és egyáltalán nem hiszem, hogy 10 vagy 20 év múlva bárki ezt a filmet emlegetné a kedvencei között….mondjuk ezt ma sem érteném, nem csak 20 év múlva. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha viszont 20 év múlva, tömegeket találnánk, akik csillogó szemmel idézik fel a Dunkirk egyedi idősíkos rendezését, a Tűnj el meglepő, formabontó történetmesélését, vagy a Három óriásplakát Ebbing határában kiemelkedő színészi alakításait, forgatókönyvét, emlékezetes stílusát. Mindhármat szeretem, de jelenleg a Három óriásplakátot tartom az egyik kedvenc filmemnek.

 

2018. legjobb filmje a Zöld könyv lett, szerintem nem érdemtelenül kapta a díjat, de hogy hosszú távon is emlékezetes lesz-e, vagy mindenki csak a Bohém rapszódiát esetleg az Alelnököt emlegeti majd erről az évről, azt még nem tudhatjuk biztosan.

 

Még egy fájó pontot megemlítenék a végén: a 2012-es jelöltek közé sem került fel minden idők egyik legjobb filmje, a Wachowski testvérek Felhőatlasza. (Nálam simán ezé a filmé a legjobb smink, legjobb látvány, legjobb zene, legjobb rendezés, legjobb vágás, legjobb forgatókönyv, legjobb film díja – és még csak nem is jelölték!)

 

Nagyobb arányban érzem azt, hogy nem életem legmeghatározóbb filmélményei kapták a fődíjat, de ez csak egy valamit mutat, amit eddig is tudtunk: az Oscar végeredményben nem sokat jelent. Legalábbis nekünk, nézőknek.

A díjazottak – Oscar 2019.

Mielőtt felsorolnám a nyerteseket, ejtsünk pár mondatot magáról a gáláról.

Nekem kicsit hiányzott a műsorvezető, pedig én is mindig panaszkodom, de a gála nem attól lesz érdekfeszítőbb, hogy nincs hozzá levezénylő, összekötő elem. Elvesztettünk egy olyan pontot, amin ha vicces, akkor szórakozni lehet, ha nem, akkor legalább kibeszélhetjük. Így igazából tényleg nem sok izgalmat lehet felidézni a gáláról.

A kedvenc momentumom egyértelműen az volt, amikor Mike Myers és Dana Carvey a Wayne világának főszereplői felkonferálták a Bohém rapszódiát, és kicsit felidézték a film (mármint a Wayne) hangulatát.

Kicsit csalódtam a Shallow című dal élő előadásában: az még rendben is van, hogy Bradly Cooper nem énekes (csak olyan színész, aki azt hiszi, tud énekelni), tele volt hamiskás hangokkal, de Lady Gagát is hallottuk már ezerszer jobb formában. Izgult volna ő is?

img_20190225_040015.jpg

Kedvenc ruhámat a Zöld könyvet bemutató Amandla Stenberg színésznő viselte, aki úgy összességében is csodásan festett, tökéletes frizura, smink, harmonikus, elegáns, mégis egyedi jelenség volt.

Milyen (vagyis mekkora) ékszer lógott Lady Gaga nyakában? (Erősen emlékeztetett arra a darabra, amit Kate Hudson viselt a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmben.)

 

Térjünk át a díjazottakra, kezdjük a legtöbb díjat kapott filmekkel:

 

4 díj a Bohém rapszódiának (legjobb férfi főszereplő, legjobb vágás, hangkeverés, hangvágás)

3 díj a Zöld könyvnek (legjobb film, legjobb férfi mellékszerepló, eredeti forgatókönyv)

3 díj a Romanak (legjobb rendezés, idegen nyelvű film, operatőr)

3 díj a Fekete párducnak (legjobb zene, látványtervezés, jelmez)

 

1-1 díjat azért minden további, legjobb film kategóriában jelölt is bezsebelt: az Alelnök (legjobb sminkért), a Csuklyások (legjobb adaptált forgatókönyvért), A kedvenc (legjobb színésznőért) és a Csillag születik (legjobb betétdalért).

Elmondható, hogy kvázi igazságosan szétosztották a díjakat, ebben hasonlított a gála a tavalyi Oscarra is, ahol szintén 4-5 film között osztották meg a szobrocskák jelentős részét. Igazán nagy meglepetést, amikor kikerekedett a szemen, csak Olivia Colman díja okozott: nem azért, mert nem érdemelte meg, hanem mert a tuti befutó Glenn Close elől happolta el az elismerést. Ha már a színészeknél tartunk, én kiállok Rami Malek mellett, szerintem megérdemelte a szobrot: nem csak leutánozta Freddiet, az ő játékában voltak érzelmek, megrendülés, öröm, bánat, és ami engem elvarázsolt: a magány érzését is sikerült felidéznie. Rami jó színész, aki nem hiszi, nézze csak nyugodtan a Mr. Robot-ot is.

A saját tippjeim értékelése:

A kiosztott 24 díjból 14 esetben jól saccoltam meg az Akadémia ízlését (a tavalyi évben ez 16 volt), míg 9 esetben őszintén örültem is a díjnak, hiszen olyan alkotás kapta, amelyiknek én is adtam volna (ez a szám tavaly 10 volt).

Picit alábecsültem az Akadémia szuperhős rajongását, és ezt nem csak a Fekete párduc díjai, hanem a legjobb animációs film, a Pókverzum díjazása miatt is mondom. Bár igaz ami igaz, csak emiatt kaptam kedvet ahhoz, hogy megnézzem ezt az alkotást is valamikor.

Alul kategóriánként is a nyertesek, mindenkinek szép napot, nekem jó alvást a délelőttre.

Legjobb film:

Fekete Párduc
Csuklyások - BlacKkklansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Roma
Csillag születik
Alelnök

Legjobb rendező:

Spike Lee (BlacKkKlansman - Csuklyások)
Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
Alfonso Cuarón (Roma)
Adam McKay (Alelnök)

Legjobb színész:

Christian Bale (Alelnök)
Bradley Cooper (Csillag születik)
Willem Dafoe (At Eternity's Gate)
Rami Malek (Bohém rapszódia)
Viggo Mortensen (Zöld könyv)

Legjobb színésznő:

Yalitza Aparicio (Roma)
Glenn Close (The Wife)
Olivia Colman (A kedvenc)
Lady Gaga (Csillag születik)
Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Mahershala Ali (Zöld könyv)
Adam Driver (Csuklyások - BlacKkKlansman)
Sam Elliott (Csillag születik)
Richard E. Grant (Megbocsátasz valaha?)
Sam Rockwell (Alelnök)

Legjobb női mellékszereplő:

Amy Adams (Alelnök)
Marina de Tavira (Roma)
Regina King (If Beale Street Could Talk)
Emma Stone (A kedvenc)
Rachel Weisz (A kedvenc)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

A kedvenc (Deborah Davis, Tony McNamara)
A hitehagyott (Paul Schrader)
Zöld könyv (Nick Vallelonga, Brian Currie, Peter Farrelly)
Roma (Alfonso Cuarón)
Alelnök (Adam McKay)

Legjobb adaptált forgatókönyv:

The Ballad of Buster Scruggs (Joel Coen, Ethan Coen)
Csuklyások - BlacKkKlansman (Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee)
Megbocsátasz valaha? (Nicole Holofcener and Jeff Whitty)
If Beale Street Could Talk (Barry Jenkins)
Csillag születik (Eric Roth, Bradley Cooper, Will Fetters)

Legjobb idegen nyelvű film:

Kafarnaum (Libanon)
Hidegháború (Lengyelország)
Never Look Away (Németország)
Roma (Mexikó)
Bolti tolvajok (Japán)

Legjobb animációs film:

A hihetetlen család 2.
Kutyák szigete
Mirai - Lány a jövőből
Ralph lezúzza a netet
Pókember: Irány a Pókverzum!

Legjobb látványtervezés:

Fekete Párduc
Az első ember
A kedvenc
Mary Poppins visszatér
Roma

Legjobb fényképezés:

Hidegháború (Lukasz Zal)
A kedvenc (Robbie Ryan)
Never Look Away
Roma (Alfonso Cuarón)
Csillag születik (Matthew Libatique)

Legjobb jelmez:

The Ballad of Buster Scruggs
Fekete Párduc
A kedvenc
Mary Poppins visszatér
Két királynő

Legjobb vágás:

Csuklyások - BlacKkKlansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Alelnök

Legjobb smink:

Határeset
Két királynő
Alelnök

Legjobb zene:

Fekete Párduc
Csuklyások - BlacKkKlansman
If Beale Street Could Talk
Kutyák szigete
Mary Poppins visszatér

Legjobb hangkeverés:

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Az első ember
Roma
Csillag születik

Legjobb hangvágás:

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Az első ember
Hang nélkül
Roma

Legjobb vizuális effektek:

Bosszúállók: Végtelen háború
Barátom, Róbert Gida
Az első ember
Ready Player One
Solo: Egy Star Wars-történet

Legjobb dokumentumfilm:

Free Solo (Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi)
Hale County This Morning, This Evening (RaMell Ross)
Minding the Gap (Bing Liu)
Of Fathers and Sons (Talal Derki)
RBG (Betsy West, Julie Cohen)

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Black Sheep - Ed Perkins
End Game - Rob Epstein, Jeffrey Friedman
Lifeboat - Skye Fitzgerald
A Night at the Garden - Marshall Curry
Period. End of Sentence - Rayka Zehtabchi

Legjobb animációs rövidfilm:

Animal Behaviour
Bao
Late Afternoon
Once Small Step
Weekends

Legjobb rövidfilm:

Detainment
Fauve
Marguerite
Mother
Skin

Oscar tippek éjszakára

Minden film-őrült, akár hivatásos, akár műkedvelő e téren, egészen biztos, hogy megteszi tippjeit az Oscar gála előtt, utána pedig egészen biztos siránkozik majd, hogy nem az a film nyerte el a legfontosabb díjakat, amelyiket ő látta a legjobbnak. Még akkor is bosszankodik ezen, ha tudja, az Oscar díj nem feltétlenül a legjobb filmnek jár, és a saját véleménye is erősen szubjektív.

Így teszek én is, következnek az én tippjeim, bár rögtön a legjobb film kategóriánál ki is jelentem, hogy egyik filmmel sem voltam maradéktalanul elégedett… Akár a kritikáimból (katt a címekre), vagy az általam adott pontszámokból is sejthetitek, mi volt a véleményem a filmek megtekintése után: nincs sajnos egyetlen meghatározó kedvenc sem, mint például tavaly a Három óriásplakát volt….

A Fekete Párducot láttam, de az fel sem merült bennem, hogy egyáltalán írjak róla a blogon: számomra ez egy ugyanolyan szuperhős-film volt, mint az összes többi, különösebben nem is rajongok ezekért, és a jelölését sem tudom mivel magyarázni. (A maga nemében egyébként nem rossz film, kifejezetten a jobbak közé tartozik, de ha most utólag pontozom is, 6-6,5-nél többet nem adnék neki.)


A Csuklyások című Spike Lee filmet a miskolci Cinefesten láttam, kapott is tőlem 7,5 pontot, mert nem rossz, de kritizáltam is: csak a fesztiválon láttam legalább 4-5 sokkal jobb filmet (amiket persze a jelöltek között sem találunk meg).


A Bohém rapszódia kapta tőlem a legmagasabb pontszámot, 8-ast, igaz a kritikámban is hozzátettem, hogy ha nem a Queen-ről és a Queen zenéjéről lenne szó, és képes lennék hideg fejjel pontozni, akkor inkább 6,5-7 között lenne az értékelésem.

A kedvenc kerülne a képzeletbeli sorrendem legaljára a maga 5,5 pontjával, és továbbra is állítom: semmi pénzért nem tudna rávenni senki, hogy még egyszer megnézzem.

A Zöld könyvet láttam utoljára, tegnap este, és 7,5 ponttal az egyik legjobb alkotásnak tartom. Ha James Cameron Titanic című filmjének az éveiben járnánk, talán biztosra is mondanám a díját, de az Akadémia okozott pár meglepetést az utóbbi időben, így pénzben fogadni nem mernék rá.

A Roma című film jelölését azért nem tudom hova tenni, mert az idegen nyelvű filmek között is szerepel, amely díjat boldogan neki is adnám akár, de hogy a legfőbb díjat is elvigye? Az általam kiosztott 7 pont alapján nem tartanám érdemesnek rá, de pont az előbb hangoztatott indok, hogy Hollywood mostanában okoz meglepetéseket a fődíj odaítélésénél, ráadásul ez a film elég sok fontos egyéb díjat is bezsebelt már, azt kell, hogy mondjam, még akár ez is lehet a befutó.

A Csillag születik című filmmel nekem azért voltak problémáim, nem véletlen a 6,5 pont, ugyanakkor tudom, hogy sokaknak nagy kedvence. Tehát a jelölést nem vitatom el tőle, de díjat leginkább csak a Shallow című dalért adnék Lady Gagának.

Az Alelnök című film rám a meglepetés erejével hatott, ugyanis egy nagyon unalmas, lassú filmre készültem, ehhez képest érdekfeszítő volt, hihetetlen alakításokkal: a pontozótáblám itt is megakadt 7 pontnál. Nagyon meglepődnék, ha ez a film kapná a fődíjat, de egyébként ez egy amolyan pozitív meglepetés lenne, mint amilyen maga a film is volt.

Amennyiben szigorúan a pontozásomat venném figyelembe, akkor a Bohém Rapszódia, a Zöld könyv és a Csuklyások lenne a 3 legjobb film, de kiemelkedő és erős alkotás a Roma és az Alelnök is. Nálam nincs egyértelmű győztes.

Úgy érzem, minden korábbi évhez képest nehezebb lesz a tippek megtétele, és vaktában fogok lövöldözni. Mindez nem csak a legjobb film kategóriára igaz, hanem például a színészekére is. A legjobb férfi főszereplő díjat boldogan odaadnám Rami Maleknek, Christian Balenek és Viggo Mortensennek is. Nálam fej-fej mellett állnak, mégis döntenem kell.

Na mindegy, végül is nem az életem múlik rajta, ez csak egy játék, hogy vajon hány találatom lesz hétfő hajnalra. (Ráadásul az utolsó négy kategória filmjeit nem is láttam, ott tényleg csak lottózni készülök.) Lássuk!

 

Legjobb film:

Fekete Párduc
Csuklyások - BlacKkklansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Roma
Csillag születik
Alelnök

Szerintem kapja: Zöld könyv

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb rendező:

Spike Lee (BlacKkKlansman - Csuklyások)
Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
Alfonso Cuarón (Roma)
Adam McKay (Alelnök)

Szerintem kapja: Alfonso Cuaron (Roma)

Én neki adnám: Alfonso Cuaron (Roma)

Legjobb színész:

Christian Bale (Alelnök)
Bradley Cooper (Csillag születik)
Willem Dafoe (At Eternity's Gate)
Rami Malek (Bohém rapszódia)
Viggo Mortensen (Zöld könyv)

Szerintem kapja: Rami Malek

Én neki adnám: Rami Malek

Legjobb színésznő:

Yalitza Aparicio (Roma)
Glenn Close (The Wife)
Olivia Colman (A kedvenc)
Lady Gaga (Csillag születik)
Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?)

Szerintem kapja: Glenn Close

Én neki adnám: Glenn Close

Legjobb férfi mellékszereplő:

Mahershala Ali (Zöld könyv)
Adam Driver (Csuklyások - BlacKkKlansman)
Sam Elliott (Csillag születik)
Richard E. Grant (Megbocsátasz valaha?)
Sam Rockwell (Alelnök)

Szerintem kapja: Mahershala Ali

Én neki adnám: Mahershala Ali

Legjobb női mellékszereplő:

Amy Adams (Alelnök)
Marina de Tavira (Roma)
Regina King (If Beale Street Could Talk)
Emma Stone (A kedvenc)
Rachel Weisz (A kedvenc)

Szerintem kapja: Regina King (If Beale Street Could Talk)

Én neki adnám: Amy Adams (Alelnök)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

A kedvenc (Deborah Davis, Tony McNamara)
A hitehagyott (Paul Schrader)
Zöld könyv (Nick Vallelonga, Brian Currie, Peter Farrelly)
Roma (Alfonso Cuarón)
Alelnök (Adam McKay)

Szerintem kapja: Zöld könyv

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb adaptált forgatókönyv:

The Ballad of Buster Scruggs (Joel Coen, Ethan Coen)
Csuklyások - BlacKkKlansman (Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee)
Megbocsátasz valaha? (Nicole Holofcener and Jeff Whitty)
If Beale Street Could Talk (Barry Jenkins)
Csillag születik (Eric Roth, Bradley Cooper, Will Fetters)

Szerintem kapja: Csuklyások

Én neki adnám: Csuklyások

Legjobb idegen nyelvű film:

Kafarnaum (Libanon)
Hidegháború (Lengyelország)
Never Look Away (Németország)
Roma (Mexikó)
Bolti tolvajok (Japán)

Szerintem kapja: Roma

Én neki adnám: Roma

Legjobb animációs film:

A hihetetlen család 2.
Kutyák szigete
Mirai - Lány a jövőből
Ralph lezúzza a netet
Pókember: Irány a Pókverzum!

Szerintem kapja: Kutyák szigete

Én neki adnám: Kutyák szigete

Legjobb látványtervezés:

Fekete Párduc
Az első ember
A kedvenc
Mary Poppins visszatér
Roma

Szerintem kapja: A kedvenc

Én neki adnám: A kedvenc

Legjobb fényképezés:

Hidegháború (Lukasz Zal)
A kedvenc (Robbie Ryan)
Never Look Away
Roma (Alfonso Cuarón)
Csillag születik (Matthew Libatique)

Szerintem kapja: Hidegháború

Én neki adnám: Never Look Away

Legjobb jelmez:

The Ballad of Buster Scruggs
Fekete Párduc
A kedvenc
Mary Poppins visszatér
Két királynő

Szerintem kapja: A kedvenc

Én neki adnám: A kedvenc

Legjobb vágás:

Csuklyások - BlacKkKlansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Alelnök

Szerintem kapja: Alelnök

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb smink:

Határeset
Két királynő
Alelnök

Szerintem kapja: Alelnök

Én neki adnám: Alelnök

Legjobb zene:

Fekete Párduc
Csuklyások - BlacKkKlansman
If Beale Street Could Talk
Kutyák szigete
Mary Poppins visszatér

Szerintem kapja: Fekete párduc

Én neki adnám: Kutyák szigete

Legjobb betétdal:

"All The Stars" - Fekete Párduc
"I'll Fight" - RBG
"The Place Where Lost Things Go" - Mary Poppins visszatér
"Shallow" - Csillag születik
"When A Cowboy Trades His Spurs For Wings" - The Ballad of Buster Scruggs

Szerintem kapja: Shallow

Én neki adnám: Shallow

Legjobb hangkeverés:

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Az első ember
Roma
Csillag születik

Szerintem kapja: Bohém Rapszódia

Én neki adnám: Bohém Rapszódia

Legjobb hangvágás:

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Az első ember
Hang nélkül
Roma

Szerintem kapja: Fekete párduc

Én neki adnám: Hang nélkül

Legjobb vizuális effektek:

Bosszúállók: Végtelen háború
Barátom, Róbert Gida
Az első ember
Ready Player One
Solo: Egy Star Wars-történet

Szerintem kapja: Ready Player One

Én neki adnám: Ready Player One

Legjobb dokumentumfilm:

Free Solo (Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi)
Hale County This Morning, This Evening (RaMell Ross)
Minding the Gap (Bing Liu)
Of Fathers and Sons (Talal Derki)
RBG (Betsy West, Julie Cohen)

Szerintem kapja: Free Solo

Én neki adnám: Free Solo

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Black Sheep - Ed Perkins
End Game - Rob Epstein, Jeffrey Friedman
Lifeboat - Skye Fitzgerald
A Night at the Garden - Marshall Curry
Period. End of Sentence - Rayka Zehtabchi

Szerintem kapja: Black Sheep

Én neki adnám: Black Sheep

Legjobb animációs rövidfilm:

Animal Behaviour
Bao
Late Afternoon
Once Small Step
Weekends

Szerintem kapja: Once Small Step

Én neki adnám: Animal Behaviour

Legjobb rövidfilm:

Detainment
Fauve
Marguerite
Mother
Skin

Szerintem kapja: Skin

Én neki adnám: Mother

 

Mindenkinek jó szórakozást az éjszakára, addig jó pihenést, vagy előzetes nézést. Kifejezetten ajánlom a német jelölt film előzetesét, amit még nem hoztak be Magyarországra, pedig nagyon jónak tűnik: