Élménypulzus

Jojo nyuszi - adjatok neki egy esélyt!

Kevés film képes arra, hogy megnevettessen, de meg is ríkasson minket.

2020. február 02. - Konika

Ha a Kisasszonyok című filmnél negatív elfogultsággal vagyok vádolható (mivel túlságosan szerettem az 1994-es változatot, így nyilván kétkedve néztem végig az újat), akkor a Jojo nyuszi esetében is igaz ez rám, igaz a fordított irányból: itt eleve pozitív elvárásaim voltak, mivel a rendező Taika Waititi filmjeit már régóta nyomon követem, és például a Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople) fent van az örök kedvenceim listáján. Így sokat várok mindig az új-zélandi rendezőtől, bízom egyedi látásmódjában, kiváló zenei ízlésében, a szereplők tökéletes kiválasztásában és egyedi hangvételében.

Jól tudom, hogy sokan félnek elmenni megnézni a Jojo nyuszit, mert úgy érzik az előzetes alapján, hogy nem lenne szabad viccet csinálni a 2. világháború borzalmaiból, nem lenne szabad egy másodpercig sem pozitívan, vagy legalábbis szerethető karakterekként bemutatni a német nácikat. Próbálom most meggyőzni a kétkedőket és azokat, akik élből elzárkóznak ettől a filmtől, hogy megéri tenni vele egy próbát.

Először is: attól még, mert vicces, vagy vígjátéki elemeket tartalmaz, érezni kell – és lehet is, hogy a történet nem vicc, hanem sokkal inkább szatíra. Érezni kell – és lehet is, hogy a rendező egy másodpercig sem szimpatizál a náci Németországgal, sőt, azt mutatja be, hogy mit tehet egy ártatlan kisfiúval, ha ilyen környezetben, ilyen propagandában kell felnőnie, ami akár erősebben is alakíthatja a szemléletét, gondolkdoásmódját, mint az édesanyja tanításai. Aki végignézi a filmet, tudni fogja, hogy ez is egy nagyon fontos gondolata a filmnek: legyen bármilyen politikai erő hatalmon, történjen bármilyen szemléletformálás a médiában vagy az iskolában, ha otthon, a szülői példa, a szülők világlátása és nézetei tisztességesek, az emberi alapvető normáknak megfelelnek, továbbá jól működik a szülő-gyerek párbeszéd a lakás falai között, akkor minden propagandánál erősebb lehet a neveltetésünkben gyökerező, otthonról kapott látásmód. Amíg vannak tisztán és helyesen gondolkodó szülők, addig van remény a gyermekeknek is tisztának maradnia. Hogy erre milyen kalandok és váratlan fordulatok során ébred rá a főszereplő kisfiú, Jojo, és persze leginkább mi, nézők, az csak még inkább arra sarkallhat minket, hogy ne hagyjuk ki ezt a mozit.

Ha csak egy kicsit is nyitottan ülünk be a filmre, nagyon jól fogunk szórakozni, főleg a film első felében: nagyon sok vicces, váratlan szituációt rejt magában egy olyan kisfiúról szóló történet, akinek a képzeletbeli barátja maga Hitler (a rendező alakítja), és a hétvégi katonai gyerektáborban egymást érik a lehetetlenebbnél lehetetlenebb szituációk, a sarkított és felnagyított, de annál inkább találó feladatok, beszélgetések a fiatalok között.

Aztán persze a poénkodós rész hamar véget ér, amikor Jojo rátalál egy zsidó kamaszlányra, akit az édesanyja bújtat a házban. Hirtelen már semmi sem lesz annyira egyértelműen fekete vagy fehér, jó vagy rossz, és mindez arra kényszerít egy borzasztóan fiatal személyiséget, hogy alapvetően értékelje át mindazt, amit tanítanak neki.

A film a felétől kezdve már sokkal inkább drámai hangvételt üt meg, a mosolygások, nevetések egyre ritkulnak a moziteremben. Semmi sem egyértelmű. Még az sem, hogy a kisvárosba száműzött egykori náci katonatiszt – aki a gyerekek kiképzéséért felel egy háborús sérülés után – tényleg egyet ért-e a zsidók üldöztetésével, és (spoiler!), miért segít többször is a bajba került Jojonak. A film egyik tőrdöfése a város ostroma után a felszabadítók viselkedése is: mindenki tudja, nem újdonság, hogy a felszabadítók nem bántak kesztyűs kézzel a nácikkal, de miután már a nézőt is elbizonytalanították, hogy itt valóban mindenki gonosz-e, úgy az érzelmeink egyre durvább kilengéseket járnak be, és ráébredünk arra, amit eddig is tudtunk: az egyedi személy számít, nem az ideológia, az elferdített gondolkodásmód. A végén úgy is az számít, hogy kiben marad emberség, tisztesség. Bízom abban, hogy ezek a fogalmak, mindig attól függetlenül jelentenek majd értéket, hogy ki milyen nézeteket vall.

Engem tehát teljesen megérintett a film, sokat nevettem, de sokat szomorkodtam is rajta, igazi érzelmi hullámvasútra ültetett.

Ha valakit ezek még nem győztek meg arról, hogy érdemes moziba mennie, akkor még a színészekről is ejtenék pár szót: az teljesen egyértelmű, hogy a Jojo szerepére választott kisfiú Roman Griffin Davis tökéletes a szerepre: szerintem nincs olyan nő, aki ne fogadná el őt saját gyermekének, benne van a kellő huncutság, gyermeki ártatlanság, az állandó kíváncsiság.

Scarlett Johansson szintén tökéletes édesanya, szerintem az előző gondolatot követve, nincs olyan gyerek, aki ne fogadná el őt édesanyjának. Ráadásul nagyon erős is a szerepe, véleményem szerint ezért a mellékszerepért kellene Oscar díjat kapnia, nem a Házassági történet főszerepéért.

Sam Rockwell fantasztikus a náci kiképzőtiszt szerepében. Egyszer már láthattuk őt egy óriási karakterfejlődést bemutatni a Három óriásplakát Ebbing határában című filmben (amiért megérdemelten kapott Oscar díjat), véleményem szerint itt majdnem ugyanolyan kettősség jellemzi, az alakítása pedig bizonyos pontokon hidegrázó élményt nyújt.

Szóval véleményem szerint ez a film sokkal több, mint egy paródia a náci Németországról. Az elején indító könnyed hangvétel talán csak segít befogadni a történetet azoknak is, akiknek már egyébként elegük van abból, hogy túl sok film készül a második világháború borzalmairól. Ameddig egy ilyen film tud teljesen új megközelítést, új mondanivalót felmutatni, addig lehetnek kivételek, olyan filmek, amiket megérte leforgatni. A Jojo nyuszi véleményem szerint ilyen.

Pontszám: 9

(A zsidó lány karaktert nem éreztem elég jól kidolgozottnak, és a film közepén kissé túlságosan leült a tempó, ezért nem adom meg a 10 pontot.)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr4715450874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Farkas Németh 2020.02.26. 22:48:26

Már nagyon várom, hogy megnézhessem Jojot.