Élménypulzus

Stranger Things – ha sorozat, ezt nézd most

2019. július 15. - Konika

Vártam a harmadik évadot idén a 80-as éveket megidéző misztikus, gyerekszereplős sorozatból, de kevésbé, mint a Trónok harcát vagy A szolgálólány meséjét. Míg utóbbi kettő kisebb csalódást jelent nekem, addig a Stranger Things 3. évada kiemelkedő volt, ütött.

Hétfőtől péntekig hétköznap esténként fáradtan, de mégis lankadatlanul vetettük bele magunkat az epizódokba, és ha hétvégén néztük volna, lehet egyetlen nap alatt ledaráltuk volna a részeket, annyira magával ragadott a cselekmény és a hangulat. Olyan érzésünk volt, mintha nem is sorozatot néznénk, hanem egy felszabdalt mozifilmet.

Az első évad nagy kedvencem volt, az újdonság erejével hatott, a második nem volt rossz, de nem éreztem maradandónak, talán ezért is nem vártam annyira izgatottan az idei részeket: ilyenkor könnyű pozitívan csalódni.

A történetről nehéz mesélni, ha nem akarom lelőni a fordulatokat: legyen elég annyi, hogy a kisváros, Hawkins nyugalma nem bizonyul tartósnak, és kedvenc tini szereplőink ugyan a normális tinik életét élik - szerelmesek, veszekednek, kezdik kinőni a gyerekkori szokásaikat - azonban hamar világossá válik, hogy a második évad befejezése ellenére valami nem stimmel, mintha az Upside Down szörnye még mindig ott lenne… Will egyértelműen érzi a jelenlétét.

Az események alig pár napot ölelnek fel, végig izgalmas, nagyon jól vágott, nagyon jól megírt forgatókönyv: párhuzamosan zajlanak az események több vonalon, más szálon indulnak el és kezdik felgöngyölíteni a furcsaságokat a szereplők, míg a végén természetesen mindenki egyesült erővel veszi fel a harcot, nem csak a párhuzamos világi, hanem a nagyon is jelenlévő ellenséggel is.

Nancy és Jonathan egy újságnál dolgoznak gyakornokként, amikor furcsa esetre figyelnek fel, és valamilyen veszett patkányok után kezdenek nyomozni.

Joyce és Jim is együtt kutatnak, miután azt tapasztalják, hogy a mágnesek valamiért nem működnek, elvesztik az erejüket, lepotyognak a hűtőről.

Dustin és Steve – két új szereplővel együtt - furcsa, orosz nyelvű rádióüzenetet fognak, amit megpróbálnak megfejteni.

El, Mike, Will, Lucas, Max pedig Will furcsa megérzései nyomán elkezdik keresni a szörnyet, vagyis azt a személyt, akiben gazdatestre találhatott és új életre kelhetett.

Egyszerűen tökéletesen vannak összerakva a szálak, végig izgulunk, hogy mi fog történni, és akár egy óriási egész estés mozifilmként is megállná a helyét a sorozat. A 80-as évek ábrázolása most is remek, a zenék zseniálisak.

Mi az, ami kevésbé tetszett? Joyce és Jim folyamatos veszekedése, amit lehet szerelmesek veszekedésének beállítani, de könyörgöm, ők már 40-50 közötti emberek, néha kifejezetten idegesítő volt, amit műveltek, fárasztottak a szócsatáik.

A kedvenc színészi alakításom? Billy (Dacre Montgomery) nagyon erőst hozott a jelenlétével és a tekintetével.

Legviccesebb pillanat? Nem lövöm le a poént, de az utolsó, 8. részben az a bizonyos zenei betét!!! :)

Sírva nevetés 5 percen keresztül.

A legjobb, leghatásosabb jelenet?

Egyértelmű: a 6. rész utolsó 10 perce. Önmagában, képileg és színészileg is nagyon erős, hatásos, de a zene ezt még tovább fokozza. Néztük, a szívünk a torkunkban dobogott, majd a párommal szinte egyszerre néztünk egymásra, és mondtuk ki: ugye ez Philip Glass zenéje, valamelyik operája, ami alatta megy???

Annyira egyedi, utánozhatatlan hangzása van, hogy biztosak voltunk benne, és igen, tényleg az volt a Satyagraha című operájából. Kirázott a hideg is, miközben néztük a filmet, olyan plusz, félelmetes hatást tudott adni a jelenethez a zene. De öröm, hogy a sorozatnak köszönhetően rengeteg fiatal ismerkedik meg egy olyan zeneszerzővel is, aki kimondottan nehéz, elvont darabokat ír.

 

A sorozat 9 pontos.

Most hogy megkerestem az előzetest, lám abban is az említett operarészlet szól, szóval azzal már most is lehet ismerkedni. 

Aki látta már az első két évadot, annak különösebben nem kell ajánlanom a sorozatot, de aki még nem nézte meg egyik részt sem, annak azt mondom, érdemes belevágni.

Szuper szereplők, szuper történet, szuper korábrázolás, és persze egy kis X-akták jellegű beütés, hogy a borzongani valót se hiányoljuk. És most furcsa lesz, amit mondok: én nem készíteném el a negyedik évadot. Félek, a karakterekből mindent kihoztak, amit lehetett, ráadásul egy kedvenc szereplőm meg is halt.... Én nem akarok folytatást... Ez az egy szívfájdalmam van...

Jó sorozatnézést mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr4514943052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2019.07.16. 10:12:19

Az ugye megvan, hogy az az 5 perc sírva nevetés kihagyása kellett volna a kedvenc szereplőd túléléséhez? Kibaszott Szuzi...
De nem láttuk konkrétan meghalni, szerintem átugrott Upside Down-ba. Nem lehet, hogy kiírják a legjobb karaktert.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2019.07.16. 11:05:25

Tény, hogy zseniális az a zene abban a jelenetben (most újra megnéztem), de nem tudom, önállóan mennyire működne. Majd megkeresem (ha már nem linkelted) és meghallhatom. Egyébként szerintem Jim nem halt meg (ha rá gondoltál, mint kedvenc), a legutolsó jelenet nagyon árulkodó.

Sajnos az első évad gőzhengerét nem tudta hozni a harmadik, bár bőven jobb volt, mint az előző. (Nyilván irreális elvárás is lenne, hiszen az újdonság erejét nem lehet már felülmúlni.)
Annak örültem, hogy, még ha konfliktusokkal is, de a csapat nagyjából együtt volt, és újra megfelelő arányban kaptuk a poénokat és az izgalmakat. A zene és a hangulat nagyon jó, a színészi játékok is tetszettek.
Ami viszont nem tetszett, az a sztori, pontosabban a sztori hátterét adó idióta helyzet az oroszokkal. Az olyan szinten volt irreális, hogy engem teljesen kizökkentett. Persze, jópofa ötlet, hiszen, mi lehetne nyolcvanas évekbelibb, mint az oroszok, akik a spájzban vannak, de ez így egyszerűen nem működött és hazavágta a történetet.

Macropus Rufus 2019.07.16. 12:12:06

első évad jó. A többi erőlködés. Legalább is most annak tűnik számomra.

Treff Bubi 2019.07.16. 14:25:55

Meghallgattam a teljes Satyagrahát, azért szerintem nem akkora szám. Konkrétan néhány nagyon hatásos és jó téma variálása két órán keresztül. Szeretem Glass zenéjét, de szerintem a művei kiegészítésként, képi jelenettel együtt kelnek életre.

Konika 2019.07.21. 22:51:29

@Treff Bubi: Egyet értünk sok mindenben, például abban is, hogy a zenéje képekkel együtt tud igazán hatni. Én akkor ismerkedtem meg vele, amikor teljesen véletlenül egy anime alá vágva hallottam a zenéjét. Itt is nagyon passzol:
www.youtube.com/watch?v=VN_F-hOgiow

Konika 2019.07.21. 22:58:37

@Before:
Philip Glass Satyagraha című operájából volt a részlet, abból egy másik jelenetet meg tudsz hallgatni egy anime-összevágás alatt itt, nekem ez nagy kedvencem volt régen:
www.youtube.com/watch?v=VN_F-hOgiow
Tény, hogy nem az a zene, amit az autóban hallgatunk, de péládul kreatív munkához nem rossz, serkentő hatása van. :)
De a Koyaanisqatsi zenéjét is neki köszönhetjük. (Ott magát a filmet is érdemes megnézni, ha nem láttad még).
Itt meg: igen, az orosz szál kicsit döcögött, meglátjuk, hogy tudják tovább vinni...

Treff Bubi 2019.07.28. 01:46:08

@Konika: nekem a Kampókéz zenéje volt nagy élmény a moziban. Addig el nem tudtam képzelni, hogy egy horrorfilm ne a szokásos zenei klisékkel operáljon, és ez a téma valami elképesztően új réteget adott az egész élménynek.
www.youtube.com/watch?v=tzck22n3Pws