Vártam a harmadik évadot idén a 80-as éveket megidéző misztikus, gyerekszereplős sorozatból, de kevésbé, mint a Trónok harcát vagy A szolgálólány meséjét. Míg utóbbi kettő kisebb csalódást jelent nekem, addig a Stranger Things 3. évada kiemelkedő volt, ütött.
Hétfőtől péntekig hétköznap esténként fáradtan, de mégis lankadatlanul vetettük bele magunkat az epizódokba, és ha hétvégén néztük volna, lehet egyetlen nap alatt ledaráltuk volna a részeket, annyira magával ragadott a cselekmény és a hangulat. Olyan érzésünk volt, mintha nem is sorozatot néznénk, hanem egy felszabdalt mozifilmet.
Az első évad nagy kedvencem volt, az újdonság erejével hatott, a második nem volt rossz, de nem éreztem maradandónak, talán ezért is nem vártam annyira izgatottan az idei részeket: ilyenkor könnyű pozitívan csalódni.
A történetről nehéz mesélni, ha nem akarom lelőni a fordulatokat: legyen elég annyi, hogy a kisváros, Hawkins nyugalma nem bizonyul tartósnak, és kedvenc tini szereplőink ugyan a normális tinik életét élik - szerelmesek, veszekednek, kezdik kinőni a gyerekkori szokásaikat - azonban hamar világossá válik, hogy a második évad befejezése ellenére valami nem stimmel, mintha az Upside Down szörnye még mindig ott lenne… Will egyértelműen érzi a jelenlétét.
Az események alig pár napot ölelnek fel, végig izgalmas, nagyon jól vágott, nagyon jól megírt forgatókönyv: párhuzamosan zajlanak az események több vonalon, más szálon indulnak el és kezdik felgöngyölíteni a furcsaságokat a szereplők, míg a végén természetesen mindenki egyesült erővel veszi fel a harcot, nem csak a párhuzamos világi, hanem a nagyon is jelenlévő ellenséggel is.
Nancy és Jonathan egy újságnál dolgoznak gyakornokként, amikor furcsa esetre figyelnek fel, és valamilyen veszett patkányok után kezdenek nyomozni.
Joyce és Jim is együtt kutatnak, miután azt tapasztalják, hogy a mágnesek valamiért nem működnek, elvesztik az erejüket, lepotyognak a hűtőről.
Dustin és Steve – két új szereplővel együtt - furcsa, orosz nyelvű rádióüzenetet fognak, amit megpróbálnak megfejteni.
El, Mike, Will, Lucas, Max pedig Will furcsa megérzései nyomán elkezdik keresni a szörnyet, vagyis azt a személyt, akiben gazdatestre találhatott és új életre kelhetett.
Egyszerűen tökéletesen vannak összerakva a szálak, végig izgulunk, hogy mi fog történni, és akár egy óriási egész estés mozifilmként is megállná a helyét a sorozat. A 80-as évek ábrázolása most is remek, a zenék zseniálisak.
Mi az, ami kevésbé tetszett? Joyce és Jim folyamatos veszekedése, amit lehet szerelmesek veszekedésének beállítani, de könyörgöm, ők már 40-50 közötti emberek, néha kifejezetten idegesítő volt, amit műveltek, fárasztottak a szócsatáik.
A kedvenc színészi alakításom? Billy (Dacre Montgomery) nagyon erőst hozott a jelenlétével és a tekintetével.
Legviccesebb pillanat? Nem lövöm le a poént, de az utolsó, 8. részben az a bizonyos zenei betét!!! :)
Sírva nevetés 5 percen keresztül.
A legjobb, leghatásosabb jelenet?
Egyértelmű: a 6. rész utolsó 10 perce. Önmagában, képileg és színészileg is nagyon erős, hatásos, de a zene ezt még tovább fokozza. Néztük, a szívünk a torkunkban dobogott, majd a párommal szinte egyszerre néztünk egymásra, és mondtuk ki: ugye ez Philip Glass zenéje, valamelyik operája, ami alatta megy???
Annyira egyedi, utánozhatatlan hangzása van, hogy biztosak voltunk benne, és igen, tényleg az volt a Satyagraha című operájából. Kirázott a hideg is, miközben néztük a filmet, olyan plusz, félelmetes hatást tudott adni a jelenethez a zene. De öröm, hogy a sorozatnak köszönhetően rengeteg fiatal ismerkedik meg egy olyan zeneszerzővel is, aki kimondottan nehéz, elvont darabokat ír.
A sorozat 9 pontos.
Most hogy megkerestem az előzetest, lám abban is az említett operarészlet szól, szóval azzal már most is lehet ismerkedni.
Aki látta már az első két évadot, annak különösebben nem kell ajánlanom a sorozatot, de aki még nem nézte meg egyik részt sem, annak azt mondom, érdemes belevágni.
Szuper szereplők, szuper történet, szuper korábrázolás, és persze egy kis X-akták jellegű beütés, hogy a borzongani valót se hiányoljuk. És most furcsa lesz, amit mondok: én nem készíteném el a negyedik évadot. Félek, a karakterekből mindent kihoztak, amit lehetett, ráadásul egy kedvenc szereplőm meg is halt.... Én nem akarok folytatást... Ez az egy szívfájdalmam van...
Jó sorozatnézést mindenkinek!