Élménypulzus

Novellafilm a vadnyugatról

Buster Scruggs balladája

2019. március 25. - Konika

 

Az Oscar gála lassan tényleg a feledésbe merül, bár van még egy-két film, amit a megnézendő listán tartok. Buster Sruggs balladáját is azért néztem meg, mert több kategóriában is jelölve volt (pl. forgatókönyv, jelmez), na meg azért, mert a Coen testvérek rendezték, de ezen felül semmi mást nem tudtam róla.

Ami kicsit hiba volt: nem tudtam ugyanis előre, hogy nem egy egységes egész filmet kapok, hanem egy tematika köré felhúzott rövidfilmek láncolatát, amelyeket a koszos, bűnös vadnyugat tart össze. Sajnos tudatlanságom miatt az első két történet közben ezen kattogtak a gondolataim, így az elején kicsit elvitte a figyelmemet, hogy elfogadjam a mű szerkezetét. De ti, ha tervezitek megnézni a filmet, most már előre tudjátok: összefűzött, egymástól különálló történeteket néztek majd meg az 1800-as évek Amerikájáról.

A film felépítése szerint egy könyvet lapozunk, ahol a különálló fejezetekhez egy-egy rajz is társul, mintegy illusztrációként a meséhez. Mert bizony ezek a történetek apró meséknek is beillenek, még úgy is ezt merem mondani, hogy bizton állíthatom: a történetekben a közös a halál, az embertelenség és az embernek maradás. Főhősünk lesz egy daloló, győztes típusú bandita, egy szépen szavaló színész, egy szótlan-szerencsétlen bankrabló, egy karavánnal tartó egyedülálló fiatal nő, egy aranyásó bácsi és egy érdekes társaság egy postakocsiban utazva. Van-e olyan történet ezek között, amely mutat némi reményt, ami esetleg nem végződik szomorúan? Van. De természetesen nem árulom el előre, hogy melyik az. A többség azonban a vadnyugati világ minden szerencsétlenségét és reménytelenségét bemutatja.

Nem kaptatok még kedvet a filmhez? Pedig nem csak a Coen testvérek miatt éri meg áldozni rá az időnkből, hanem a színészek miatt is: például Liam Neeson szótlan-kegyetlen alakja vagy James Franco ügyetlenkedése miatt.

Személyes kedvencem talán egyben a legsötétebb történet is volt: a végtagok nélküli színészről és kísérőjéről, a vándorszínház tulajdonosáról. A befejezés nagyon erős, mégsem hatásvadász módon váli, azzá.

A második kedvencem a karavánnal utazó lányé volt, az pedig azért, mert annyira meglepett a vége: egészen más befejezést vártam.

Összességében nagyon szerettem a filmet, és miután felocsúdtam a kezdeti csodálkozásomból, és elfogadtam, hogy pici történeteket nézek, már egészen be is szippantott a világa. Azt sajnáltam igazából, hogy a legutolsó történet nem érintett meg, nekem ott leült a ritmus, és nem döbbentett meg: emiatt kicsit lejjebb pontozom az egész filmet, mint szerettem volna: 7,5 pont

Bátram ajánlom bárkinek, bár biztos, hogy nem mindenkinem lopja be magát a szívébe az alkotás. Ugyanakkor akit elkap a varázsa, annak nagyon tetszeni fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr9714714069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.