Élménypulzus

A függőség érthetetlensége

Csodálatos fiú - filmélmény

2019. március 06. - Konika

Az az igazság, hogy még mindig azt gondolom - és kb. ezt gondolom 15 éve -, hogy aki a kábítószerfüggőségről akar jó filmet látni, az a Requiem egy álomért című filmet nézze meg.

A Csodálatos fiú csak akkor tud némileg újat mondani, ha nem a fiú szemszögéből nézzük az eseményeket, nem őt akarjuk megérteni (mert véleményem szerint őt nem is lehet), hanem az apjára koncentrálunk, és minden tekintetben őt tesszük meg a film főszereplőjének, és őt próbáljuk megérteni, az ő helyzetét próbáljuk felfogni. Mennyire szörnyű az, amikor a gyerekedből kábítószerfüggő lesz, és ugyan te mindent megteszel érte, a létező összes módon próbálsz rajta segíteni, de eljön az a pont, amikor be kell látnod, hogy nem tudod megmenteni, minden segítség kevés, ha a függő maga nem akar, vagy valamiért nem tud változtatni az életén.

A film egyébként borzasztóan hosszú, lassú, néha kellemetlenül soknak tűnik a szenvedés és legfőképpen az, hogy nehéz megértenünk a függő személyt magát: mert sokkal könnyebb elfogadni, ha olyan valakit látunk elbukni, a mélybe zuhanni, akit a körülményei szinte taszítottak a szakadék felé, mint ha olyan valakit látunk, akinek látszólag tökéletes gyerekkora volt, tökéletes az élete. Márpedig ebben a filmben a csodálatos fiúnak, tényleg mindene megvan: szerető apa, aki ugyan elvált az anyjától, de az új házasságban, szuper-édes féltestvérekkel és jó fej mostohaanyával igazából minden adott volt ahhoz, hogy boldog családi élete legyen. Emellett láthatóan az iskolában is ügyes, kifejezetten jól ír, tud szörfözni, stb. Mi visz tehát rá valakit arra, hogy a legkeményebb drogokhoz is hozzányúljon, ha egyébként az életében nincs olyan pont, ami ezt a gyengeséget vagy menekülést indokolná? Ahhoz szoktam, hogy olyan függőket látok, akiknek vagy a családjuk rossz, vagy nagyon szegények, vagy rossz baráti társaságba keverednek: de itt egyiket sem látjuk, és emiatt nagyon nehéz elfogadni, hogy lehetséges egyáltalán az alapszituáció. Éppen emiatt sajnálni sem tudom ezt a fiút, és együttérezni sem tudok vele.

Az apa lett így számomra a főszereplő, vele próbáltam meg végig azonosulni, neki szurkoltam valójában.

A film végi kiírás megalapozza a film elkészültének okát, és hogy ez egy fontos probléma az Egyesült Államokban: az 50 év alattiaknál a vezető halálozási ok a túladagolás. Ez tehát mindenképpen olyan téma, amivel foglalkozni kell, a helyzet nem javult az utóbbi évtizedekben, hanem inkább romlott. De nem ez a film lesz az, amit a fiatalokkal újra lehetne nézetni, nem hiszem, hogy különösebben lekötné őket, és emiatt azt sem hiszem, hogy ez a film önmagában bárkin is segítene…

Sajnos csak 6 pont, elsősorban tehát a nehéz azonosulás, és a film tempója miatt, valamint hiába imádon Timothée Chalame-t, ebben az esetben Steve Carell vitte el a pálmát alakításban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr9814664251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.