Élménypulzus

Nothing More in Bologna - koncertélmény

2018. november 20. - Konika

A bolognai utazásunk - amiről itt írtam részletesen – nem teljesen légből kapott ötlet volt. Sokan kérdezték, hogy a sok gyönyörű olasz város közül, miért pont ez jutott eszünkbe? Az az igazság, hogy a kedvenc együttesem, az amerikai Nothing More járt Európában, és amikor a helyszínek között szemezgettem, három maradt a listámon – Bologna, Prága, Bécs. Végül úgy döntöttünk, hogy menjünk olyan helyre, ahol még sosem jártunk. Az utazást nem bántuk meg, mint ahogy a koncertet sem.

Persze a korábbi koncertek közül még mindig az egy évvel ezelőtti bécsi viszi a pálmát (beszámoló arról itt), annak volt igazán exkluzív jellege, de a zenekarban most sem csalódtunk.

A koncerthelyszín a bolognai Estragon volt, amely a külvárosban, egy park közepén található (kicsit olyan régi PECSA feelingem volt). Az odajutás azért volt kalandos (azon túl, hogy esőben, gyalog mentünk), mert a gps ugyan a legrövidebb utat mutatta, na de az egy szögesdróttal lekerített, láthatóan nem 1-2 napja zárt kapuhoz vezetett. Mivel az eső is esett és kicsit késésben is voltunk, ezért amikor találtunk egy szakaszt, ahol át lehetett jutni a kerítésen, belógtunk. (amúgy az sem volt teljesen világos, miért van egy park ilyen hálószerű, szögesdróttal elkerítve, de ez már legyen a helyiek problémája).

A legnagyobb döbbenet: olasz koncerthelyszínen járunk és Becks sör van csapon??? Kár érte, most inkább Birra Morettit választottuk volna, de hát azt ittuk, ami van.

A Nothing More volt a második zenekar (mivel aznap 4 fellépős este volt), éppen csak megkaptuk a sörünket, és már kezdtek is a fiúk: olyan energiával voltak jelen a színpadon, mint eddig mindig, amikor láttuk őket. Berobbannak, és úgy tolják végig az egész fellépést, mintha az életük múlna rajta: nincs megállás, nincs pihenés, csak kapkodjuk a fejünket, hogy az énekes, Jonny, hogy bír ennyit rohangálni, dobolni, ugrálni és énekelni is.

A hangosítás elfogadható volt, de most sem szólt úgy, mint anno Bécsben (a budapesti hangosítás volt a legrosszabb). Persze, mivel itt több zenekar is fellépett, adott, hogy a beállásnál és a színpadi elrendezésnél nem ők élvezték az előnyt. És persze hasonló okokból maga koncert is elég rövidke volt. Kb 30 perc lehetett az egész, emiatt picit szomorkodtam, hiszen én elsősorban miattuk érkeztem.

De legalább a legmenőbb dalaikat most is mind eltolták, ennyi idő alatt is: Don't Stop, Do You Really Want It, Go To War, This Is The Time, és a Skrillex feldolgozás, ha már náluk van a menő színpadi kreálmányuk is, amivel játszani és közönséget szórakoztatni egyaránt lehet.

Mivel nem ők voltak fő zenekar, még nem volt túl nagy tömeg, szellősen álltak az emberek, elég közel lehetett menni, és jókat lehetett ugrálni. Úgy vettem észre, hogy az olasz közönségből is szereztek néhány új rajongót. Elnézést, fotókat nem igazán készítettem, élvezni és átérezni akartam az élményt, nem a mobilomat nyomkodni.

img_20181031_191924.jpg

Álmaimban nem gondoltam volna, hogy egy év alatt háromszor is lesz szerencsém látni őket. Hogy nekik ez mennyire leterhelő lehet, ennyit utazni, ennyit turnézni: még belegondolni is durva. Ugyanakkor megéri: ahhoz, hogy minél többen ismerjék őket, kellenek ezek a turnék, és remélem, jövőre is látom őket legalább egyszer.

A margóra: a többi zenekar is egész jó volt, de így három hét távlatából nem mondhatnám, hogy túlzottan megragadtak volna bennem (Of Mice & Men, Bullet for My Valentine).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr1214380082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.