Élménypulzus

A nap filmje – Beszámoló a Cinefest 8. napjáról

2018. szeptember 22. - Konika

Tényleg egyre fáradtabban vágok neki a napi filmadagnak, és ezért kicsit aggódom, hogy vajon tényleg jól ítélem-e meg azokat, vagy sokszor csak a fáradtság beszél belőlem. A pénteki nap is bőven tartogatott még néznivalót, 2 versenyfilmet (A boldogtalanság művészete, Nyolcéves jegyesség) és 1 Kitekintő szekcióban vetített alkotást (Dovlatov) láttam.

 

A boldogtalanság művészete (Girls Always Happy)

A kínai film egy anya-lánya kapcsolatot mutat be, mégpedig nagyon elevenen, mellbevágóan hitelesen: vajon csak nekem jutottak közben eszembe a saját édesanyámmal folytatott vitáink? Vagy másnak is ismerős volt?

A filmet az egyik női főszereplő rendezte, talán ennek is köszönhető, hogy ennyire jól látta, ennyire hűen tudta bemutatni ezt az igen érzékeny, nagyon sok apró összetevőből álló női kapcsolatrendszert. A film utáni beszélgetésből egyébként kiderült, hogy ez a fajta viszony tényleg inkább csak anya-lánya között fordul elő Kínában, a fiúkat még mindig sokkal nagyobb tisztelet övezi, anya-fiú konfliktus nagyon ritka ott.

A film egyébként egy úgynevezett hutongban játszódik (Kínában tipikus városnegyed, első ránézésre nem a gazdagok lakják), és valamennyire ez is behatárolja a két főszereplő kapcsolatát, hiszen állandóan a pénz körül forognak a gondolataik, miből, hogyan és mikor lehetne pénzt csinálni. És persze mindeközben az anya folyamatosan szekálja a lányát: nem jó a ruha, amit felvesz, megmondja hogyan mosogasson (30 körüli lányról van szó), kritizálja a pasiját, a munkáját, kb. nincs nap, hogy ne kössön bele valamiért. Cserébe természetesen a lány sem viselkedik szépen vele, nem beszél tisztelettudóan, gyakran direkt megsérti.

Erős film, nem untam, megérdemli, hogy felzárkózzon a 7 pontosok közé.

 

Nyolcéves jegyesség (The 8 Year Engagement)

A japán film igaz történetet dolgoz fel, mely szerint a magának való fiú, Hisashi és az életvidám lány, Mai egymásra találnak, és már éppen az esküvőt tervezik, amikor a lány egy nagyon ritka betegség miatt kómába esik. Huszonéves fiatalokról beszélünk, tehát gondolom, azt sem ítélnénk el feltétlenül, ha a fiú ezután új életet kezdene, és másnál keresné a boldogságot. De ez a fiatalember már-már felfoghatatlanul jó, tisztességes, hiszen a lánnyal marad, minden egyes nap ott van a kórházban. Nem csak az első hetekben.

A film szinte idézi a hollywoodi sikersztorikat: szerelem, tragédia, egymásra találás, sok-sok sírás, bánat és boldogság váltakozik a filmen, ráadásul talán túlságosan is hatásvadász módon. Nem tudom, de én legalábbis tuti nem akkor fogom magamat elsírni a moziban, ha a vásznon is zokognak a szereplők. Ez többször zavart is inkább, de lehetséges, hogy az érzelmek ilyen erős kifejezése jellemző a távol-keleti emberekre (vagy a távol-keleti filmekre), és csak nekem furcsa nézni hosszú-hosszú másodpercekig, hogy valaki sír.

A 120 perces film lehetett volna rövidebb, főleg, ha ezeket a sírós jeleneteket megkurtítják. Egyébként egy élvezhető film, de messze a kiemelkedőtől. 7 pont.

 

Dovlatov

Az orosz íróról, Dovlatovról készült film meglehetősen sötét, kiábrándító képet fest a 70-es évekbeli Szovjetunióról, arról, hogy a művészeket még akkor is milyen műgonddal válogatták meg: lényegében a középszerűség kifizetődő volt, és az sem ártott, ha hajlandó voltál a munkás élet szépségeiről írni, ám ha kivételes tehetséged volt, és a témákat nem megfelelően választottad meg, vajmi kevés esély volt arra, hogy a műveidet megjelentessék.

A filmben néhány nap eseményeit követjük nyomon, ahogy a szovjetek nagy nemzeti ünnepükre készülődnek, miközben a művészek esténként összegyűlnek és a helyzetük reménytelenségén rágódnak, verseket szavalnak, zenét hallgatnak, na meg tekintélyes mennyiségű vodkát fogyasztanak.

A film maga meglehetősen lassú folyású, nagyon soknak tűnik a 126 perces játékidő, és ha még különösebben nem is érdeklődsz a szépirodalom, vagy a 70-es évekbeli orosz élet iránt, akkor igazi kínszenvedést is okozhat.

Én mégis szerettem ennek a filmnek a valóság alapját, érdeklődve figyeltem a párbeszédeket, és hazaérve a moziból érdeklődve kezdtem utánaolvasni a neten a benne szereplő írók életének. Tehát ha úgy veszem, ennek a filmnek nagyobb hatása volt rám, mint a másik két mai alkotásnak, ám pontszámban mégis kevesebbet adok rá: 6,5 pont.

 

Valamint valószínűleg szintén az egyetlen eset a napi beszámolóim között, amikor nem olyan film érdemli ki nálam a nap filmje címet, amelyiknek a legtöbb pontot adtam. A nap filmje a Dovlatov. Elsősorban az utóhatása miatt, amiatt, hogy elgondolkodtat, de mint film, sikerülhetett volna ennél sokkal jobban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr9114255153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.