Élménypulzus

A nap filmje – Beszámoló a Cinefest 3. napjáról

2018. szeptember 17. - Konika

 

A vasárnapi napra úgy készültem, hogy valószínűleg az lesz a legerősebb a fesztiválon. Mindhárom aznapra tervezett film jónak ígérkezett, bár magamtól arra számítottam, hogy a Gyújtogatók viszi majd el a pálmát, azt követi majd az Egy nap, és a leggyengébb talán A néma forradalom lesz.

A sorrend pont fordítva alakult - legnagyobb meglepetésemre. Nézzük a filmeket akkor emelkedő pontszám szerinti sorrendben.

Gyújtogatók (Burning)

Nagyon szeretem a dél-koreai filmeket (hogy csak párat említsek a kedvenceim közül: A szobalány, Oldboy, New World), ráadásul a programfüzet beharangozója is azzal jellemezte a filmet, hogy mestermű, ezért igazán felfokozott izgalommal vártam a vetítést. Nagy csalódás lett a vége, még úgy is, hogy a beharangozó alapján azért készültem arra, hogy lassú film lesz (ráadásul majdnem 150 perc!).

A történet szerint Dzsongszu találkozik gyerekkori ismerősével, Hemivel, akibe rövid úton bele is szeret. Ám Hemi Afrikába utazik, ahonnan pár hét múlva egy másik fiúval, Bennel tér vissza, akiről első pillantásra kiderül, hogy nem Hemi és Dzsongszu súlycsoportja (a két fiatal szegénysorból jött, Ben ezzel szemben porscheval jár, luxus társasházban él, menő klubokba jár szórakozni). Teljesen egyértelmű, hogy Hemi nem illik az ő világába, a lány azonban mégsem veszi ezt észre. Dzsongszunak természetesen mindez furcsa, de sokat nem tud tenni az alakuló románc ellen.

A film egy igazi kemény művészfilm, csak éppen annak a legkevésbé élvezhető fajtájából. Két és fél óra vontatott, lassú folyamú cselekmény, ahol az első fél órában szinte egy hangos mondat nélkül nézzük, teljes némaságban, hogy Dzsongszunak hogy telnek a napjai apja farmján vagy a lány lakásán, ahova a cicát jár etetni. Hú, azt a mindenit… Értem én, hogy hangulatteremtés, és ez egy ilyen típusú film, de könyörgöm: a XXI. században ezzel biztos nem fogja több fiatallal a filmművészetet megszerettetni, akiknek már pörgés kell ezer fokon. De hogy akkor legalább mutat valamilyen értéket, elgondolkodtat? Nem igazán.

Egy nagyobb társasággal néztem a filmet (kb. tízen voltunk), és nem adnám írásba a jelzőket, amikkel ők illették a filmet. Én, aki lényegében a felbujtó voltam, hogy ezt mindenképpen nézzük meg, nagyon próbáltam valami pozitívat, valami védhetőt találni benne, de egyszerűen nem sikerült. Aludtam rá egyet, és most sem tudok, maximum a metafóra jelentőségét, amit pedig a film végkifejlete miatt részletezni nem tudok. A főszereplőnk bántóan bamba volt, és hiába a keménykedés a film legvégén, ha egyébként erre sokkal korábban lett volna szükség.

Sajnálom. Nagyon szigorú leszek: 4 pont

 

Egy nap

Szilágyi Zsófia filmjét, ami egy háromgyerekes édesanya rohanó, feszült napját mutatja be, szintén nagyon vártam már, hiszen egy ismerősömnek volt szerencséje látni, és ódákat zengett róla.

A történet szerint egy romokban álló házasságot látunk, ahol a férj éppen félrelépni készül, de a feleségnek egyszerűen nincs ideje ez ellen tenni: három kisgyerekkel kell túlélnie minden egyes napot: a reggeli készülődéstől kezdve, a bölcsi-ovi-iskola meneten át, a különórákon keresztül, a betegségekig, mindezt tetézve azzal, hogy még anyagi gondokkal is meg kell küzdeniük.

Nagyon tetszett a film valóságszaga: ahogy az anya visszadobja az először kosárba tett májkrémet, mert meglát egy sorral arrébb egy leárazottat. Lényegében a reggeli lekváros kenyér, a vacsora májkrémes kenyér. A házaspár szellemi munkából él, és mint tudjuk, erre van napjainkban a legkevésbé kereslet, a kőművesek és kozmetikusok kiemelkedőbb fizetésért dolgoznak, mint a tanárok, köztisztviselők vagy jogászok (nem a menő ügyvédekre gondolok nyilván).

Az anya túlterheltsége is profin, életszerűen van ábrázolva: a már néhány, kisgyerekes barátnőmtől hasonlóakat hallok, a fáradtság és kimerülés mindennapos, három gyerekkel pedig lemenedzselni a napot, szinte képtelenség. Pedig itt még a nagymama is segít.

Sokat gondolkodtam a film közben: egyrészt, akinek még nincs gyereke, ez a film nagyon el tudja venni a kedvét a dologtól (van néhány, de minimális kedves, pozitív pillanat, amikor azt látjuk, hogy megéri a gyerekekért a sok szenvedés), a másik pedig az, hogy az én édesanyám is három gyerekkel küzdött meg apukámmal együtt. Mégsem mondta soha, hogy elviselhetetlen volt az élete abban az időszakban, vagy hogy nem bírt volna több felé koncentrálni, vagy hogy ne lett volna ideje az apukámra is. És nem bébiételt kaptunk, hanem minden nap főzött is. Nem 6 órába ment vissza dolgozni, hanem 8. A mai, a XXI. századi nők lennének gyengébbek? Vagy rosszabb szervezők? Vagy csak jobban fáj a mai nőknek elveszíteni a fiatalságukat, önállóságukat, a felelősség nélküli mindennapokat, amibe utána belerokkannak?

És lássuk be: a férj félrelépése ebben a filmben – hiába próbálja az anya úgy beállítani, mintha ez az ő cserbenhagyása és elárulása lenne – nem nézhető ilyen egyoldalúan: nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy ez mindig valaminek a következménye, két emberen múlik. A jóban-rosszban esküt a nőnek is figyelnie kellene, és nem úgy élni, mintha a férjed csak azért lenne, hogy hazahozza a pénzt, esetleg a gyereket a balett óráról. Minden mindennek a következménye.

Erős, életszagú film, Szamosi Zsófia nagyon hiteles (és most először gyönyörűnek is láttam), de a film maga mégsem az, amit újranéznék, vagy amiből tanulságot szűrhetnék le – főleg, ha a legutolsó képkockákat veszem. Ezért 7,5 pont.

 

A néma forradalom (The Silent Revolution)

Fogalmam sincs miért, de erre a filmre gondoltam azt, hogy nagyon unni fogom, és biztos nem fogok megfeszülni az izgalomtól. Mekkorát tévedtem!

Az igaz történeten alapuló német film 1956-ban játszódik, amikor egy kelet-német gimnáziumban a végzős diákok történelemórán 2 perces csenddel állnak ki a magyar forradalom mellett. Az ügy nem marad az iskola falain belül, vizsgálat indul, még miniszteri szintig is eljut a történet: a hatalom mindenképpen példát akar statuálni, mindenképpen ki akarja deríteni a hangadók nevét, és ehhez láthatjuk, milyen „finom” eszközöket vesz igénybe, hogy akarja például a diákokat egymás ellen fordítani.

Nagyon erős a magyar vonatkozása a filmnek, hiszen az 56-os forradalom képei, hírei folyamatosan fel-felbukkannak, a titkos helyen, ahol a nyugati híreket hallgatják a diákok, a zongorán Bartók Béla kotta áll, a film végén elhangzó mondat: „És ezzel az egésszel mit segítettek a magyarok ügyén? Semmit…” - ez olyan arculcsapás, hogy megszakad a szívünk a gyerekekért és a magyarokért is egyszerre.

De a film önmagában nem lehetne annyira jó, ha csak a magyar vonatkozása miatt tetszene az itthoni nézőknek. A film nagyon erős karakterekben, fordulatokban, történetmesélésben, az eszmék melletti kiálláson túl a fiatalkori lázadás és a szerelem témájában is.

Számomra elsősorban három fiúról szólt a történet, három különböző jellemről:

  • Kurtról, az egyenesen gondolkodó, elvei mellett mindig kitartó diákról – a városi tanácselnök fiáról
  • Theoról, aki ugyan kiállna az eszmék mellett, de csak visszafogottan, inkább belső kiállásként élné ezt meg, kicsit visszakozik a várható következmények miatt – egy helyi munkás fia, aki a családból először jutott el odáig, hogy tanulhat, érettségizhet.
  • Erikről, aki egyáltalán nem állt ki az eredeti elgondolás mellett, mivel hisz a szocializmusban (apja múltja miatt), ugyanakkor az osztály mellett mégis kiáll.

Mindhárom fiúnak nagyon gazdagon, részletesen kidolgozott háttere, karaktere van, a szülőket is megismerjük, látjuk miért váltak olyan fiatalokká, amilyenek, látjuk, hogyan hatnak mégis egymásra, hogyan változnak, hogy hogyan küzdenek meg bennük a különböző világnézeti elvek, hogy állják ki a barátság próbáját, hogy felelnek meg a szüleik vagy éppen az iskola elvárásainak.

Összefoglalva: a cselekmény több váratlan fordulattal is szolgál, így nem lankad a figyelmünk, végig felfokozottan tudjuk várni az események alakulását. A film nagyon mélyen érinti a nézőt, én konkrétan bőgtem a végén, hiteles, újranézném.

A nap filmje egyértelműen A néma forradalom, 8,5 ponttal. Csak azért nem több, mert kicsit elhúzták a végét, és talán túl sok mindenről akart szólni egyszerre. Én magam közönségdíjas filmnek nagyon esélyesnek tartanám, mivel a nézők nagyon együtt éltek a történettel, és nagy taps is volt a végén, de kételkedem: nem volt teljes teltház, és nem volt talán eléggé beharangozva. Azért hajrá!

 

Itt találjátok a 2. napi és a 4. napi beszámolót.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr5014244671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.