Élménypulzus

Kutyák szigete - filmélmény

2018. szeptember 12. - Konika

Nem vagyok különösebben Wes Anderson rajongó (Holdfény királyság, Grand Budapest Hotel), általában megnézem a filmjeit, általában aranyosnak is találom, vagy ötletesnek, de különösebben nem szoktak rám hatni, és nem szoktam azokat újranézni sem.

Nyilván, mivel nagy kutyabarát vagyok, ezért a Kutyák szigetével egészen más a helyzet.

Imádtam, többször elérzékenyültem rajta, igazán megfogott. Bátram ajánlom minden kutyásnak, és nem csak nekik.

A történet szerint Megaszaki nevezetű város polgármestere (aki inkább cicás, mint kutyás), az összes ebet egy közeli szigetre deportálja, arra való hivatkozással, hogy a kutyák betegek és nincs rá ellenszer. (Amúgy van ellenszer, de ezt inkább titkolják.)

A kutyák már hónapok óta a szigeten tengődnek, amikor egy kisfiú érkezik oda, aki a saját kutyáját keresi, mert szeretné megmenteni, és elvinni a szigetről. A fiú nem más, mint a polgármester nevelt fia, a kutyája pedig elsőként került a szigetre a polgármester utasítására. A fiú mellé szegődik egy 5 fős kutyatársaság, hogy segítsék őt a kutatásban, egyiküknek azonban még sosem volt gazdája, igazi kóbor kutya: Vigyázz, harapok! típus.

Animációs filmről van szó, ezért akár azt is mondhatnám, gyerekek is nézhetik, de azért ezt mégsem merem kerek-perec kijelenteni. Van itt azért némi vér, némi erőszak, és nem feltétlenül érthető kapcsolódási pont, vagy éppen az a technikai megoldás, hogy az emberek beszédét nem mindig értjük, inkább csak a kutyákét. És meglepő módon jellemfejlődés a kutyáknál is történik, nem csak az embereknél! Úgyhogy összességében inkább felnőtteknek ajánlom, nekik mondhat többet ez a film, ráadásul a látvány és a párbeszédek is nagyobb odafigyelést igényelnek.

Ha már látvány, nekem nagyon tetszett az egész képi világ, bírtam, hogy japán környezetbe és stílusba lett megálmodva a történet. És bírtam a haikukat is. (Spoiler!) Bár kicsit furcsa, hogy a polgármester ripsz-ropsz megváltozzon egy haiku hatására, és az egész addigi életét átértékelje, mivel felnőttmeseként kezeltem a látottakat, belefért még akár ez is.

 

Utóhatás: szívesen újranézném (Hoppá! Idén ilyet nem igazán mondtam még.)

Pontszám: 8,5

(A sok szép szó ellenére miért nem több? Talán mert érzem azt, hogy csak bizonyos rétegnek tetszhet ennyire a film, a kutyabolondoknak, és a 9-eshez még talán kellene valami plusz!)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr3714234925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.