Élménypulzus

A szolgálólány meséje - esti mese nőknek

2. évad

2018. július 31. - Konika

Alapvetően szeretem a sorozatokat, de mégsem falom azokat töménytelen mennyiségben. Amit én végignézek, amihez kedvet kapok, az tényleg tetszik, különben nem áldoznék rá annyi időt. Sokan vannak, akik akár 4-5 sorozatot is néznek párhuzamosan, és kialakult véleményük van minden újdonságról – nekem ez már nem férne bele az időmbe, és türelmem sincs hozzá. 

Az első rajongásig imádott sorozatom a Dexter volt, aztán persze Trónok harca fan lettem, de megszállottan néztem a True Detective 1.-2. évadát vagy éppen O.J. Simpson ügyéről készült sorozatot. Kevésbé jött be a Westworld, a Deuce, a Drót, és még sorolhatnám (amiket egyébként sokan szeretnek). De úgy évente nézek meg maximum 4-5 sorozatot, nem havonta. 

A szolgálólány meséjének 1. évada engem teljesen letaglózott tavaly. Egyébként is szeretem a sötét, komor, depressziós filmeket/könyveket, de ez talán mindenen túltett. 

Nagyon jól eltalálták a karaktereket, a színészeket, az idősíkok váltogatását, és az egész látványvilág felépítését az alkotók, így engem hamar meggyőztek arról, hogy érdemes hétről hétre nézni, és érdemes lesz várni a 2. évadot is. Az 1. évad Margaret Atwood azonos című regényéből készült, míg a 2. évadot már teljesen a forgatókönyvírók alkották meg, így sokan féltek a végeredménytől. Sokan nem csak féltek, hanem beigazolódni látták félelmeiket, és nem tudtak megbarátkozni az új évaddal: túl sok szenvedés („szenvedéspornó” jelzők felbukkanása), értelmetlen cselekmények, nem vezet sehova, unalmas. 

Én imádtam. Több okból is (innentől elég spoileres az írás, tehát aki még nem látta, ne olvasson tovább):

Ez az évad engem többször tudott meglepni, többször húzott váratlant. Például az első pár rész menekülésről szóló történetszála mindig akkor vett váratlan fordulatot, amikor én már éppen megnyugodtam, hogy most már nem történhet semmi. Egyáltalán nem hittem, hogy June megszökhet, hiszen akkor hogyan tovább, ám végül, amikor beszállt a kisgépbe, és elindultak a kifutópályán, elhittem. Meggyőztek, hogy így is lehet folytatása a sorozatnak. 

A másik hasonló élményem: a Nick mellé behozott női szereplő, Eden karaktere bennem ellenérzéseket szült már a legelején, folyamatosan attól féltem, hogy ő fogja beárulni June-t és Nicket, hogy egy teljesen elvakult, negatív karakter, így az ő történetének végső lezárása teljesen meglepett, egyben egy nagyon szép búcsúnak tartom. 

Párszor természetesen éreztem lyukakat a storyban: például az évad közepe táján történt robbantás nem volt eléggé kifejtve, megmagyarázva, mind előzményeit mind utóéletét tekintve, semmilyen szempontból nem jutottunk közel a megértéséhez, vagy a kivitelezésnek a titkához. Ugyanígy megfejthetetlenné vált Mrs Waterford, Serena karaktere, aki teljesen hektikusan viselkedett: egyszer engedékeny, máskor ha tehette volna a saját két kezével fojtotta volna meg June-t. Egyszer megadó mintafeleség, máskor a nők jogaiért küzdő harcos. Nem lehetett rajta kiigazodni, ami engem kifejezetten idegesített, de elfogadom azok véleményét, akik szerint ez a kiszámíthatatlanság megmagyarázható azzal, hogy az ő élete is romokban hever, és az egyetlen megmaradt életcél, a kisbaba utáni vágy, kiválthatja nála ezt a kiszámíthatatlan, már-már mániákus viselkedést. Nos, az évadzáró után talán reménykedhetünk abban, hogy a következő részekben már ő sem a gileádi feleségek mintapéldánya lesz, és élére állhat egy esetleges nők általi felkelésnek… (kicsit utópisztikus remények). 

Az egyértelműen kedvenc részem ebből az évadból az volt, amikor Nick házasságot kötött Eden-nel, és a rész végén June kiugrik/kiesik az ablakon. Egyértelműen itt sem derült ki, hogy mi történt, valamint ha nem balesetnek, hanem öngyilkossági kísérletnek fogadjuk el, akkor sem tudjuk, hogy a vetélés lehetősége, vagy Nick elvesztése, vagy mindez együtt vezetett odáig, hogy June feladja (!!!). Én ennél a résznél teljesen megfeküdtem, és napokig depressziós voltam. 

Nem tagadom, hogy miközben egy igazán női sorozatról beszélünk, ahol minden néző női jogokért küzdeni akaró feministává akar válni, nekem mégis egy férfi, Nick a kedvenc karakterem: egyszerre helyes srác, aki végtelenül kedves és megértő, ugyanakkor folyamatosan körbelengi a titokzatosság, tud harcos és kemény is lenni, a szexben szenvedélyes. Végül is kellenek férfiharcosok a nők oldalára is.

Ha June szerelmi életét veszem szemügyre, egyértelműen Nicknek szurkolok. June férjét nem tudom igazán kedvelni. Persze érthető, hogy June még mindig szereti, az egyetlen biztos pont, ami a régi életéhez köti (a nagyobbik lányán kívül), de ugyanakkor ez a karakter számomra rendkívül gyenge és unalmas pontja a sorozatnak. Nick, hiába kisfiús a megjelenésében, mégis ezerszer férfiasabb Luke-nál. 

Az egyetlen félelmem tehát a szerelmi szál lehetséges lezárásából fakad, hogy hogyan oldják meg az utolsó (várhatóan utolsó), 3. évadban. Valamiért úgy érzem, hogy az írók azt a megoldást találnák szép befejezésnek, ha June, a férje és a kislánya ismét boldogan, együtt élnek, mindannyian megmenekülnek. Ezen cél oltárán pedig fel kell áldozni Nicket, aki eddig többet tett June-ért, mint bárki más, pláne a férje. Sajnos félek, Nicknek meg kell halnia. Bátor húzásnak venném a forgatókönyvíróktól, ha mégsem így alakulna, és valahogy a nyámnyila Luke kerülne ki a képből (Nem muszáj meghalni persze). 

Nagyon várom!

Pontszám: 10

Utóhatás: az operatőri munkát, a látványvilágot már unalomig dicsérte mindenki, de tényleg érdemes a képeket, beállításokat, fényeket, kompozíciókat árgus szemekkel figyelni…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr7514143029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.