Élménypulzus

Könyvélmény - Sorsfordító festmény

Donna Tartt - Az Aranypinty

2018. július 23. - Konika

 

Donna Tartt regénye 2014-ben Pulitzer díjat nyert, és egy ismerősöm is nagy rajongással ajánlotta nekem, így igyekeztem nem elrettenni a könyv terjedelmétől, és bíztam benne, hogy pörögni fognak benne az események, és végül megelégedve ölök bele rengeteg olvasás-időt. Így lett.   

A történet főszereplője Theodore Decker tizenéves kisfiú, akit egy nap képzőművészet-rajongó édesanyja berángat egy new yorki múzeum kiállítására, és mesél neki az ott látható művekről, köztük egy különleges képről: Fabritius Aranypintyéről. Hirtelen, a semmiből egy robbanás rázza meg a múzeumot, amelyben Theodore édesanyja meghal, a kisméretű festmény pedig a nagy kavarodásban a fiúhoz kerül, aki nem is gondolkodik, csak menekül a helyszínről: az életét visszavonhatatlanul megváltoztatta e két fordulat: édesanyja elvesztése és egy különleges, felbecsülhetetlen értékű festmény birtoklása. Élete innentől a festmény körül forog, amiről ugyan pontosan tudja, és őszintén érzi, hogy valahogy vissza kell szolgáltatnia, de az események váratlan fordulatai következtében ez még nagyon-nagyon sokáig nem történhet meg.

Maga a festmény egy valóságos, létező kép, és olyan átéléssel ír róla az író – beszél róla a regénybeli édesanya, hogy nem hiszem, hogy lenne olvasó, aki megállná, hogy ne olvasson utána interneten is minél jobban a képnek és festője szomorú életének. Az olvasó is valahol megszállottja lesz az alkotásnak, csakúgy, mint a főhős.

Az írónő nagyon erős a lelki vívódások ábrázolásában, a karakterek megteremtésében. Ugyanakkor nem éreztem az ő terepének a könyv két akciójelenetét. Az egyik a legelején még a robbanás a múzeumban a másik a legvégén történik, pontosan nem nevezném meg az eseményt, de a lényeg, hogy úgy éreztem, ezek a részek kicsit szaggatottak, csapongóak, nehezen átélhetők. Ráadásul túlságosan lebegő, elvont irodalmi stílusúak, amitől maga az akció elvész, és gyakran azt sem tudom, hogy most ténylegesen kivel, mi történik. Nekem rontott az élményen, nem segített. A könyv többi részében sokkal inkább a jellemábrázolásokra és a belső vívódásokra koncentrál Tartt, amiben viszont nagyon meggyőző. Úgy éreztem, hogy a regény minden apró rezdülését átélem, hogy minden szereplőjének szurkolok valahol mélyen, legbelül, és nincs kedvem letenni a könyvet. Annak ellenére, hogy kb 800 oldal, és felér egy Franzen nagyregénnyel, mégis viszonylag hamar el lehetett olvasni.

img_20180610_141607.jpg

Persze nem egy pozitív kicsengésű műről van szó: ahogy olvastam, úgy kerültem mindig bizakodó lelkiállapotba, többször hittem azt, hogy végre most, végre valami pozitív fog történni, végre Theo sorsa jobbra fordul, végre lesz valami, ami kihúzza őt a mélységből. Aztán az utolsó pillanatban szinte mindig kiderült, hogy csak rosszabb lesz, mint előtte, mert mindig van még lejjebb is…

A könyv legvége ugyanakkor tartogat érdekes elmélkedéseket a jóról és a rosszról, hogy mi miért történik, származhat-e rossz cselekedetből is jó és fordítva. Ezen sokat elmélkedhetünk azután is, hogy végleg bezártuk a könyvet. Ugyanakkor ennél az elmélkedésnél, a végkifejletnél talán erősebb hatása volt a regény folyamán végigsöprő végzetnek, vagy váratlan eseményeknek, ha úgy tetszik. Lehet bárki bármilyen ember, ha akár apró, akár jelentősebb dolgok is keresztezik az útját, amelyek nem a megfelelő irányba terelik, akkor egészen más emberré is válhat, mint amilyennek nevelték, vagy amilyen ember ő maga szeretett volna lenni. Theodore Decker számomra minden ballépése és rossz döntése ellenére is pozitív figura tudott maradni, aki végső soron csak egy tragédia és annak következményei miatt terelődik el a neki szánt sorstól, de valahol legbelül mégiscsak megmaradt önmaga. Talán ezért a sok lelki gyötrelem…

 

Utóhatás: kicsit lehet elmélkedni utána a saját életünkről: nekünk voltak-e meghatározó események életünk folyamán. Akár ici-pici apró dolgok is, amik megváltoztattak minket.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr9214121105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.