Élménypulzus

Oscar nyertesek - 2018

2018. március 05. - Konika

 

Most, miután kipihentem magam (na jó, nem igaz, nem sikerült aludnom, az éjszakázást kb 2-3 óra pihenés követte csak), röviden összefoglalom az Oscar díjátadó tanulságait.

Először is, kezdem unni a gálát: persze nem egy Rammstein szintű tűzijátékos koncertet vagy éppen a foci vb döntőjét várom ilyenkor, ugyanakkor annál mégis többet, hogy elmélázom azon, milyen jó lenne aludni.

A másik, ami számomra, nőként csalódás volt: nem volt kedvenc ruhám az idei gálán, egyszerűen nem akadt olyan ruhaköltemény, ami után sírtam volna (voltak szép ruhák, de egyik sem volt számomra hűha kategória…)

A harmadik tanulság, aminek örülök viszont: egész szépen megoszlottak a díjak. Nem feltétlenül gondolom, hogy ez azt jelentené, hogy a mezőny ennyire erős volt, ennyire sok fantasztikus film született 2017-ben, sokkal inkább azt, hogy egyik sem volt kiemelkedő, mindegyik film valamiben erős volt, de volt, amiben nem, így nem is érdemelt volna több díjat annál, mint kapott. Valahol igazságos az eredmény, és én azt sem bánom, hogy a Lady Bird és A Pentagon titkai díj nélkül távozott: egyik film sem sikerült elég hatásosra, témájukban láttam már jobbat.

Összefoglalva:

4 díj A víz érintésének (legjobb film, rendezés, díszlet, zene)

3 díj a Dunkirknek (legjobb vágás, hangkeverés, hangvágás)

2 díj a Három óriásplakátnak (legjobb női főszereplő, férfi mellékszereplő)

2 díj A legsötétebb órának (legjobb férfi főszereplő, smink)

2 díj a Szárnyas fejvadásznak (legjobb operatőr, vizuális effektek)

2 díj a Coconak (legjobb animációs film és betétdal)

1-1 díj a Szólíts a neveden (adaptált forgatókönyv), a Tűnj el (eredeti forgatókönyv), az Én, Tonya (női mellékszereplő) és a Fantomszál (jelmez) című filmeknek.

A legkellemesebb meglepetés számomra a Tűnj el díja volt, titkon szurkoltam neki, még a legjobb film díjra sem tartottam volna érdemtelennek.

A tegnapi tippjeim alapján a szívem vágya teljesült 10 kategóriában, az Oscar szavazók ízlését pedig 16 esetben találtam el. Ez még mindig azt jelenti tehát, hogy különbözik az ízlésem az Akadémia tagjaihoz képest, ugyanakkor 24 díjból 10 esetben mégis szívből örülhettem, így annyira mégsem vagyok csalódott.

A legnagyobb bánatom, hogy a legjobb film kategóriában A víz érintése nyert: mikor bontották a borítékot, nagyon úgy éreztem, hogy a Három óriásplakát fogja kapni, és magamban meg is elégedtem volna azzal az eredménnyel, hogy a Dunkirk, a Három óriásplakát és A víz érintése egyaránt 3-3 díjat zsebel be, kb. mindegyik abban a kategóriában, amelyikben megérdemelte, vagyis mondhattam volna, hogy igazságos hármas döntetlen született. Így viszont a mérleg elbillent del Toro filmje felé, amivel én nehezen békülök ki, mert számomra a leggyengébb film volt a jelöltek közül. Tényleg csak annyi kell Hollywoodnak, hogy jó sok hollywoodi utalás legyen a filmben, és már el is érzékenyülnek?

Idén mi, magyarok, díj nélkül maradtunk, a chilei Fantastic Woman nyert legjobb idegennyelvű film kategóriában, de nem búslakodik senki emiatt, hiszen kétszer egymás után is már nagyon nagy szó volt nyerni, és a Testről és lélekről így is szép sikereket ért el nemzetközileg.  

Utóhatás: egész héten álmos leszek…

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr2513717754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.