Élménypulzus

Ablakon át nézzük a világot

Szeretet nélkül – moziélmény

2018. március 02. - Konika

A Cinefesten volt már egy orosz film (Arrhythmia), amiről ódákat zengtem, és most a Szeretet nélkül, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölt alkotásról is szinte csak jókat tudok mondani. Természetesen nem egy pörgős, gyors filmről van szó, egyszer-kétszer éreztem, hogy lelassult, de összességében nagyon mélyen érintett a történet.

Alapvetően mondhatjuk azt, hogy szörnyű még belegondolni is abba, hogy egy kisfiút ne szeressen senki: se az anyja, se az apja, se a nagyanyja. De aztán ahogy telik a film, a néző elbizonytalanodik: biztos, hogy nem szeretik? Legalább az anya? Nem lehet, hogy a felnőttek minden mondata, de sokszor még a tetteik is, más, egyéb sérelmekből fakadó indulatlevezetések csupán, hazudnak, de a szívük mélyén, mégis csak szeretik? Én szeretném így látni ezt a filmet.

A történet azonban még így is fájdalmas: egy 12 éves kisfiú egyik nap eltűnik, a szülei éppen válnak, és feltehetően azért szökött meg, mert nem szeretik őt...

Kiemelném az operatőri munka és a zene kivételes összehangolását a filmmel. Képileg többször visszatérő motívum, hogy az ablaküvegen át látjuk az eseményt, mintha csak az a vágyunk teljesülne, hogy ne legyünk a család teljes közelségében, kell egy pici fal, a mozivásznon túl is, ami elválaszt tőlük.

A zene a film legelején úgy berántott ebbe a zaklatott, kényelmetlen világba, hogy emiatt végig zaklatott voltam én is. De tökéletesen működött az élmény. Nem csak a zongora volt jól eltalált az elején, de az a zenei motívum is, ami akkor szólt, amikor az anya éppen a legboldogabb pillanatában hazament, és boldogan lefeküdt aludni: a zene éreztette, hogy ez a boldogság tényleg csak ebben az pillanatban létezik, és soha többé nem létezik majd. Vagy említhetném a metált, ami akkor szólt, amikor a szülők az autóban veszekednek, robbanásig tele feszültséggel.

Minden tökéletesen a helyén van. Csak a gondolataink nem: az a kép, amit ez a film mutat az orosz társadalomról, sokszor összefüggésbe hozható a magyar viszonyokkal is. Tehát miközben egy családi drámát látunk, azon is elszomorodunk, hogy mintha önmagunkat, az itthoni viszonyokat is felismernénk. Tényleg ilyen világban élünk? A külsőségek és a nagyfokú önzés korában?

A legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjei közül eddig három alkotást láttam. A legesélyesebbnek korábban a Cannesban győztes Négyzetet tartották, de én azt jó szívvel senkinek sem tudom megnézésre ajánlani. Messze nem tökéletes film, még ha fel is vet pár fontos kérdést. A Testről és lélekről egy gyönyörű film, gyönyörű ábrázolásmóddal, ugyanakkor véleményem szerint apró hibákkal, és némiképp súlytalanul. Persze nem szurkolhatok a magyar film ellen, nem is teszem, ugyanakkor a Szeretet nélkül nálam a nyertes, ez az a film, ami még sokszor fog eszembe jutni, és sokszor fogok még összerezzenni, ha belegondolok egy-két jelenetébe. (Még két filmet nem láttam, az iránit és a chileit, amiket pedig mostanában a legesélyesebbnek tartanak, de így sajnos azokhoz nem tudok hozzászólni.)

8,5 pont

Utóhatás: hazafelé arról elmélkedni, hogy a főszereplők, a felépített karakterek, vajon melyik pillanatukban voltak őszinték, melyik pillanatukban nem. Szeretet nélkül kit lehet szeretni ebben a filmben?

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr1813706532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.