Élménypulzus

Kékes-zöld szellem, gyerekek, csillogás

Isten pénze - musical

2018. január 19. - Konika

 

Szélsőséges skálán mozog, hogy miket szeretek megnézni színházban. Egyrészt a nagyon komoly, elgondolkodtató darabokat, drámákat, másrészt a csillogás-giccs határán táncoló musicaleket.

Nem szeretem viszont az operetteket (zeneileg talán generációs problémáim vannak a műfajjal és magával a magyar nótával is), és a könnyed, szórakoztatónak szánt, de valamiért mégis unalmas, döcögős vígjátékokat sem.

Elsőként akkor legyen szó egy musicalről, amire talán különösen igaz a giccs jelző, hiszen egy olyan történet, amiben a zsugori, öregedő pénzes ember néhány régi emléke hatására megváltozik és végül kvázi minden vagyonát szétszórja az emberek között, önmagában elég giccsesen hangzik. Ráadásul karácsonykor játszódik, sok gyerekszereplővel. (Elnézést, hogy eközben valójában egy Dickens művet szóltam le.) Meglepetések sincsenek. Ugyanakkor, ha elég jól van megrendezve, ha elég jók a szereplők, akkor még lehet belőle kellemes esti kikapcsolódás.

Én így voltam az Isten pénze című darabbal a Budapesti Operettszínházban. Kellemes kikapcsolódásként éltem meg, mert számomra hozta azt, amit elvárok egy musicaltől: szerethető, fülbemászó dallamok, kiváló egyéni teljesítmények – fantasztikus énektudást hallva mindig megborzongok a gyönyörűségtől.

Szabó P. Szilveszterért már nagyon régóta rajongok, mondhatni az ő „Halál” szerepén cseperedtem fel, és szerettem meg a musicaleket. Sajátosan egyedi arca, hangja, kifejezetten rátermetté teszi a gonosz vagy hideg karakterek megformálására, így volt ez most is: szellemként, túlvilági jelenésként is tökéletesen működött.

Örültem, hogy Szomor György volt Scrooge, a pénzes öregember, mert őt ezer éve nem láttam színpadon, és nagyon örültem, hogy benne sem csalódtam. Karizmatikus hangja szívbemarkoló.

Először láttam viszont színpadon Kardffy Aishat, és meg kell, hogy mondjam, tényleg tehetséges, megemelem a kalapom (még nincs 20 éves!). Kicsit persze zavart, hogy a Kerényi Miklós Mátéval közös jeleneteinél inkább a róluk szóló pletykák/bulvárhírek jutottak eszembe, ahelyett, hogy a történetre koncentrálhattam volna, de teljesítmény szempontjából mindketten oda tették magukat.

img_20180113_215322.jpg

A darab egyébként még kiemelkedett a gyerekszereplők tekintetében, nagyon ügyesek voltak, és a vetítés is jól eltalált módon jelent meg a színpadon. Összességében tehát nem panaszkodom (a poénok talán nem mindig ültek), ez a musical, ezzel a szereposztással hozta a várhatót, a kellemes esti élményt.

 

Utóhatás: hazafelé azért mégiscsak a bulváron csámcsogtunk, na meg azon, hogy egy fordított szereposztásra is kíváncsiak lennénk (Szomor György szellemként, Szabó P. pedig Scrooge szerepében.)  

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenypulzus.blog.hu/api/trackback/id/tr3313582463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.